A Szentföld ma is több szempontból feszültségek fészke. A feszültségek első forrása politikai jellegű. Zsidók és palesztinok állnak egymással szemben – többnyire ellenségesen. Az 1987. évi első intifáda (a szó eredeti jelentése parittyaharc, Dávidnak Góliát ellen vívott küzdelmére utal) óta a többségében arab szentföldi keresztények vagy megszállt területen, vagy az ellenállás miatt fenyegetett térségben élnek. Ez a második intifáda (2000) óta – a Palesztinai Emberi Jogok Központjának jelentése szerint – azt jelenti, hogy 2991 lakóház semmisült meg teljesen, 2870 lakóház vált lakhatatlanná és 735 munkahelyet és jövedelmet jelentő termelőüzem pusztult el.
A konfliktusok második forrása az ígéret földjén a vallási megosztottság. Ilyen értelemben is komoly szakadék tátong Ábrahám leszármazottai, az izraeliták, valamint a muszlimok és a keresztények között. – Az izraeli zsidóság körében terjed az ateizmus. Izrael lakóinak közel negyede nem vallásos, csak a történelmi kapcsolatokat fogadja el a múltat illetően. Így aligha csodálkozhatunk azon, hogy a mai Izraelben a vallásosak és a szekulárisak között súlyos ellentétek feszülnek. – A Szentföldön élő muszlimok mindannyian szunniták, és azon belül a némileg megengedő hanefita irányzatot követik. Köreikben inkább a politikai, mint vallási ellentétek erősödtek fel. Az iszlám államiság elveit követő és kisebbségben lévő csoportok olykor élesen szemben állnak a mérsékeltek csoportjaival. Az előbbiek befolyása egyre inkább erősödik. – Nem jobb a helyzet a keresztények közösségében sem. Azokról van szó, akiket Jézus így határozott meg: „akik szavukra – tudniillik az apostolok szavára – hinni fognak bennem”.
Főpapi imájában Jézus azt kérte számukra a mennyei Atyától, hogy „legyenek mindnyájan egyek” (vö. Jn 17,20-21). Sajnos ennek az egységnek nyomát sem látjuk. Tizenhárom hagyományos keresztény egyház él a Szentföldön. Öt ortodox (görög, örmény, kopt, szír és etióp), hat katolikus (római katolikus, görög, maronita, örmény, szír és káld), ezenkívül két protestáns (anglikán és lutheránus). Mindegyik egyház joghatósága kiterjed Jordániára is. A latin pátriárkáé ezenkívül még Ciprusra is. A Szent Városban ortodoxok, katolikusok, örmények, koptok, protestánsok imádkoznak együtt. – Együtt? Inkább csak egymás mellett, sőt, néha egymás ellenében.
A nehézségek közé kell sorolnunk a gazdasági problémákat is. A palesztin városok köré emelt falak elzárják a külvilágtól ezeket a településeket. A „falak” és az izraeli „katonai átengedő pontok” a palesztinok szociális és gazdasági életét megbénítják. A keresztények, akik többségükben arabok, nem jutnak el munkahelyükre, és ezért elveszítik azt. A dózerekkel letarolt otthonok ezreket és tízezreket tettek hajléktalanná.
Nem szabad megfeledkeznünk a továbbtanulási lehetőségek nehézségeiről sem. A palesztinok alapfokú műveltségét támogatják a keresztény iskolák. A latin patriarchátusnak hatvanhárom plébániája van, amelyből tízet a ferences kusztódia, egyet a karmelita rend, és ötvenkettőt az egyházmegyés papság lát el. Minden plébániának van saját iskolája, amely ökumenikus és vallásközi jellegű. Ezeket az iskolákat nagy anyagi áldozattal tartja fenn a patriarchátus és a Szentsír Lovagrend. Végül a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a keresztények lélekszáma vészesen megcsappant. Ezt a folyamatot a XIX. századi, Latin-Amerikába irányuló kivándorlások indították el, majd ugyancsak felfokozta Izrael állam megalapítása (1948. május 14.). Minderre most az említett intifádák tették és teszik fel a koronát. Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal (Central Bureau of Statistics) 2007. május 1-jei adatai szerint a Szentföld lakosságának száma 7,15 millió. Ma ennek mindössze 2,1 százaléka (mintegy 148 000 lélek) keresztény.
Már igen hosszú ideje létbizonytalanságban élnek keresztény testvéreink a Közel-Keleten, és ezért sokan nem tudják már további életüket ott elképzelni. Fájó szívvel ugyan, de elhagyják hozzátartozóikat, barátaikat és hazájukat. Több nyugati tanulmány azt jósolja, hogy néhány generáció alatt eltűnnek a bennszülött keresztények a Szentföldről. A kereszténység szent helyei néma tanúivá lesznek a kereszténység bölcsőjének.
„Noha egyesek közülünk – mondta Michael Sabbah pátriárka 2006. szeptember 29-én Linzben, a Szentsír-lovagok avatása alkalmával – elhagyják a Szentföldet, de mi, akik maradunk, nem adjuk fel. Élni akarunk! Számítunk iskoláinkra, amelyek elismerten a Közel-Kelet legjobb tanintézetei. Számítunk a képzett, művelt keresztényekre, akik képesek konfliktusok közepette és békében egyaránt helyes választ adni a közélet minden kényes kérdésére, akik képesek a vallási párbeszédre. Számítunk a szakemberekre, akik a pénz és a média világában helytállnak. Számítunk mindazokra, akik meg merik vallani hitüket, akik nem kérnek bocsánatot a világtól azért, mert élnek, mert keresztények. Végül számítunk a keresztény világ támogatására, hogy testvéreink nem hagynak magunkra minket.”
Így érthető, hogy Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Kongregáció prefektusa arra szólította fel idén, február 15-én a világ katolikusait, hogy segítsenek a szentföldi keresztényeken. Mindent meg kell kísérelnünk, hogy Jézus földi hazájában a keresztény közösségek továbbra is jelen lehessenek. Ehhez csatlakozik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is: az anyagilag nehéz helyzetben lévő magyar katolikus egyház március 9-én országos gyűjtést szervez a Szentföld javára.
(A szerző a bécsi Pázmáneum rektora,
a Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend magyarországi koadjutor nagyperjele)
