E hagyomány sodrába állva tartotta meg alapkérdéseket tisztázó előadását Baritz Sarolta Laura domonkos nővér október 9-én, az Országos Lelkipásztori Intézet, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Teremtésvédelem munkacsoport közös sorozatának legutóbbi alkalmán, Budapesten. A találkozók témája az MKPK Minden általa és érte teremtetett című körlevelében meghirdetett keresztény környezetvédelmi értékrend részletes kifejtése, valamint a gyakorlati életbe való átültetésének lehetséges módjai. Laura nővér ezúttal a környezeti etikák sorát tekintette át – keresztény szemmel. S ha valaki riadozna a téma elméleti voltától, sietve tegyük hozzá: a környezeti etikák csupán leírják, rendszerbe foglalják azt a gondolkodásmódot, értékszemléletet és viselkedésformát, amelynek megfelelően (el)bánunk a minket körülvevő, teremtett világgal. Vagyis azt láttatják velünk is, amit hétköznapjaink olykor már vétkesen önfeledt sora rajzol a figyelmes szemlélő elé. Az érett, megfontolt, a közösség javát is szolgáló cselekvés alapja a helyes gondolkodás. Ezért érdemes előre tisztázni elvi álláspontunkat a környezeti kérdésekkel kapcsolatban is, különösen manapság, amikor a világnézetek, vallások, létértelmezések piacán igen nagy a nyüzsgés, és a tetteinket-értékrendünket befolyásoló eszmék a használat során nemegyszer összekavarodnak. Már egész világunk létét fenyegeti az ökológiai katasztrófák sora. Ha legalább mérsékelni szeretnénk az előttünk és utódaink előtt álló bajokat, először is olykor kusza világlátásunkat kell helyrebillenteni, hogy a szűkebb-tágabb környezetünk fennmaradását szolgálják önmagukban mégoly csekély tetteink is. Az elmélődés helyes útra terelésének egyik első lépése épp a keresztényeket érinti, akik közül sokan egész egyszerűen nem érdeklődnek az ökológiai kérdések, a környezetvédelem témája iránt. Fel kell ébreszteni az alvókat: nem holmi valláspótlékról vagy pogány hobbiról van ám szó. A teremtett világ ránk bízatott, a gondoskodó uralom isteni parancsa pedig felelős gondolkodásra szólít, amit napjainkban még viszonylag kevesen éreznek elevenbe vágó kérdésnek. A valóban keresztény szemléletet a felelősség vállalása mellett újabb szakkifejezéssel jelzett tulajdonság, relatív antropocentrizmus jellemzi. Ez a nézet két véglet – a természet önértékét valló, de az ember jelentőségét lefokozó, szélsőséges esetben akár természetimádatba átcsapó ökocentrizmus és a környezetet haszonelvűen kizsákmányoló, mindent kizárólag (vagy túlzottan) az ember szempontjából értékelő antropocentrizmus – között foglal állást, és azt vallja, hogy az ember része ugyan a természetnek, de lényegesen különbözik is tőle, és minden tőle telhetőt meg kell tennie annak megmaradásáért. A felelősség és a relatív emberközpontúság két alappillérét említve Baritz Laura egy jó hírről is beszámolt előadásában: a magyar parlament keretei között működő Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által elkészítendő stratégiai terv ezekre fog épülni. Ez csakugyan biztató jel, de nekünk, egyszeri embereknek semmi okunk elnyújtózni: a mi dolgunk tisztázni az élettel, utódainkkal, az ajándékba kapott világgal kapcsolatos gondolatainkat, és ezek nyomán, a mindennapi élet forgatagában folyamatosan keresni a felelősebb, környezettudatosabb élet útjait.
