Az elmúlt hetekben bejárta a világsajtót egy kép, amely egy újszülött ikerpárt ábrázol, amint egymás kezét fogják. A megható fotó Amerikában készült. A babák édesanyja az ohiói Sarah Thistlethwaite. A fiatal mama január végéig azt sem tudta, hogy ikreket hord a szíve alatt. Akkor az ultrahangos vizsgálat során hangzott el először: „ez kettő”. A férj visszakérdezett: „mi kettő?”. S mire megértette, hogy felesége egypetéjű ikreket vár, már nagy volt az öröm.
A két gyermek ráadásul egy magzatburokban fejlődött. Ez ritka eset és veszélyes állapot, mert a köldökzsinór a méhben összegabalyodhat, megsérülhet, esetleg az egyik baba köldökzsinórja a másik nyakára tekeredhet. Így az anyuka a szülés előtti két hónapot kórházban, teljes ágynyugalomban, szigorú megfigyelés alatt töltötte, távol tizenöt hónapos kisfiától. A kicsiket, Jennát és Jilliant végül a terhesség harmincharmadik hetében, császármetszéssel hozta a világra.
Érdekesség, hogy néhány évvel ezelőtt az ohiói édesanyának még azt mondták az orvosai, hogy természetes úton egyáltalán nem lehet gyermeke. Ehhez képest a középiskolai tanárnő másfél éve egészséges kisfiúnak adott életet, tavaly augusztusban pedig ikrekkel esett teherbe.
Hogy a kicsik valóban jó testvérei lesznek-e egymásnak, azt nem tudhatjuk. De a képet elnézve sok minden más is eszünkbe juthat. Például ez: valahogy így kellene élnünk. Pontosabban együtt élnünk azokkal, akikkel ugyan – abba az időnként szűk és nem is olyan veszélytelen „magzatburokba” helyezett bennünket az élet. Kéz a kézben kellene élnünk, hogy még „véletlenül” se fojtsuk meg egymást…
