Keresztelő Szent János Golgotáján

Azt kértem Vörös Győzőtől: mielőtt a Szentföldre, Keresztelő Jánosra, jelenlegi munkájára térnénk, ott vegyük fel beszélgetésünk fonalát, ahol az Új Ember szerkesztőségében nyolc évvel ezelőtt letettük. 2004-ben Alexandriából Ciprusba tette át székhelyét…

 

– Immár tizenkilencedik éve dolgozom a Közel-Keleten. Egyiptomban először Thébában tártunk fel egy sivatagi hegyi szentélyt, majd az alexandriai tengerparton Taposiris Magna akropoliszát kutattuk. Aztán a ciprusi kormány – alexandriai munkánk eredményeit látva – 2004-ben meghívta a kutatócsoportomat Ciprus görög–római kori fővárosának, Paphosznak a feltárására. Paphosz „ikervárosa” volt Taposiris Magnának, szintén II. Ptolemaios Philadelphos fáraó alapította. Sergius Paulus prokonzul Szent Pál és Barnabás jelenlétében Paphoszon tért meg… Keresztény, katolikus emberként motivált ez az újszövetségi helyszín: mindig vágyam volt, hogy a Szentföldön áshassak. Mielőtt Egyiptomból Ciprusra mentem volna, felkerestem az izraeli régészeti hatóság főigazgatóját, Shuka Dorfmant. Nagyon szerettem volna, hogy megvalósuljon egy szentföldi magyar régészeti misszió, amelyre korábban nem volt példa. Ő azt mondta, hogy az izraeli törvények szerint ásatásvezető csak izraeli állampolgár lehet; ahhoz, hogy egy külföldi kutatócsoport Izraelben elkezdjen ásni, előbb egy intézetet kell alapítania az országban. Azt tanácsolta, hogy érdemesebb lenne a Jordán folyó által kettéhasított Szentföld keleti felére, Jordániára figyelnem; amennyiben megüresedik ott egy rangosabb ásatási lelőhely, akkor lépjek. Már akkor is úgy éreztem, hogy számomra az egyik legvonzóbb lehetőség, egy fontos evangéliumi helyszín a Holt-tenger keleti oldalán, ezerszáz méter magasan fekvő, erődített heródesi királyi palota, a Machaerus lenne, amely a ferencesek vezette jeruzsálemi Studium Biblicum Franciscanum koncessziója volt.


Amikor 2008 októberében elhunyt Michele Piccirillo professzor, halálával több jordániai régészeti helyszín megnyílt a nemzetközi kutatás számára. Felkerestem a jeruzsálemi Pápai Biblikus és Régészeti Intézetet azzal a kérdéssel, hogy szándékukban áll-e folytatni ezt a munkát. Azt válaszolták, hogy nincsenek alkalmas fiatal szakembereik, és ők maximálisan támogatják a törekvéseimet. Ha kineveznek a jordániai Királyi Műemléki és Régészeti Hivatal Holt-tenger parti projektigazgatójának, ők átadják nekem az 1978 és 1981 között a helyszínen folyt régészeti feltárásaik eredményeit tartalmazó archívumukat, a rajzi és fotóanyagot, a teljes tudományos dokumentációt, és felajánlják a leletek publikálási lehetőségét. (Az ásatásvezető Virgilio Corbo professzor ugyanis úgy halt meg, hogy lényegében nem publikálta a Machaerust.) Mai szemmel nézve a ferencesek az eddigi feltárások húsz százalékát végezték el, és úgy látták, hogy egy magyar kutatócsoport befejezheti a kutatási részüket. Gyorsan kellett lépnem, mert a nemzetközi tudományos életben sokan ugranak az ilyen lehetőségekre. Kilenc hónappal Piccirillo halálát követően szerződést kötöttem: delegált magyar kutatóként, a Magyar Művészeti Akadémia erkölcsi támogatásával, Makovecz Imre, akkori akadémiai elnök pártfogásával projektigazgatóvá neveztek ki, amely erkölcsi támogatást a jelenlegi, immáron köztestületi elnök, Fekete György professzor is megerősítette.

 

Egy szerencsés egybeesésnek is köszönhetően kaphattam meg e lelőhelyet. Ugyanis XVI. Benedek pápa 2009 májusában zarándokúton Jordániában járt, éppen két hónappal azelőtt, hogy megállapodtam a jordán hatóságokkal. II. Abdalláh királlyal közös ammani sajtótájékoztatóján nemcsak sarkallta a zarándokokat a Szentföld keleti felének meglátogatására, hanem öt rendkívüli jelentőségű helyszínt is említett, kérve a jordánokat, hogy ezeket tegyék alkalmassá nemzetközi zarándoklatok fogadására. Jordániában található a Nébóhegy, ahol Mózes meglátta Kánaánt és meghalt; a Jordánon túli Betánia, ahol János megkeresztelte Jézust; a Machaerus, Keresztelő Szent János fogságának és kivégzésének helyszíne; a „megszállottról” híres Gadara, és végül Pella is, az „első keresztény város”, ahová 66-ban az első zsidó háború anarchiája elől kivonult a jeruzsálemi jakabi keresztény közösség.

