Te az enyém… (Szűcs Édua rajza)
„A házasság nem csak lebegés és repülés, naponta meg kell vívnunk a magunk küzdelmét.” E szavakkal indította el Keresztes Ilona, az MTVA Kossuth rádió vezető szerkesztője azt a beszélgetést, melyen Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin zongoraművészek – a házasság hete idei arcai –; Krúdy Tamás, a Nők Lapja vezető szerkesztője és felesége, Krúdy Zsófia; valamint Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika osztották meg tapasztalataikat a házasság buktatóiról.
„Első harcunk nem is egymás között volt, hanem az anyósommal” – meséli Katalin. Sokáig abban a hitben élt, hogy az anyósa boldog, örül annak, hogy végre van egy lánya, hiszen a férje egy szem gyerek volt. Már az esküvő napján kiderült, hogy mégsem örül annyira. Isti nagycsaládjában az édesapa mondta ki az utolsó szót, míg Monikáéknál az édesanya volt a meghatározó. Éppen ezért okozott sírásba torkolló konfliktust, amikor Monika meg merte fogalmazni a véleményét az apósával szemben. Így fordulhatott elő, hogy az Isti és Monika közötti első veszekedések oka is a szülőkkel kialakult viszály volt. Az ő helyzetükben is az lett a megoldás, hogy mindenkinek alkalmazkodnia kellett a másikhoz. Az apósnak el kellett fogadnia, hogy ellentmondhatnak neki, míg a menynek meg kellett tanulnia olyan csomagolásban előadnia esetleges ellenérveit, hogy az elfogadható legyen az apósának.
A házastársak között kialakult nézeteltéréseknek sokszor nem is tudják az okát. Az is lehet, hogy az egyik fél nehézségnek lát valamit, amit a másik nem. „Tudunk egymásnak maradandó sebeket okozni, bár ehhez az is kell, hogy a másik megőrizze magában a bántást” – magyarázza Isti. A két család közötti különbségeket is csak évek alatt lehet áthidalni. Endrééknél például nem beszéltek a problémákról, míg felesége családjában az volt a szokás, hogy a gondok terítékre kerülnek, akár konfliktus árán is.
Már a kezdetek is hordozhatnak magukban olyan elemeket, melyek rányomják a bélyegüket a kapcsolat további szakaszára. Ezt persze csak később ismerjük fel, ha egyáltalán felismerjük.
Vajon készülünk-e a házasságra, a családalapításra? Szánunk-e időt arra, hogy megismerjük egymást? Tamás és Zsófia már régóta együtt voltak, mielőtt összeházasodtak volna. A házasság első éveiben mégis kezdett minden összedőlni, és ennek nem tudták az okát. Egy pap ismerősük tanácsára mentek el a MÉCS családközösség négynapos lelkigyakorlatára. Itt döbbentek rá, hogy tulajdonképpen nem is ismerik egymást, annak ellenére, hogy mindig sokat beszélgettek. A konfliktusmegoldással, a szeretet kifejezésének módjaival volt baj. Rádöbbentek arra is, hogy sérülésekkel érkeztek a házasságba, amiről nem is tudtak, éppen ezért nem volt esély arra, hogy feldolgozzák azokat. Az is kiderült, hogy a kapcsolat túl korán jutott el a testiségig, ezért elfogadásuk nem volt teljes. Mindig számoltak azzal a lehetőséggel, hogy az egyikük kilép a kapcsolatból, ez pedig bizonytalanságot okozott.
A munka és a családi élet összeegyeztetése nem egyszeri és nem egyszerű feladat. Ha a férj dolgozik, és a feleség otthon van a gyerekekkel, akkor az esti beszélgetéseket bizony mind a ketten egészen más síkról indítják. „Isti arról mesél, hogy mit mondott neki Tom Hanks, én meg azt ecsetelem neki, hogy az egyik gyerekünket lapáttal ütögették a játszótéren. Ez bizony nem ugyanaz” – mondja Monika.
Endre sokszor hetekre elment koncertezni, ilyenkor Katalin tartotta otthon a frontot. Amikor Endre hazaért, apaként kezdett „működni”, ami Katalin számára azt jelentette, hogy felborítja a távollétében jól kialakított rendet. Általában a hazaérkezést követő harmadik napon robbant minden, s veszekedés lett a vége. Eltartott egy ideig, mire Katalin rájött, tulajdonképpen azért bünteti Endrét, mert olyan sokáig nem volt otthon. Azóta mindig figyelmeztetik egymást: „Vigyázz, holnap lesz a harmadik nap!” „Ha képesek vagyunk észrevenni a problémákat, és tudatosan szembenéznünk a konfliktusainkkal, akkor a fele utat már megtettük annak érdekében, hogy úrrá legyünk a nehéz helyzeteken” – zárta a beszélgetést Keresztes Ilona.
