Filmjeink további közös vonása, hogy főhőseik a vidéki Amerika különös, ellentmondásokkal teli világában kallódnak. Míg Woody (Bruce Dern), az idős alkoholista férfi egy becsapós marketinglevél hatására indul útnak, hogy átvegye a beígért nyereményt, addig Mud (Matthew McConaughey), a deltavidék egyik elhagyatott szigetén rejtőzködő idegen motivációi sokáig homályban maradnak – legalábbis a két srác, Ellis (Tye Sheridan) és Neckbone (Jacob Lofland) nézőpontjából. Gyorsan kiderül azonban, hogy mindkét esetben fontosabb a benső, mint a külső utazás, s ebben útitársaink is akadnak, hogy kalauzoljanak minket: Woodyt illúziótlan fia, David (Will Forte) kíséri el szomorkásan abszurd kalandjaira, a rejtélyes kívülállóval pedig a két javíthatatlanul kíváncsi fiú köt hamarost szövetséget.
Jeff Nichols nyugodt építkezésű, kimért drámájában lassacskán át is kerül a fókuszpont Ellisre, aki nyiladozó értelmű kamaszként nem lát mást maga körül, mint gondosan titkolt hazugságokat és omladozó kapcsolatokat. Végül csalódik ugyan, naiv hite mégsem törik meg teljesen az elégikus zárlatban. Woody ezen már rég túl van: hárpia felesége, elrontott élete és tutyimutyi fia mellett csupán egyetlen kisszerű illúzió tartja életben, a bűvös nyeremény ígérete. Ám amikor azt tapasztalja, hogy a mesés gazdagodás híre szinte minden ismerőséből a hiénát csalja elő, morogva és lázadozva bár, de lassan elfogadja azok szeretetét, akik mindvégig mellette álltak. Alexander Payne mindezt fekete-fehérben, szikár eszköztelenséggel és megható szeretettel filmezi.
Ahogy Payne, úgy Nichols is önéletrajzi ihletésű történetet vitt vászonra, s érzékeny rendezésük színészeik mélyen átélt játékával párosulva maradandó élményt ad. A sokmilliárdos költségvetésű látványfilmek Hollywoodjában ez törvényszerű kallódást jelent. Hiába, a filmeknek is megvan a saját sorsuk.
