Jézus – isteni szavának erejével – eredeti épségébe állítja vissza az inaszakadtat. Isteni teremtőerejével a paradicsomi állapotba helyezi. Lelkének megtisztulást, testének egészséget ajándékoz. Íme, milyen nagyszerű nagyböjti tanítás! Mi is ezért vállaljuk a nagyböjti küzdelmet. Hogy bűneink alól lelkileg feloldozást kapunk, testileg pedig méltóbbakká váljunk a Krisztus által nekünk ajándékozott új élet befogadására.
A beteg mások segítségére szorult. Bénaságában mozdulni sem tudott, de segítőkre talált: mások vitték oda Jézushoz. Ha a nagyböjti igyekezetben fogyna az erőnk, vagy netalán lelkileg lebénulnánk, bátorítson mások segítsége, hogy igenis, érdemes folytatnunk, mert a küzdelem végén soha nem látott dolgokat tapasztalhatunk. Ne feledjük Jézus ígéretét: „Nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél!”
Milyen nagyszerű, hogy Jézus egyetlen mondatával meggyógyította a beteget! Előbb a lelkét tette naggyá: „Bűneid bocsánatot nyertek” (Mk 2,5). Micsoda felszabadító érzés: ma is szinte szárnyalni tud az ember egy jól végzett szentgyónás után. A menny magasságáig emelkedve tud naggyá válni. Ámde Jézus itt nem fejezi be a jótéteményét. Testileg is meggyógyítja a bénát: „Kelj föl, vedd ágyadat és járj” (Mk 2,9–11). Az az ember, aki eddig egészen kicsi volt, hiszen vízszintesen feküdt a hordágyán ki tudja, mennyi idő óta, Jézus hathatós szavára naggyá lett, immár függőleges helyzetbe emelkedhetett, felállhatott.
Nagyszerű a történet befejezése is. Mindnyájan – az evangélium nem említi kivételként az előbb méltatlankodó írástudókat – csodálkoztak, és magasztalták Istent. A végső konklúzió pedig: „Ilyet még soha nem láttunk” (Mk 2,12). Bizonyára nem véletlen, hogy ortodox testvéreink ezen a napon az istenlátás teológiáját kidolgozó Palamasz Gergelyt ünneplik, aki szerint az Istenből kiáradó energia révén (mint a Tábor-hegyi úrszínváltozáskor) meglátható az ő lényege. A mi énekeskönyvünk azonban azt írja elő, hogy mindent úgy kell venni, „mint a böjti időn kívül”. Zsolozsmáskönyvünk rendelkezése még szigorúbb: „Nevét templomainkban említeni sem szabad.”
A lényegről azonban így énekelünk ezen a napon: „Mostan tűnt fel a munka ideje (…) a bánat könnyeit irgalmassági cselekedetekkel együtt mutassuk be (…) hogy hervadhatatlan koszorúkat nyerjünk”, vagyis naggyá legyünk.
