Fotó: Vatican Media
Bíboros atya, mi volt az apropója a mostani római találkozónak?
– Ez az alkalom a két eucharisztikus kongresszus közötti félidő nagygyűlése volt. Azért hívták meg a világ összes püspöki konferenciájának eucharisztikus kongresszusi megbízottját, hogy számot vessenek az előző kongresszus lelkipásztori hatásaival, és tájékozódjanak a következő kongresszus előkészületéről.
Milyen előadások hangzottak el?
– Az első napon Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke a tanács működéséről, az eucharisztikus kongresszusok jelentőségéről és az új evangelizációban betöltött szerepéről tartott előadást. Ezt követően Bruna Costacurta professzor asszony a budapesti kongresszus bibliai mottóját elemezte: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Kimutatta, hogy az Ószövetségben a forrásnak van egy titokzatos és egy életadó jellege is. Isten a vízen keresztül lép kapcsolatba az emberrel. Amikor Mózes a pusztában ráüt a sziklára, az Úr vizet ad, mintegy saját magából. Erre utal Jézus, amikor azt mondja, hogy aki szomjas, az jöjjön hozzá, és igyon. A Jézus oldalából kifolyó vérnek és víznek is nagy jelentősége van, mindkettő a kegyelmet, az Istennel való kapcsolatot jeleníti meg. A kongresszuson az Eucharisztia és a liturgia köré kellett rendeznünk ezeket a biblikus gondolatokat. Segítségünkre volt ebben a II. vatikáni zsinat, hiszen a Sacrosanctum concilium kezdetű konstitúció csúcsnak és forrásnak nevezi a liturgiát, amely egyszerre Krisztus és az egész Egyház cselekménye. Krisztus kezdeményezi és várja is a kapcsolatot. A kereszten azt mondja: „szomjazom” – nem csak fizikai értelemben, hiszen a mi odafordulásunkra is szomjazik, melyre válaszul eláraszt bennünket azzal az élettel, ami az ő sajátja.
A forrás gondolata azt is magában hordozza, hogy a liturgia nem marad meg a templomi tér keretei között, hanem túljut a templom falain, és kiárad a világ felé. Érdekes, hogy sem a Septuagintában, sem a Vulgatában nem így szerepel az említett zsoltársor (87,7). Bár ez a változat csak a maszoréta szövegek egyik típusában található meg, mégis ezt tartják a leghitelesebbnek. A Szentszék is ezt részesíti előnyben, nem beszélve arról, hogy az izraeli filológiai intézet vezetője, Tortschiner professzor is ezt tekintette mértékadónak.
A biblikus mellett más szempontból is foglalkoztak az Eucharisztiával?
– Igen, Pierangelo Sequeri – a család kérdéskörével foglalkozó II. János Pál Pápai Intézet elnöke – arról beszélt, miként tudja az eucharisztikus ünneplés kifejezni ezt a gazdagságot. Az ő megközelítésében az eucharisztikus ünneplésnek, de magának a templom berendezésének is egyfajta varázsa kell hogy legyen, amely megragadja az embert, még azelőtt, hogy annak teológiai mélységébe belemerülne. Sequeri nagyban épít az Újszövetség történeteire. Ezekben három tényező kap nagy szerepet: Jézus, a tanítványok köre és a tömeg. Jézus tevékenysége minden esetben a tömeg felé irányul. Vagyis amikor templomainkat berendezzük, tekintettel kell lennünk arra, hogy nem egy szűk társaság felé szeretnénk fordulni. Az esztétikai, az érzelmi és a gyakorlati üzenetnek is távolabbra kell hatnia. Az adoratio fogalma nem szakítható el az ige hallgatásától. Az emmauszi történetben Jézus megmagyarázza az Írások értelmét, majd a tanítványok a kenyértörésben ismerik fel őt. Az adoratiónak a puszta szemlélésen kívül bibliai tartalommal is bírnia kell. Az adoratio a kezdetekben az eucharisztikus ünneplés részeként került előtérbe. Úgy kell a szentmisét celebrálni, hogy ez kifejezésre jusson. Vagyis az adoratio térben és időben nem korlátozódhat arra a néhány percre, amikor az Eucharisztia fizikai közelségében vagyunk, hanem azután, hogy magunkhoz vettük, az életünkben is kifejezésre kell juttatnunk azt. Ezért kapcsolódik szorosan az Eucharisztia imádásához a szociális tevékenység.
