Fotó: Merényi Zita
Várnai Jakab OFM, a Sapientia-főiskola rektora bevezetőjében elmondta, a félévente megrendezett tanulmányi nap ezúttal az intézmény szellemi-lelki előkészülete a 2020-ban Budapesten sorra kerülő eucharisztikus világkongresszusra.
A tanulmányi nap céljáról szólva hangsúlyozta: nem mondjuk azt, hogy teológiával, az értelem erejével megragadhatjuk az Eucharisztia lényegét, ugyanakkor az is igaz, hogy az értelemmel való megközelítés nélkül hiányos marad az eucharisztikus életünk. Assisi Szent Ferenc gondolatát ajánlotta a hallgatóság figyelmébe: „A szentmisében egyedül Krisztus működik úgy, ahogy neki tetszik.” Ezután egy múlt század eleji és egy közelmúltbeli megtéréstörténet felidézésével érzékeltette az Eucharisztiában jelen lévő Jézus valóságát, hatékony erejét, Isten működését a világban.
A Sapientia-nap első előadója, Szatmári Györgyi, a főiskola biblikus-teológiai tanszékének tanára az eledel motívumáról beszélt János evangéliumának részletei alapján. Öt lakoma-elbeszélést (többek között a kánai menyegzőt, az ötezer ember megvendégelését és a betániai vacsora történetét) elemezve rámutatott, hogy ezek mindegyikében utalás történik a zsidó pászkaünnepre, a pusztai vándorlásra, a sínai szövetségkötésre. A szövetség, az ünnep Jézus személyes pászkájában teljesedik be. Ezek az elbeszélések egyúttal Jézus önátadásának és közösségteremtő erejének példázatai.
Az előadó többek között arra is rámutatott, hogy Jézus és Péter ismert dialógusában („Szeretsz engem? Uram, tudod, hogy szeretlek.”) az agapeo és a fileo ige jelentésárnyalatainak szokásos megkülönböztetése nem tartható fenn: a János-evangélium szóhasználata alapján az utóbbi nem jelent alacsonyabb szintű szeretetet, ellenkezőleg: a legintenzívebb, a végsőkig menő szeretetre utal, amilyen például az Atya kapcsolata a Fiúval, vagy a Fiú szeretete tanítványai iránt.
Jézus eledele az, hogy cselekszi az őt küldő akaratát, és véghezviszi (teljességre juttatja), amit az Atya rábízott. Ő maga is eledel: testté, hússá lett, azaz radikálisan vállalta az emberi létet, s egyúttal hatalmat kapott minden test felett.
A következő előadó, Perendy László SchP összefoglalta a korai Egyház tanítását az Eucharisztiáról a II. és III. századi üldözések kontextusában. A patrológiatanár Antiochiai Szent Ignác levelei, Szmirnai Szent Polikárp vértanú aktája és Karthágói Szent Ciprián Eucharisztiáról szóló traktátusa alapján hangsúlyozta az Egyház meggyőződését: Krisztus (a bor) vagy a nép (a víz) nélkül nem jöhet létre az áldozat; az Úr egyesül népével az Eucharisztiában. Perendy László előadásában kimutatta a korai Egyházban már meglévő eucharisztikus elemeket (hálaadás, Lélek-hívás), és példákat sorolt fel az Eucharisztia életadó erejének megvallására.
Lukács László SchP, a Sapientia alapítója, a dogmatika tanszék emeritus professzora Ecclesia de Eucharistia című előadásának elején megvallotta: „Az Eucharisztia a legfélelmesebb titok és a legcsodálatosabb ajándék.” Vázolta az ősegyház, az egyházatyák kora, a középkor, a II. vatikáni zsinat és az azt követően kibontakozó eucharisztikus ekkleziológia szempontjait, felfogását az Eucharisztiáról.
Szent Ágostont idézte, aki kimondta: „Az Eucharisztiában az egész Krisztus van jelen, a Fő és a teste.” Az utóbbi az Egyházra mint misztikus testre utal. Ez a szemlélet később elhalványult, majd korunkra újraéledt, főként Henri de Lubac (1896–1991) teológiai munkássága nyomán: az Egyház misztériuma egységben van az Eucharisztiával.
