Az első rész a földi eseményeket tárgyalja. Úgy kezdődik, hogy bemutatja: „angyali erők jelentek meg, Uram, a te sírodon”, majd azzal folytatja, hogy a katonák szinte holtakká váltak. Nem más ez, mint az evangéliumi tudósítás himnuszban való megfogalmazása. A bizánci egyház meglehetősen gyakran és szívesen alkalmazza azt a módszert, hogy a szentírási szövegeket átülteti a himnuszköltészetébe. Itt az alapot ez a részlet szolgáltatja: „az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült… Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek” (Mt 28,2.4). Az angyali jelenés hogyne okozna meglepetést, gyakran félelmet! A Szentírás szinte folyamatosan tanúskodik erről Jákob álmától kezdve az Örömhírvétel eseményén át egészen eddig, a feltámadást kísérő angyali megjelenésig. De a földi események még folytatódnak: „Mária állott a sírnál, keresvén a te legtisztább testedet.” Igen, ez is tény. János evangélista tudósítása szerint az üres sír felfedése után a tanítványok hazamentek, „Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt” (Jn 20,11). Érthető a tanítványi, asszonyi szomorúság, mely könnyeket fakasztóan törekszik a meggyőződésre, vagy legalábbis a magyarázatra. Addig keresi az eltemetett Jézus testét, amíg előbb az angyaltól, majd magától a Feltámadottól meg nem tudja a feltámadás nagy hírét.
Az ének ezután következő második része magasabb szintre emel bennünket, imádkozókat. Arról szól, hogy miközben az imént részletezett események végbementek, „te pedig meghódítád a poklot”. A „magasabb szint” így paradoxon, mert éppen Jézusnak az alvilágba való leszállásáról van itt szó. Ez azonban mégiscsak a magasba emel bennünket, az onnan dicsőségesen kiszabadítottakkal együtt. A szöveg folytatásában nem szerencsés az így szóló magyar fordítás: „nem kísértetvén meg általa”. A valódi értelme ennek a részletnek az, hogy „nem lettél érintve általa”, vagy „nem szennyeződtél be tőle”. A tropár következő mondata az eredeti szövegben is homályos: „találkoztál a Szűzzel, életet ajándékozván neki”. Biztos, hogy ezt csak lelkileg lehet értelmezni.
Mindenesetre, himnuszunk szép dicsőítéssel zárul: „ki feltámadtál halottaidból, Uram, dicsőség néked”.
