Fotó: Lambert Attila
„Boldogok a békességesek, ők Isten fiai – Szent Benedek zarándoklat, 2019” feliratú pólós, éneklő fiatalok színesítik a tihanyi csütörtök délután főként levendulás boltok és kávézók környékén besűrűsödő tömegét. Az apátsági templom felé haladnak az emelkedőn, láthatóan jó kondícióban, noha már hatnapi gyaloglás van mögöttük. Győrből indult a mintegy százötven fős menet, amelynek fele győriekből és Győr környékén lakókból áll; a többiek az ország legkülönbözőbb pontjairól valók, sok köztük a bencés diák és öregdiák. Pannonhalma és Bakonybél érintésével érkeztek, tornacsarnokokban és más intézményekben aludtak, a változékony időből adódóan elég sok megpróbáltatásban volt részük. „Még egyszer, utoljára álljunk négyes sorba!” – kéri őket a vezető, majd bevonulnak a templomba.
Mihályi Jeromos perjel a tihanyiak nevében üdvözli az érkezőket, köztük Hortobágyi Cirillt, aki maga is zarándokként érkezett ma ide, Szent Benedek főünnepére. Aztán Benedek esti dicséretét énekeljük, és meghallgatjuk az olvasmányt a Példabeszédek könyvéből. „…igen, csak ha tudásért kiáltasz, és bölcsesség után sóvárog a hangod (…), akkor érted meg az Úrnak félelmét, s nyered el az Úrnak ismeretét. Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik tudás és értelem.” A szentlecke a Kolosszeieknek írt levélből arra kér bennünket, hogy „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” Az evangéliumban, miután versengés támad a tanítványok között, Jézus így tanítja őket: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna.”
A pannonhalmi főapát a benedeki regula prológusából vett zsoltáridézettel indítja prédikációját. „Ki az az ember, aki életet óhajt, és jó napokat kíván látni?” Mennyire kortárs szövegnek tűnik ez a mondat – teszi hozzá –, hiszen korunkban lépten-nyomon árukat, szolgáltatásokat, eszméket, ideológiákat akarnak nekünk eladni, a jó élet ígéretével.
A fenti kérdés valamilyen alapvágyat szólít meg bennünk. Élni tudni nagy dolog, sőt a legeslegnagyobb. „Tedd a jót, keresd a békét, és járj utána” – ez is zsoltáridézet a regulából, és az idei zarándoklat mottója lett belőle. Benedek Jézustól tanulta, hogyan éljen. Ahogyan az evangéliumban olvassuk: köztetek ne úgy legyen, mint a világban, hanem a szolgálat szelleme uralkodjon. Nem állunk meg az úton, hanem közeledni igyekszünk ehhez a célhoz, keressük a belső békét, és gyakorolni igyekszünk, amit Jézus ajánl, hogy az alázatos, szelíd lelkület növekedjen bennünk. Átélem, hogy rászorulok Isten irgalmára, az Atya visszafogadott engem. Ajándék minden, amim van, és én magam is ajándékká válhatok testvéreim számára. Ez az alapja az igaz barátságnak, a családnak, a szerzetesi közösségnek. Ám ne legyünk naivak. A gőg, a bizalmatlanság lelkülete, a versengés és a hatalomvágy sokszor akadálya annak, hogy a szelídség és a béke érvényesüljön a közösségeinkben. Nem bízunk egymásban, és garanciák sorával, a környezetünk fölötti irányítás átvételével próbáljuk bebiztosítani magunkat. Jézus viszont szolgálatra kér bennünket. A hatalomhoz való görcsös ragaszkodás helyett arra van szükség, hogy Isten uralkodjon az életünkben. Az ő kezében jobb helyen van a hatalom.
Akik az elmúlt napokban együtt zarándokoltak, átélték, hogy sokszor nem könnyű kitartani: a csend üres lehet, nem jó a földön aludni, elviselhetetlenül horkolhat a szomszédom, kimerítő a gyaloglás. „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” De azt is mondja Jézus, hogy „Gyertek hozzám, akik megfáradtatok, vegyétek magatokra igámat”. Az iga felvételére, és nem letevésére szólít föl. Nincs itt ellentmondás? Hiszen inkább szabadulni szeretnénk a terheinktől.
Jézus komolyan vesz bennünket, hozzánk méretezi a terheinket. A jármot – ezt Hortobágyi Cirill is tapasztalta gyermekkorában – mindig a konkrét állatra igazították. Isten is az én testemre igazítja a terheimet, hogy ne nyomjanak-törjenek, hanem a boldogságomat szolgálják.
A belső béke egyik titka az, hogy szelídek és önátadók, társainkra hagyatkozók tudjunk lenni, a másik pedig az önzetlen szolgálathoz való bátorság. Az a feladatunk, hogy egymást Isten előtt tartsuk, egymás terheit hordozzuk, békére leljünk, és békét sugározzunk. Szárnyaló szívvel járjunk Isten parancsainak útján, és béketűrésünkkel részt vállaljunk Krisztus szenvedéseiben.
***
A mise végén mindenkit az apátság déli teraszára hívnak szeretetvendégségre. Óriási tömeg gyűlik össze és marad együtt hosszan – halászlé, dinnye, pogácsa, szörp, bor és tárogatószó várja az ünneplőket. Összeismerkedem a Soltról, a nyolcszáz borospince városából érkezett Nyámádi Istvánnal. Vesztergám Miklóst, aki most tárogatómuzsikával szórakoztatja az egybegyűlteket, ő szállította ide. Kétszáz kiló dinnyével, István adományával érkeztek: százhatvan kiló görög-, negyven kiló zöld és sárga bélű sárgadinnyét hoztak. Az történt ugyanis, tudjuk meg a mellénk lépő Korzenszky Richárdtól, hogy ő egy prédikációjában egyszer megemlítette a nagyapját, akinek dinnyeföldje volt Dunavecsén. Nyámádi István mise után odament hozzá, és felajánlotta, hogy ha elfogadják, minden évben dinnyeadománnyal fog érkezni Szent Benedek ünnepére.
Pár szót Vesztergám Miklóssal is váltunk, aki megkérdezi, milyen nótát játsszon el, és én édesapám kedvencét, a Nincsen pénzem, de majd lesz kezdetűt választom. Azonnal belekezd, egy pillanatot sem kell gondolkodnia. „Sokak szemébe csalok könnyet, mert a tárogató kitárja a jóérzésű emberek lelkét” – mondja búcsúzóul.
„Sok a visszatérő zarándok – tekint a még 1 óra után is élénken társalgó seregletre Mihályi Jeromos perjel –, és Tihany neve-híre sokakat hoz el ide misére, liturgiára máskor is. Nyolc templomot látunk el a környéken, az ilyen jeles alkalmakra az ottani hívek is mindig fölkerekednek. Mi pedig – mint jezsuita testvéreink elismerően mondani szokták – maximálisan igyekszünk a hozzánk betérőket úgy fogadni, mintha maga Jézus érkezett volna.
Amikor a Szent Benedek zarándoklatokat tíz éve elkezdtük, még csak 16-an voltunk. Fontos jellemzője ennek, hogy bencés centrumok – Pannonhalma, Bakonybél és mi – azok a pontok, amelyeket összeköt, így minden közösségünk hozzáteheti a magáét. Örömmel látom, hogy életkori szempontból sokszínű a zarándoksereg, mert így eleven, mindenki számára sokat adó együttlét, beszélgetések alkalma lehet, amelyeket a bencés légkör, a regula szelleme hat át.”