A biztonság öröme
Varga György és Anikó házassággondozók előadásukban bibliai szemszögből közelítettek a szexualitáshoz. Keresztény közegben ez sokszor tabutéma. Pedig mindannyian ennek köszönhetjük azt, hogy itt lehetünk. Része az életünknek, ha a házasságról van szó, nem lehet kikerülni. Azért kell megfelelő módon beszélnünk róla, mert a minket körülvevő világ egyre szemérmetlenebbül harsogja felénk a maga álláspontját.
A szexualitás is Isten adománya, márpedig minden, amit Isten alkotott, az jó. A Biblia az Énekek énekében így ír: „Mily szép a lábad a sarudban, fejedelmi leány! Csípődnek hajlása olyan, mint valami ékszer, amelyet művészi kezek készítettek. A köldököd akár egy kerek csésze. Ne hiányozzék a fűszerezett bor se! A hasad olyan, mint a búzarakás, amelyet liliomok kerítenek körül. A két melled, mint a gidák, a gazella ikrei.” (Én 7,2–4)
A szexualitás lényege nem a technikájában, hanem a céljában van, amely elsősorban az utódok létrehozása. A szexuális egység beteljesülésében Isten teremtő munkájának vagyunk részesei. Ilyenkor egy új élet jön létre, nem véletlenül szoktuk mondani, hogy a gyermek a szerelem gyümölcse. A szexualitás kifejezi és bizonyítja a házaspár egységét, és egymás iránti elkötelezettségét. Fizikai értelemben jeleníti meg azt, amit érzelmileg vállaltunk egymás felé a házasság szövetségében. A szexualitás nem forrása a tartalmas kapcsolatnak, hanem kifejezőeszköze. Az is fontos, hogy a fizikai mellett felszabadult lelki örömöt is nyújtson a házaspár számára. Ilyenkor a legintimebb valónkat fedjük fel a házastársunk előtt, olyan helyzetben mutatjuk meg magunkat neki, aminek életünk egyetlen más területén sincs megfelelője. A szexualitásban ott van a biztonság öröme is, hiszen az Isten szerint való házasságban a hűségből következően nincs versenyhelyzet, nem kell megküzdenünk egy harmadikkal.
A szexualitás ideális környezetéhez hozzátartozik a biztonságérzetet nyújtó kölcsönös elkötelezettség. A feltétel nélküli szeretetben nem kell megfelelni semmiféle elvárásnak, nincs teljesítménykényszer.
A kommunikáció is rendkívül fontos. Ez azt jelenti, hogy megosztom magam a másikkal, és megpróbálom megérteni őt. A szexualitás nem barkochba játék. El kell tudnunk mondani a házastársunknak, hogy mit is várunk.
„A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni” (1Kor 7,3–5). A szexuális élet ezek szerint nem csak vágy vagy hangulat kérdése. Amikor megházasodunk, lemondunk a magunk teste feletti uralomról, és átadjuk a jogokat a házastársunknak. De a szexualitásban van az ember a leginkább kiszolgáltatott helyzetben. Ezzel a joggal tehát nem élhetünk vissza. Az elutasítással, megszégyenítéssel, leértékeléssel és megaláztatással sok szenvedést tudunk okozni a másiknak.
A férfi és a nő is másként éli meg a szexualitását. A nő szexuális igénye változó, számára az érintés és a szavak nagy jelentőséggel bírnak. Az intim légkörnek, a külvilág kizárásának – a gyerek kopogtatás nélkül nem léphet a hálószobába –, a kényeztetésnek és a gyengédségnek is fontos szerepe van: „Ha este szeretne valamit a férj, reggel kezdjen udvarolni.” A férfi szexuális vágya állandó, és fontos számára a látvány. Ezen a területen is szüksége van a tiszteletre és a megbecsülésre. A férfi életében nemcsak fizikai, de pszichológiai értelemben is fontos a szexualitás. Ha elutasítják, azt nem úgy éli meg, hogy csak a fizikai vágya nem teljesülhetett. Ha a feleség kerüli az együttlétet, akkor a férj úgy fogja érezni, hogy a személyét taszították el. Ha az asszony megkapja, amire vágyik, akkor erősnek, méltóságteljesnek, magabiztosnak, könnyednek és nőiesnek; ha a férfi vágyai teljesülnek, akkor megbecsültnek, bizakodónak és férfiasnak érzi magát.
