A Margit körúti ferences templomban immár harminchárom éve miseszolgálatot teljesítő Boanergész tizenhat év után adott ki új lemezt, s a Készítsétek az Úr útját! legszembetűnőbb vonása az imádságos mértéktartás. Az adventi tematika szerint válogatott hét dalt hallgatva megbizonyosodhatunk arról, hogy a zenekar szolgálatát valóban átjárja a liturgia szeretete. Semmi felesleges cicoma, öncélú vagy magamutogató gesztus: minden ének- és hangszerszólam a lélek emelkedését szolgálja. A Boanergész ezenkívül azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy választott zenei műfaja annak idején nem a semmiből érkezett, s hozzáköti azt az európai egyházzene nagy hagyományához. Az okos dalválasztásnak és az alázatos hangszerelésnek köszönhetően remekül megfér egymás mellett a hajnali misék gregorián Rorate-himnusza (Dobszay Benedek OFM énekével) és a Veni Emmanuel sallangmentesen feldolgozott középkori dallama a Forrás együttes népi ihletésű Egy szó kiált-jával, Borka Zsolt méltán népszerű Advent című énekével vagy a Benkó Tibor fordításában slágerré lett Látod, újra este van éjbe ringató dallamaival. Az albumról két meglepetés is kiragyog: a Taschner Róbert szerezte A jászolnál elegáns építkezésével és vokális kidolgozottságával, az ismeretlen szerzőtől származó Veni Sancte Spiritus pedig szerény fogalmazásmódjával irányítja figyelmünket a lényegre.
Habár több szerzeményével maga is bizonyította, fontosnak tartja a liturgiát, Olgyay Gábor ezúttal más irányból közelít: Domb mögött című, karakterdarabokból álló dalcsokra vidám szertelenséggel keres új utakat. Olgyay szerzői világa lenyűgöző: a kezdő Pillangó szinte hívogat, hogy felfedezzük ezt a váratlan fordulatokat tartogató, friss és üde zenei univerzumot. A Kányádi Sándor versrészletét felhasználó Szerelmesek hintája virgoncan évődő tánc, a Szombat, ami meg sem történt szürrealitásba hajló álom, a Ha szerda, akkor állatkert! mulattató hangoktól zengő-bongó, trükkös blues, a Ballada csodaszép lírájában pedig szerzőnk szövegíróként is kipróbálja magát. A záró Felhők rét felett hangzuhatagos tavaszi ragyogással foglalja össze a hallottakat, egyúttal bemutatva, milyen főbb eszközökkel dolgozik alkotónk. Olgyay legfontosabb hangszere a gitár, amelyet klasszikus képzettséggel, barokk zenei díszítettséggel, ugyanakkor a rock lazaságával és közvetlenségével szólaltat meg. A tétovázó, majd meg-meginduló és szokatlan irányokba kalandozó hangfüzérekkel kiváló ellenpontot képez a szöveg nélküli női ének, amely hol nagy ívű melódiákat reptet, hol titokzatos halandzsa szavakkal ritmizál. Olgyay emellett természeti hangokból, hétköznapi zörejekből és változatos ütős effektusokból képes egyedi atmoszférát teremteni úgy, hogy közben nem veszik el a részletekben.
Könnyű csábítás (főleg az európai ember számára), hogy a zene művelése közben a megszólalás fortélyaira vagy a muzsika technikai vonatkozásaira kezdjünk el figyelni. Mind a Boanergész együttes, mind Olgyay Gábor szépen elkerüli ezt a csapdát, az előbbi a liturgia szolgálatát, az utóbbi a kifejezés fontosságát helyezve zenéje középpontjába. E szempont mentén új lemezeik szorosan együvé tartoznak, ami pedig a változatosságot illeti, nos, az sokkal inkább erősít, mint gyengít: jelzi, hogy a műfaj érik – kitavaszodóban van.
