Idén Bedő György, a Kairosz Könyvkiadó vezetője volt az egyik díjazott. Méltán, hiszen az utóbbi években négy kötetet is megjelentetett Mindszenty Józsefről, bizonyítva: szívén viseli, hogy mind többen megismerjék a XX. századi hazai egyháztörténet egyik legnagyobb hitvallójának életpályáját, s így gyarapodjék tisztelőinek tábora.
Keresztény és konzervatív: e két jelzővel jellemzi a Kairosz tevékenységét Bedő György, és elég volna szétnézni a könyvesboltokban, hogy állításának igazáról meggyőződjünk. Elég volna: a feltételes mód már egyik fő szakmai sérelmükre utal, hiszen a legnagyobb hazai könyvforgalmazó cégek – melyekkel szemben a kiadók kiszolgáltatottak, elég az ötven százalékot is meghaladó, irreális terjesztői árrésre gondolnunk – épp a vallási témájú műveket nemegyszer szándékosan háttérbe szorítják. Az egyik nagykereskedelmi lánc, melynek országszerte negyvenöt üzlete van, mindössze háromban árusít teológiai-lelkiségi tárgyú műveket. A gyakorta kultúrtörténeti ritkaságokat megjelentető, máshol hiába keresett tényeket és értékeket közkinccsé tevő Kairosz könyveinek fogadtatásáról szólva a vezető elmondja: olykor még az is jobb volna, ha legalább rosszat írnának róluk – de munkájuk a média fősodrában valahogy nem ver hullámokat: egyszerűen agyonhallgatják őket. Pedig volna miről beszélni velük kapcsolatban is, hiszen az egyetemes keresztény kultúra klasszikus kincsei mellett hazánk lelki-szellemi, gazdasági, társadalmi és politikai életéről, a különböző válságokból kivezető utakról is adnak ki köteteket. Helyzetüket az sem könnyíti, hogy fő célközönségük, a hazai középosztály egyre nehezebb anyagi körülmények közt él, a könyv mindinkább luxuscikké válik számukra. Az azonban jó jel, hogy a kiadói ars poeticát is tükröző két portrésorozatuk, a Miért hiszek? és a Magyarnak lenni töretlenül népszerű, előbbi már a hatvannegyedik, utóbbi pedig az ötvennegyedik résznél tart. A siker, egy kiadó jó működése persze „nagyon sok olyan körülményen is múlik, amelyek nem tőlünk függenek – mondja Bedő György. – De reménykedünk…”
