Egyes (fekete) szemtanúk szerint azonban Michael Brown már térdelt és felemelte a kezét, amikor a rendőr több lövéssel megölte. Sok (magyar) híradásban azonban nem szerepelt az a momentum, hogy a robusztus termetű fekete fiú a lelövése előtt egy boltban rabolt, majd később a vele szemben eljáró rendőrre támadt, és meg akarta szerezni a fegyverét. Wilson később úgy nyilatkozott, hogy a lelkiismerete tiszta, a munkáját végezte. Azt is hozzátette: „Nem hiszem, hogy másképp jártam volna el, ha egy fehér emberrel szemben kellett volna intézkednem. Féltettem az életemet.”
A rendőr felmentése után zavargások törtek ki Fergusonban. A feketék Brownban hőst és áldozatot látnak, a fehérek viszont továbbra is tartanak a feketéktől, akiknek egy része a leszakadt és problémás (mondjuk ki: bűnöző) rétegekhez tartozik. Vagyis: mindenki fél. De aki kicsit is túllát a történeten, az tudja: a kialakult helyzet nem pusztán a megölt fekete fiúról és a fehér rendőrről szól. Amerika maga előtt görgeti a múlt megoldatlan problémáit, a faji megkülönböztetés korszakából örökölt sebeket, amelyeket az USA első színes bőrű elnöke sem képes, akár szimbolikusan, akár tettekkel, begyógyítani. Naivitás is volt annak idején azt gondolni, hogy Obama puszta személye gyógyír lehetne bármire is. Darren Wilson valószínűleg joggal védte az életét, és az esküdtszég joggal nem emelt vádat ellene. Az indulatok mégis forrnak, az erőszak burjánzik. Egy évszázadok óta megalázott népréteg pedig bizonyos helyzetekben képtelen különbséget tenni a jogos és a nem jogos rendőri intézkedés között. A régóta cipelt düh – ilyenkor látszik igazán – zsigeri. A megoldás? Csak időleges és részleges lehet.
Mégis egyfajta útmutatás lehet Johnny Nguyen kegyelmi pillanatban elkapott fotója. A képen látható tizenkét éves színes bőrű Devonte Hart és családja azért vett részt a tüntetésen, hogy „hirdessék a szeretetet, és arra hívják fel a figyelmet, hogy minden ember élete fontos”. A kisfiú könnyeivel küszködve egy „Szabad az ölelés” feliratú táblával állt meg a rendőrsorfal előtt. A rendőrök szemébe nézett, és várta, hogy mi fog történni. Egy idő után az egyik fehér rendőr, Bret Barnum kilépett a sorból, és a gyerek felé nyújtotta a kezét. Megölelték egymást.
Ez a tett, ez a kép önmagában természetesen kevés, mégis fontos. Ráadásul eszünkbe juttathatja Európa vagy éppen Magyarország „fekete” problémáit is. Hiszen a fentihez hasonló történetekért nem kell a tengerentúlra hajóznunk…