A tanácskozáson Ön is előadást tartott.
– A kongresszust előkészítő, Dolhai Lajos által vezetett Magyar Teológiai Bizottság készített egy szöveget, amelynek összefoglaló anyagát egy olasz nyelvű kiadványban minden résztvevő kézhez vehette. Ezt ismertettem. Ez a dokumentum nemcsak az Eucharisztiáról szóló katolikus tanítás gazdagságát mutatja be, hanem azt a helyet is – Magyarországot és Budapestet –, amely otthont ad a világkongresszusnak. A szövegben szót ejtünk az előttünk álló missziós kihívásokról, a nemzeti kulturális azonosság, a méltóság fontosságáról, és bemutatjuk azt a szeretetet is, amellyel az Eucharisztia körül összegyűlünk.
Magyar nyelven mikor lesz olvasható ez a kiadvány?
– Jelenleg fordítják magyar és több idegen nyelvre, hamarosan itthon is elérhető lesz.
Fábry Kornél, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára is szólt a megjelentekhez. Ő miről beszélt?
– Az előkészületek jelenlegi állásáról, a szállás- és utazási lehetőségekről, a programokról adott tájékoztatást.
Bíboros úr a Szent Péter-bazilika katedraoltáránál november 10-én tartott szentmisét. Milyen üzenetet fogalmazott meg ezen az alkalmon?
– A zárónap Nagy Szent Leó pápa ünnepére esett, így rá emlékeztünk ezen a szentmisén. Egy hanyatló korban, a Nyugatrómai Birodalom összeomlása előtt húsz évvel vezette az Egyházat. A Rómába menekült császár nevében többször is tárgyalnia kellett az Itáliába betörő barbárokkal. Attilával sikerült megegyeznie Mantova mellett, így ő elhagyta Itáliát. Később a vandálokkal is tárgyalt, és bár ők elfoglalták Rómát, nem gyújtották föl a várost, és nem bántották a lakosságot. Ugyanakkor Nagy Szent Leó pápának a kalkedoni zsinat problémáival is szembe kellett néznie, Flavianoszhoz írt levelében fejtette ki krisztológiai tanítását. Levonta az eucharisztikus gyakorlatra vonatkozó következtetéseket, beszélt a reális jelenlétről, az Eucharisztia ünneplésének fontosságáról, valamint megengedte, hogy egy templomban egy napon több szentmisét is tartsanak.
A szertartást követően Ferenc pápa audiencián fogadta a tanácskozás résztvevőit. Milyen szempontokat hangsúlyozva fogalmazta meg buzdítását a Szentatya a budapesti eucharisztikus világkongresszusra?
– A Szentatya a beszédében egy olyan eucharisztikus kultúra terjesztését jelölte meg feladatként, amely a közösségteremtés, az önzetlen szolgálat és az életadó irgalmasság hármasságában mutatkozik meg. A kommúnióról, vagyis a Krisztussal és egymással összekötő kapcsolatról, közösségről beszélt. Azt hangsúlyozta, hogy a világ felé is küldetésünk van. Az eucharisztikus szolgálat részesít bennünket Krisztusnak mint diakonosznak, vagyis szolgának a küldetésében. Az Egyháznak, Krisztus testének is ezt a magatartást kell követnie: segítenie kell a rászorulókon, a munkanélkülieken, a szegényeken, a nehéz körülmények között élő családokon, a menekülteken. Amikor Krisztus keresztáldozatát ünnepeljük a szentmisében, egyúttal Krisztusnak mint Isten szolgájának ezt a küldetését is tudatosítanunk kell magunkban. Az irgalmasságról szólva azt emelte ki a Szentatya, hogy az egész társadalom és a természeti környezet szenvedése iránt is érzékenynek kell lennünk. Jézus élő vízzé tette magát, és elküldte nekünk Szentlelkét. Nekünk ezt az irgalmasságot kell kifejezésre juttatnunk az egyházi közösség életében, és felmutatnunk a világnak. A Szentatya azt is hangsúlyozta, hogy a budapesti kongresszus fontos állomás lesz az eucharisztikus kongresszusok sorában.
