Emberi alaphangoltságunk – természetes és a természetfelettire nyíló – része a személyre szabott boldogság keresésének mozgatóereje. S jobb ezzel tudatosan foglalkozni, nehogy tévutakra rángassanak eltagadott, így aztán öntörvényűvé váló vágyaink. Boldogság, vágy, önszeretet – a kereszténynek mondott gondolkodásban olykor gyanúsan csengő szavak, pedig a mélyü(n)kre tekintve azt láthatjuk, magukban foglalják annak lehetőségét, hogy életünk Istentől Istenig vezessen. Boldogság, vágy, önszeretet és mélység: e fogalmak rejtette valóságok együttesen terelhetnek jó irányba – mert nem mellékes szempont, hogy milyen szinten lendül valaki a boldogság vagy épp vágyai felé. S a média tereiről különösen nagy mennyiségben elkövetett felszíni boldogságvakarás árad felénk, félrehordva figyelmünket életünk központi témáiról. De szerencsére vannak más hangok is. Hit és emberi boldogság címmel jelent meg a napokban egy lényegfejtegető kötet, melyben a Katolikus Pszichológusok Baráti Köre, a Faludi Ferenc Akadémia és a Magyar Pszichológiai Társaság Valláspszichológiai Szekciója által közösen szervezett tizenharmadik konferencia előadásainak tanulmányokká formált változata látott napvilágot. A teológia, a filozófia vagy épp a művészetek gyakorlatától eltérően a lélektan a boldogságnak sokáig csak a hiányával vagy a kudarcba fulladt keresése által kiváltott pszichés problémákkal foglalkozott. Az 1990-es évek hoztak fordulatot: az úgynevezett pozitív pszichológia térnyerésével a boldogság forrásait, kibontakoztatásának, közelítésének lehetőségeit is kezdték feltérképezni az emberi lélek működésére szakosodott kutatók. Így már ellenőrzött adatokra, vizsgálatokra és folyamatokra támaszkodva elemezhették az említett találkozó résztvevői hit és boldogság kapcsolatának részleteit. A teológiai közelítések mellett (Orosz Atanáz görög katolikus pap a zsoltárokban és egyházi értelmezésükben megjelenő boldogságképről, Nemeshegyi Péter jezsuita a jézusi boldogságokról, Lukács László piarista pedig a boldogság teológiai antropológiájáról ír) széles mezőn jelennek meg a pszichológiai nézőpontból származó felismerések, tapasztalatok is: Horváth-Szabó Katalin a boldogság élményével, Kárpáti Gyöngyvér az istenkép és a belső harmónia viszonyával foglalkozik; Martos Tamás az istenhit szerepét értelmezi a mindennapok minősége szempontjából; S. Petik Krisztina és Kézdy Anikó az életkorok boldogságát a személyiség fejlődésével összefüggésben elemzi, Pataky Ilona pedig – Boldogtalannak vélt boldogok címmel – a strokebetegek sorsának valamennyiünket érintő tanulságaiba avat be. Fajsúlyos, ugyanakkor közérthető kötet a Hit és emberi boldogság. Persze nem „gyorsan-könnyen” típusú receptkönyv, de olyan kalauz, amely a boldogság belénk teremtett forrásai felé vezetheti a nyitott szellemű olvasót.
(Hit és emberi boldogság. Budapest, 2009, Új Ember)