Napjaink eucharisztikus kommunió-ekkleziológiája XVI. Benedek idején válik karakteressé („az emberek olyan Istent akarnak, akit távol tarthatnak maguktól, pedig a közel levő Istenre van szükségük”), és Ferenc pápa személyében, tanításában gyakorlati jelleget kap. „Az Eucharisztia (…) jelenvalóvá teszi a húsvéti misztériumot, (…) képessé tesz arra, hogy egészen odaadjuk magunkat felebarátainkért” – tanítja Ferenc pápa.
A Sapientia-nap Deák Hedvig OP előadásával folytatódott. A főiskola dogmatika tanszékének oktatója a párbeszéd helyzetébe állította a ma is élő Robert Daly SJ és az 1933-ban elhunyt Maurice de la Taille SJ tanítását az Eucharisztiáról mint áldozatról. Rámutatott, hogy az Egyház mindmáig nem definiálta, miben áll ennek az áldozatnak a valósága. Mára kialakult az áldozat hagyományos fogalmának újraértelmezése (Robert Daly SJ), ami elszakad a kultusztól, az ajándékjelleget hangsúlyozza, s ugyanakkor teológiailag több szempontból kifogásolható rendszert alkot. Deák Hedvig OP előadásában leszögezte, a teológiai próbálkozásokban (hipotézisek) egyszerre kell fenntartani az áldozat- és az ajándékjelleget, s erre nagyszabású kísérletet tett Maurice de la Taille.
Az Eucharisztia vételének, az áldozás lelki történéseinek mélyére vezetett Gérecz Imre OSB előadása, amelyben öt communio-antifóna (gregorián áldozási ének) dallamának, szövegének és dramaturgiájának elemzésével közelített a misztériumhoz.
A délutáni első előadásban Bagyinszki Ágoston OFM felhívta a figyelmet az Ige misztériumának és a szentség misztériumának eredendő egységére. Szent Ágostont idézte, aki szerint az Ige hallható szentség (sacramentum audibile), a szentség pedig látható Ige (verbum visibile). Ha e kettő elválik egymástól, akkor „mágikus asszociációkat kelthet a szentségek vételének gyakorlata, illetve Isten szava elvont doktrínává lesz”(Karl Rahner).
Nobilis Márió Az Eucharisztiát ünneplő közösség a környezeti válság korában címmel megtartott előadásában Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája nyomán hangsúlyozta, az Eucharisztia arra késztet minket, hogy az egész teremtett világ őrei legyünk. Emberi oldalról az Eucharisztia a teremtés felemelése Istenhez, s ez minden megkeresztelt hívő osztályrésze, nemcsak a papé (Ioannis Zizioulas ortodox teológus). Denis Edwards ausztrál teológus egyenesen azt mondja, az Eucharisztia arra hív, sőt megköveteli, hogy a teremtményekre úgy tekintsünk, ahogyan Isten tekint rájuk.
A konferencia befejező előadását Versegi Beáta Mária CB tartotta az eucharisztikus lelkiségről. Feltette a kérdést: Vajon az Eucharisztia keresztény lelki tapasztalatunk helye és ideje, vagy valahol másutt keressük azt? Egyáltalán akarjuk-e ezt a megtapasztalást?
Az előadó kijelentette: a szentmise olyan történés, amikor Isten kommunikál velünk: a szertartás elején a párbeszédben, azután a felajánlásban, a konszekrációban, majd a szentáldozásban (communio). Átlényegít, egyesül velünk. Versegi Beáta hangsúlyozta: ha emberi kapcsolatainkban törekszünk a valódi jelenlétre, a valóság érzékelésére, az együttműködésre azzal, ami van (és nem azzal, ami jó volna, ha lenne), ha igyekszünk hálásnak lenni mindenért, az segít, hogy Isten arcát mindenféle körülmények közepette meglássuk, ne csak a szakrális terekben.
Versegi Beáta egy kérdéssel zárta előadását, amelyet a jelenlévők az Eucharisztiáról szóló Sapientia-nap összefoglalásának is tekinthettek: Ápolom-e a kapcsolatot azzal, aki eledellé tette magát értem?
