Fotó: News.va
A találkozót a Peter Turkson által vezetett Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztériumának szervezésében, a Pápai Társadalomtudományi Akadémia együttműködésével rendezték meg.
A Szentatya szerint a korrupció összetört szívet jelent (az olasz corrotto ’korrupt’ szó a cuore rotto ’összetört szív’ kifejezésre emlékeztet), amelyet valami beszennyezett, megrontott, mint a bomlásnak indult testet. A pápa péteri szolgálata során számtalanszor visszatért erre a társadalmi problémára, legutóbb az interjúkötethez írt előszavában.
A korrupció jelensége – áttételes volta miatt – megtámadja az ember legbensőbb lényét, ugyanakkor „társadalmi tényezővé” válik. Ferenc pápa számára a kiindulási pont az a három kapcsolat, amely az emberi életet jellemzi: kapcsolat Istennel, a felebarátainkkal és a környezettel. Amikor valaki becsületes, akkor mindhárom kapcsolatot felelősen éli meg, a közjó javára. Ezzel szemben, ha az ember hagyja, hogy megvesztegessék, akkor antiszociális magatartása, amelyre a korrupció indítja, végül megszünteti e kapcsolatok érvényességét. Darabokra törnek a személyek közötti együttélés pillérei, és az egyéni érdek méregként fertőz meg minden általános érvényű perspektívát.
A korrupció bűzlik! – kiáltott fel néhány évvel ezelőtt a pápa Nápoly Scampìa negyedében. A Szentatya most is visszatér ehhez az értelmezéshez: a korrupt ember a bomlásban lévő szív rossz szagát árasztja. A korrupció kizsákmányoláshoz, pusztuláshoz, társadalmi igazságtalansághoz, az érdemek megalázásához vezet, s egyúttal a rabszolgaság, a városok, a közjó és a természet elhanyagolásának gyökere is.
Ferenc pápa erőteljes szavakkal illeti ezt a jelenséget. Úgy fogalmaz: a káromkodás egy formája, a maffiák fegyvere és hétköznapi nyelvezete, a halál folyamata, amely életnedvet szolgáltat a halál kultúrájának, ami pedig a bűnözés elindítója. Ma, amikor a jövőnek még az elképzelése is rendkívül nehéz feladat, a korrupció aláássa a reményt, hogy lehetséges egy jobb jövő.
A pápa elismeréssel szól Turkson bíborosnak a jelenséggel kapcsolatban végzett elemzéséről, és ismét óva inti az Egyházat a korrupció legveszélyesebb formájától, amely a világias lelkület, a langyosság, az álszentség, a triumfalizmus, a közöny érzése.
Ferenc pápa a Vatikán „abszolút szépségű” helyeiről szólva hangsúlyozza: a szépség nem egyfajta kozmetikai kellék, hanem olyasvalami, ami az embert helyezi a középpontba. Ez a szépség párosuljon az igazságossággal. A korrupciót tehát fel kell ismerni és el kell ítélni, hogy az irgalmasság győzzön a kapzsiság felett, a kíváncsiság és a kreativitás kerüljön előtérbe a belenyugvó fásultsággal szemben. A korrupt ember elfelejt bocsánatot kérni, mert fáradt és megcsömörlött, közömbös és öntelt. Az Egyház és a keresztények azonban, de a nem keresztények is, hópelyhekként egyesülhetnek, megindítva egy új humanizmus lavináját – írja Ferenc pápa.