Ha nincs a szentatyánk e támogató kérése, nyilván nem sarkig tárt kapuval fogadtak volna bennünket, amikor a munka elvégzésére jelentkeztünk. Teljes körű jogosítványt kaptunk a felmérésekre, feltárásokra és a műemléki helyreállítás előkészítésére is. Sokat jelentett az is, hogy a Jordán Hasemita Királyságban a Machaerust – a Vallásügyi Minisztérium felügyeletével – iszlám zarándokhelyként is számon tartják, mint Jehja bin Zakaríja, azaz Zakariás fia, János, az iszlám egyik nagy prófétája mártíromságának helyét. Annak, hogy Keresztelő Jánost egy zsidó uralkodó gyilkoltatta meg, még aktuálpolitikai mondanivalója is van számukra, miközben megfeledkeznek arról, hogy a próféta maga is zsidó volt.

– Kicsit előreugranék az időben. A Pápai Biblikus Intézet jeruzsálemi Collectio Maior-sorozatában jövőre jelenik meg Machaerus I. című reprezentatív kötete, amelyben nemcsak a királyi palota, illetve a hozzá kapcsolódó alsóváros feltárásának eddigi eredményeit foglalja össze, hanem visszatekint 1807-ig, Machaerus „újrafelfedezéséig”.

– Az ókori Kelet kutatásában ma már egyértelmű, hogy az egyes akadémiai generációk csak egymás eredményeire építve tudnak következtetéseket levonni és összegezni. Machaerus várát Krisztus előtt 90 körül Alexander Jannaeus jeruzsálemi papkirály építtette, de már 57-ben lerombolta Gabinius. Krisztus előtt 30 táján Nagy Heródes az egykori vár romjaira építtette fel palotáját, illetve a hozzá kapcsolódó „alsóvárost”, amelyet halála után, Krisztus előtt 4-ben fia, Heródes Antipász tetrarcha (negyedes fejedelem) örökölt. Heródesék királyi palotáját Krisztus után 36-ban a nabateusok rombolták le. A 66 és 72 között dúló első zsidó háború alatt a zelóták bevették magukat a citadella és az alsóváros romjai közé, ahol megerősítették a még álló falakat. Végül 72-ben Lucilius Bassus római hadvezér, Masada meghódítója a Machaerust is elpusztította. Az ókori műemlékegyüttes lényegében ekkor vált „régészeti lelőhellyé”. Elfelejtették, olyannyira, hogy a Nagy Konstantin császár idején meginduló keresztény zarándoklatok idején már azt sem tudták, hogy hol volt Machaerus. Sok évszázad elteltével, 1807-ben a német Ulrich J. Seetzen – Josephus Flavius-kötettel a kezében – azonosította be. Az elveszett ókori vár ekkor került vissza a térképre; az orientalisták azóta mint fontos biblikus helyszínre tekintenek rá. A XIX. században huszonkilenc kutató gazdagította a Machaerusszal kapcsolatos ismereteket. 1909 első napján a dominikánus Felix-Marie Abel, a Szentföld egyik legnagyobb földrajztudósa megtalálta az alsóváros romjait is; 1936-ban a Lucilius Bassus által emelt vallumra (sáncra) figyeltek fel; 1968-ban pedig elindult az első ásatás az amerikai Jerry Vardaman vezetésével. Ez azonban csak néhány hétig tartott, mert a jordán hatóságok leállították a munkát. A feltárás folytatását 1978-ban Virgilio Corbóra bízták, aki 1981-ig dolgozott a Machaerus hegyén. (A ferences professzor korábban a Herodion-ásatásokat irányította, de 1967-ben az izraeliek elvették tőle a koncessziót.)

Ahogy említettem, itt kutatógenerációk által összeadott értékekről van szó, és a dokumentációk legnagyobb része máig kiadatlan, a könyvben ezért szeretném összefoglalni mindazokat az eredményeket, információkat, „perspektívákat” is, amelyeket az elődeimtől örököltem.

