Kezdetben minden keresztény érezte a nagyszerű kötelességet, hogy hirdetnie kell az Örömhírt. Kialakultak a szerzetesrendek, amelyek előrevitték a misszió ügyét. Ez sajátos módon a misszió ügyének lanyhulásához is vezetett, mert az a felfogás alakult ki a keresztények körében, hogy a misszió csak a hittérítők karizmája és feladata.
Ma olyan tudat van alakulóban, amelyet az egyház már a kezdetekkor szívében hordozott: a küldetés minden kereszténynek szól. Ez a tudat jel számunkra: az egyház történelmében a missziós tevékenység ösztönzése mindig az életerő jele volt, elhanyagolása pedig a hitélet csökkenését vonta maga után.
A Krisztusba vetett hit ösztönöz: mennem kell mások felé, tágra nyitva szívemet az őszinte szeretetre és a rászorulók felé. Krisztus is azt mondta apostolainak: „Menjetek el az egész világra…” Ez az üzenet nekünk is szól. Ebben a mondatban rejlik a misszió lényege, nehézségei és lehetőségei. Ki tudok-e lépni önmagamból?
Milyen nehéz lehet egy misszionáriusnak otthagynia otthona kényelmes körülményeit. Mégis mennie kell, mert az Úr szeretete sürgeti. A keresztségben mindannyian megkaptuk a kegyelmet, hogy az Istenbe vetett hitet továbbadjuk, ezért együtt tudjuk végrehajtani a ránk bízott küldetést, amely még csak a kezdeténél tart. Ha elfutunk a kihívás elől, nem teszünk eleget Krisztus felhívásának: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Korunkban az önmegvalósítás és a vélemények diktatúrája uralkodik. Erős szél ellen kell védenünk a hitet, és hirdetnünk Krisztus örömhírét. Hazánkban 2009-ben elindult egy új misszió: újra megalakult a Szent Gyermekség Műve, vagyis a Missziós Gyermekek Társasága, amelyet 1948-ban a kommunista uralom betiltott. A Szent Gyermekség Műve a Pápai Missziós Művek négy ágazata közül az egyik. Célja, hogy a gyermekeket már kiskoruktól missziós szellemben nevelje, a hitet továbbadja és megszilárdítsa bennük. Vagyis hogy tanítsuk meg őket, hogyan kell tettekre váltva megélni a hitüket. Az egyház a misszióért létezik, ez az egyetlen küldetése.
A gyermekeknek bemutatjuk az egyetemes egyházat, örömeit, nehézségeit és küzdelmeit. Így tudatára ébrednek, hogy vannak olyan kortársaik, akik sokkal nehezebb körülmények között élik meg a hitüket. Ez a tudat nyitottságra és együttérzésre vezeti őket. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy azok, akik tagjai lettek a Szent Gyermekség Művének, örömmel mennek templomba, mindennap imádkoznak a beteg és az árva gyermekekért, és kis lemondásokat vállalnak a rászoruló gyermekek javára. Panasz nélkül eszik az egyszerűbb ételeket is, mert tudják, hogy a világ más részein sok gyermek éhesen fekszik le aludni.
Hazánkban közel hatszáz gyermek már hivatalosan is tagja lett ennek a műnek. Úgy gondolom, ez „új tavaszt” jelez a magyar egyházban. Tavaly pünkösdkor Máriaremetén Erdő Péter bíboros ezeket a szavakat mondta a mise elején, látva a sok missziós gyermeket: „Külön szeretettel köszöntöm a most először, zöld sapkában megjelent fiatalokat és gyermekeket, akik a missziókért imádkoznak. Azt hiszem, hogy olyan új közösséget jelentenek az egyházmegye életében, amelyhez nagy reményeket fűzhetünk.”
a Pápai Missziós Művek igazgatója
Fotók: PMM és Isteni Ige Társasága
