Az ének első része – a „midőn” szóval hangsúlyozva – bemutatja az ítéletet, mégpedig meglehetős részletezéssel. Első gondolata: „Midőn dicsőséggel eljössz a földre, Istenem.” Ez a hitvallás szövegét idézi: Krisztus „ismét eljövend dicsőséggel ítélni eleveneket és holtakat”. Igen, ez olyan tény, amely elől nem lehet menekülni (ApCsel 1,11). A második gondolat az ítélet félelmetességére irányítja a figyelmet: „mindenki félelmében remegni fog”, hiszen nincs olyan ember, akinek ne lenne bűne (2Krón 6,36; Préd 7,20). A következő három képhez pedig a Jelenések könyvéből veszi az ihletet az ének szerzője. A „tűzfolyam megered ítélőszéked előtt”; „a könyvek megnyittatnak”; és „a titkok nyilvánosságra hozatnak” (Jel 20,12). Szent Pál apostol is igazolja ezt: „Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája” (1Kor 3,13).
Énekünk második részét két fohász képezi, ami az „akkor” határozóval kapcsolódik az előzőekhez. Az első kérés: „Akkor ments meg engem a kiolthatatlan tűztől.” Itt nem a tisztulás állapotáról (népies elnevezéssel a „tisztítótűzről”) van szó, hanem az örök büntetésről, melyben a kárhozottak részesülnek. Ezt elkerülendő szól a második fohász, egészen konkretizálva a kérést: „És méltass, hogy jobbodon álljak.” Leginkább ez a részlet tükrözi a napi evangéliumot. Az ítélő Bíró, maga Jézus Krisztus azokat állítja a jobbjára, akik földi életük folyamán kiérdemelték azt, akiket nem sújt az örök kárhozat. És nem is kell elképzelhetetlenül sokat tenni ezért. Elegendő a felebaráti szeretet gyakorlása. Ami, persze, a hitből fakad. S mindennek fényében érthető, ugyanakkor figyelmeztető az ének végső megállapítása, amely egyúttal megszólítás is akar lenni: „legigazságosabb Bíránk”. Ugyanis igaz, hogy Isten végtelenül emberszerető, de végtelenül igazságos is. Kinek-kinek érdemei szerint adja meg, amit érdemel.
Ezen a vasárnapon, a nagyböjt kezdetéhez közeledve, különösen is fontoljuk meg az ekténia szavait: „Hogy Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet adjunk, kérjük az Úrtól!” S szívünk mélyéből válaszoljunk is rá: „Add meg, Uram!”