A Machaerus-feltárásokat 2009-ben úgy kezdhettem el, hogy Alain Gachet, a párizsi Radartechnológiai Intézet elnöke vállalta az egész lelőhely átradarozását. E geofizikai és geomagnetikus felméréseknek köszönhetően előre láthattuk a teljes műemléket, miközben a falak nagy részét még „nyakig” törmelék takarta. Mivel műemlékvédelmi tanulmányokat is folytattam – építészettudományból doktoráltam –, a teljes műemlékcsoporttal foglalkozom. Nemcsak régészeti feltárásból, ásatási szelvények nyitásából áll a munkánk, hanem falkutatásokat, épületdiagnosztikai vizsgálatokat is végeztünk a területen. Célunk az épített örökség teljes körű feltérképezése, dokumentálása és megőrzése a jövő számára. Ahhoz, hogy a régészeti lelőhely műemléki helyreállítása megvalósuljon, először az alaprajzot kellett tisztáznunk. Pontosan meg kellett ismernünk a műemléket, és azt, hogy nézhetett ki az ókorban.

– Falkutatással sikerült elkülöníteniük a várpalota építési periódusait. A heródesi épület alexandriai mesterek munkáját dicséri…

– Alexandria szellemi értelemben is világítótorony volt. Nagy Heródes udvarában alexandriai építészek dolgoztak. Az actiumi csatát (Krisztus előtt 31) követően Alexandriát lényegében ellehetetlenítette Róma. Szakembereik szétszóródtak a birodalomban, ők építették Augustus márvány Rómáját, IV. Arétász Petráját, és megjelentek Heródes jeruzsálemi udvarában is. Magas színvonalú működésüket a Szentföldön heródesi építészetként emlegetjük. Míg a hasmóneusok faragatlan kövekből, minimális kötőanyag használatával, úgynevezett ciklopszfalazással emelték Machaerus várát, addig a heródesi építészek gyönyörűen metszett kváderkövekből készítették el az erődített palotát a hozzá kapcsolódó alsóvárossal.

A terepfelmérést, feltárást követően sikerült megkapnunk a dór perisztiliumos (oszlopos) udvar teljes profilját, annak köszönhetően, hogy az eredeti oszlopdobokból sikerült összeállítanunk egy teljes oszlopot a hozzá kapcsolódó koronázó tagozattal; a királyi fürdő apodytérium (öltöző) termében pedig a ión oszlopok teljes profilját kaptuk meg. A felépítményre így már – legalábbis az oszlopok szintjén – jól tudtunk következtetni. Megmaradt továbbá kilenc lépcsővel egy lépcsőház indítása is… A királyi palota elméleti rekonstrukcióját azonban nem tudtuk volna elkészíteni, ha – a Palesztin Autonóm Területekkel is kiváló együttműködésben – nem mérhettük volna fel a Holt-tenger nyugati partján álló hat heródesi erődített palotát, Masada, Herodion, Hyrcania, Cypros, Doq és Alexandreion épített örökségét. Analógiáik fényében vizsgáltuk meg Machaerust, ugyanis e hét – Jeruzsálemtől keletre eső – erőd egy időben épült, lényegében ugyanazon építészeti koncepció alapján. Külön szeretném felhívni a figyelmet három kiváló, „ötcsillagos” magyar építész kollégára, akikkel együtt dolgozhattam. Dobrosi Tamás, Papp Tamás és Arnóczki Imre Balázs Makovecz Imre közvetlen munkatársai voltak a MAKONA Műteremben, a tanár úr javaslatára kezdtünk el közösen dolgozni. Segítségükkel háromdimenziós számítógépes modellek készültek, amelyek megalapozták a műemlék teoretikus rekonstrukcióját. Még Makovecz tanár úr életében döntöttünk arról közösen, hogy semmi olyat nem építünk vissza, amit nem tudunk eredeti épületelemekből összeállítani, nehogy a történelmi műemlékegyüttes hitelessége megkérdőjelezhetővé váljék. A dór perisztiliumos udvar például helyreállítható. A kilenc és fél méter mély, több mint félmillió liter víz befogadására alkalmas egykori heródesi ciszternánál pedig arra törekszünk, hogy alkalmassá tegyük zarándokcsoportok fogadására, szentmisék bemutatására. E hűs, védett helyiségbe kényelmesen befér ötven-hatvan ember.

– E történelmi, evangéliumi helyszín megismerése mi mindennel gazdagította Keresztelő Szent János sorsával kapcsolatos ismereteinket?

