Mintha a rendező a mi történetünket mesélné el, vagy legalábbis valami olyat, ami velünk is megtörténhetett volna. És persze vannak azok az alkotások, melyekkel épp ellenkezőleg vagyunk. Amikor szinte teljesen biztos, hogy a látotthoz hasonló helyzetbe soha nem fogunk kerülni. Ám ha a bemutatott cselekmény nagyon hasonlít a valósághoz, ez esetben is együtt fogunk élni-lélegezni a film hőseivel. Hiszen ha valahol egyszer valakivel megesett mindaz, amit látunk, akkor már egyáltalán nincs olyan messze tőlünk. Mások drámája egyszerre a sajátunkká válik.
Tobias Lindholm (a Submarino és A vadászat forgatókönyvírója) és Paul Greengrass (a Bourne-filmek és a Zöld zóna rendezője) legutóbbi alkotásában ugyanazt a témát vitte filmre. Az Emberrablás és a Phillips kapitány egyaránt szomáliai kalózok által túszul ejtett hajósokról szól. Lindholm filmjének mintája a CEC Future és a Danica White dán hajók elrablása volt, de Greengrass filmjének forgatókönyvét is a valóság írta: a Maersk Alabama 2009. áprilisi drámáját filmesítette meg. Mindketten azt mutatják be nekünk, hogy a hétköznapi ember hogyan viselkedik egy ilyen végletekig kiszolgáltatott, életveszélyes helyzetben.
Bár Magyarország nem rendelkezik tengeri kikötővel, szinte mindenki hallhatott már a Szomália partjai mentén közlekedő teherhajókat fenyegető veszélyről. A kaotikus belpolitikai állapotoknak köszönhetően a kalózok már a kilencvenes évek elejétől foglaltak el hajókat az Ádeni-öböl vizein. Az esetek számának drámai emelkedése furcsa módon egy pozitívnak hitt katonai beavatkozásnak köszönhető. Ekkor az etiópiai hadsereg külföldi támogatással megtámadta és szétszórta a szomáliai iszlamistákat. Mivel emiatt a kalózkodást tiltó iszlám törvények már nem kötötték a halászokat, egyre többen kezdtek foglalkozni e pénzkereseti lehetőséggel. 2008-ban már több mint negyven hajót foglaltak el és majdnem százmillió dollár váltságdíjat zsebeltek be, arra hivatkozva, hogy idegen országok szomáliai területen folytatnak halászati tevékenységet, illetve a szomáliai partok közelében öntik a tengerbe a hulladékot. Ám itt szó nincs szabadságharcról, a pénz nagy része a különböző törzsi hadurak zsebébe vándorolt.
Greengrass filmjének főhőse a hajó kapitánya. Richard Phillips megformálása Tom Hanksnek igazi jutalomjátékra adott lehetőséget, mellyel a színész élt is, maximálisan. A „hős” itt ugyanakkor sajátos értelmet nyer. Miután a kalózok Phillipsszel együtt egy mentőcsónakban elindulnak Szomália felé, a kapitány nem bánik el egymaga fogvatartóival, és még csak meg sem szökik (bár egyszer megkísérli, sikertelenül.) Egyszerűen megpróbálja túlélni az eseményeket. Egyetlen hősi cselekedete, hogy segíteni próbál egy fiatal kalóznak életben maradni. Az angol rendező külön figyelmet fordít a két „kapitány” – a másik ez esetben a kalózok vezetője, Muse (Barkhad Abdi) – lélektani küzdelmére is.
Lindholm filmjének sincsenek hősei. A matrózok szorongását, a minden energiát felemésztő, idegőrlő várakozás csendes drámáját Mikkel, a szakács (Johan Philip Asbaek) figurája közvetíti a nézők felé. A dán rendezőnél ugyanakkor egy másik szál is nagy hangsúlyt kap: láthatjuk a hajózási cég képviselőjének, Peternek (Srren Malling) a kalózokkal folytatott tárgyalását is. Váltakozva tűnnek fel a hajó legénységének félelemmel teli mindennapjai és a vállalat vezetésének feszültségekkel terhelt alkudozásai. Itt a túszejtők felkészült profik, akik a lelki és testi terror eszközeit is jól megválogatják céljaik elérése érdekében. A cég képviselője végül két tűz közé kerül: el kell érnie a túszok kiszabadulását, úgy, hogy az a legkevesebbe kerüljön. A film legelején láthatunk egy hasonló üzleti tárgyalást, ahol Peter sikeresen lealkudja egy cég árát. Micsoda különbség, mondhatnánk.
Bár Greengrass angol, filmje amerikai. Phillips kapitány – ahogyan az a valóságban is történt – a végén kiszabadul, köszönhetően a SEAL (az amerikai haditengerészet különleges alakulata) katonáinak és a fél (na jó, csak negyed) amerikai hadiflottának. A dánok számára nem áll rendelkezésre elég hadihajó, ezért fizetnek. A kalózok elhagyják a hajót… De ez egy európai film, tragédiával a végén.
Napjaink híre, hogy van némi remény arra, hogy 2014-re Szomália stabilizálódjon, és a központi hatalom erősödésével ne ismétlődhessen meg mindaz, amit Greengrass és Lindholm filmjében láthattunk.