– Kilenc I. századi forrás számol be Keresztelő János fogságáról, illetve lefejezéséről. A Logien-Quelle és az evangéliumok mellett Biblián kívüli írások: Sztrabón, idősebb Plinius, Josephus Flavius mindkét nagy műve, A zsidó háború és A zsidók története. Az Újszövetségben nem szerepel Machaerus és a hercegnő, Salome neve – ezeket Josephus Flaviustól tudjuk. Keresztelő János fogságáról mind a négy evangélium beszámol, János evangéliuma egészen röviden: „Akkor még ugyanis János nem volt börtönbe vetve” (Jn 3,24). A Logien-Quelléből merítette Máté és Lukács a bebörtönzött János és a Júdeából Galileába elvonult Jézus dialógusát. János elküldte tanítványait Jézushoz azzal, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus kódolt üzenettel válaszol: különböző jelekre utalva igazolja önmagát. A szinoptikusok János kivégzéséről, lefejezéséről is szólnak. Márk különösen részletes beszámolót ad Heródes Antipász születésnapi „bankettjéről” – ezt az említett források alapján minden biblikus és ókorkutató megkérdőjelezhetetlen történeti leírásként tartja számon. Salome zsidó hercegnő tánca a tetrarcha és a galileai előkelőségek jelenlétében semmiféle irodalmi előképpel, párhuzammal nem magyarázható. Meghökkentő, páratlan esemény. Minden valószínűség szerint Máté ismerte Márkot, és kicsit javított is a szövegén: például ő nem királynak, hanem tetrarchának nevezi Heródest. Míg az extrabiblikus források részletesen leírják a Machaerust, az evangéliumok arról számolnak be, hogy mi történt a falai között: Heródiás lánya táncol, Keresztelő János levágott fejét pedig átadják neki egy tálon… (Mindezt Heródes Kuza nevű intézőjének felesége, Johanna elbeszéléséből ismerhették, aki Jézus tanítványa lett.)
Órigenész 250 táján mondja, mennyire hiteles A zsidók története, amelynek XVIII. könyvében Josephus Flavius Keresztelő Jánosról ír. Eusebius Egyháztörténetében (324 körül) idézi is a történetírót, utalva rá, hogy Keresztelő János Machaerusban halt meg. Sőt, megvédi-dicséri Josephus Flaviust, aki fontos kiegészítéseket, információkat közölt: megtudjuk tőle, hogy Saloménak hívják a hercegnőt; leírja, hogy Heródes Antipász első felesége a nabateus király, IV. Arétász lánya volt, akit a tetrarcha „eltaszított”, és megerősíti, hogy Heródiás lett a második felesége. Kitört a viszály, Heródes válásával hadat üzent az arab uralkodónak…

A Júdea zsidó lakossága körében nagy tekintélynek örvendő, „tökéletességre törekvést, igazságot és jámborságot hirdető” Keresztelő János politikai kritikát gyakorolt, amikor szót emelt amiatt, hogy a befolyását növelni akaró Heródes Antipász még élő testvére, Fülöp feleségét vette el. Heródiást sértette a próféta fellépése, a tetrarcha félt a lázadástól, ezért börtönbe vetette. Valójában házi őrizetben tartotta Jánost, hiszen Márk leírásából tudjuk, hogy Heródes Antipász beszélgetett vele, a tanítványai pedig haláláig János közelében lehettek, majd ők is temették el. E politikai házi őrizet helyszíne pedig csak az alsóváros lehetett, amelynek feltárása a további nagy ásatási feladat a Machaeruson…

Salome tánca, Keresztelő Szent János fővétele egyike a legtöbbet ábrázolt témáknak a festészetben, szobrászatban, de számos irodalmi, zenei feldolgozásuk is ismert, ahogy erre a Revue Biblique-ben megjelent negyvenoldalas tanulmányában is utalt…

– Nem vagyok művészettörténész, írásomban is inkább csak a francia vonatkozásokat emeltem ki. Már a VI. századi Codex Sinopensis megjeleníti János börtönét és Salome táncát. Ettől kezdve ezrével ismeri a művészettörténet a Salome tánca és a Keresztelő Szent János lefejezése ábrázolásokat. A témát az alkotók azonban mindig „fantáziavilágba”, a korabeli királyi udvarok – gótikus, reneszánsz, barokk, romantikus – környezetébe helyezték. A nagy váltás akkor következett be, amikor 1807-ben rátaláltak Machaerusra. A hegytetőn akkor az egyetlen igazi látványos emlék a beomlott ciszterna volt, innen jött az a képzet, hogy esetleg az lehetett a Keresztelő börtöne. Machaerus megjelenik Flaubert Heródiás című elbeszélésében, amelynek ihletésére később Oscar Wilde eredetileg francia nyelvű Salome-drámája, majd Richard Strauss operája született…

Mit jelenthet Machaerus a mai zarándokoknak, nekünk, keresztényeknek?

– Akit komolyan érdekel a Szentföld, a Machaerust nem hagyhatja ki. Machaerus nemcsak János mártíromságának helyszíne, hanem nyugodtan mondhatjuk: Keresztelő Szent János golgotája is. Halála nem pusztán előképe Krisztus halálának, Jézus maga vont párhuzamot János és önmaga kálváriája között: „»Kényük-kedvük szerint bántak vele. Így fognak majd az Emberfiával is bánni.« Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt” (Mt 17,13).

Illusztrációk: Dobrosi T., Papp T., Arnóczki B.