Ahogy felfelé indultam, a rengeteg apró szulákban gyönyörködtem. A fű között vízszintesen futó száron ültek a fehér virágok, és szinte beborították a domboldalt. A Sziklakápolna fölött fekete rigó énekelt. Június vége felé már szűnni kezd a madárdal. A csak egyszer költő fajok, például az énekes nádiposzáta, a kerti és a karvalyposzáta már többnyire hallgatnak, mások viszont még javában énekelnek. A „mi” fekete rigónkat is hallom mindennap a négyemeletes házunk tetején. Hajnali 4 órakor kezdi, a nyitott ablakon át nagyszerűen hallom, aztán kis megszakításokkal egész nap folytatja. Párja valószínűleg tojásokat melenget valahol, neki őrködnie kell. De ha majd kikelnek a fiókák, mindketten etetnek, és kevesebb ideje lesz énekelni.
A Verejték utca elején erdei pinty csattogott. Ezen a részen évente énekel egy hím, az előző tavaszi madár vagy valamelyik fióka visszatér ide. Itt is sok volt az apró szulák, de a Gellért-tábla felé menve már láttam hólyagos habszegfűt, pitypangot, cickafarkot és néhány, már erősen fakuló pipacsot is. Most virágzik a cserszömörce, a levelei még szép zöldek, majd csak ősszel váltanak nagyszerű pirosra. Itt is flótázott egy fekete rigó, sokkal szebben, mint odalent a másik, percekig hallgattam. Később barátka kezdett énekelni, és csupán egyetlen rövid strófa erejéig megszólalt egy fülemüle is. A Gellért-tábla feletti részen szokott költeni egy pár, de a fiatalok már náluk is kirepültek, ez a rövid, csattogó strófa egyfajta búcsú lehetett. Itt hagyják a Gellért-hegyet, és levonulnak több táplálékot kínáló, nedvesebb területek, például bodzával kísért nedves árokpartok felé. Régebben több vízcsap is volt a hegyen, és ha csöpögőre állítottam őket, az alattuk képződött kis tócsához rengeteg madár járt inni, fürdeni.
Feljebb örvös galamb búgott, majd egy csilpcsalpfüzike kezdett énekelni. Ezek is költenek még, a Farkasréti temetőben is rendszeresen hallok egy hímet. Egy úr jött szembe velem, és valószínűleg egy kíváncsi német darázs repült feléje, mert lekapta a szalmakalapot, és hisztérikusan csapkodni kezdett. A fészkén kívül ez a kis, sárga potrohú darázs soha nem támad meg senkit, de ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják tudni. Kedvem lett volna megszólítani az urat, de inkább letettem róla. Remélem, a kíváncsi kis darázsnak nem esett baja.
A Citadella alatti sétányt szegélyező köveken kis fali gyíkok sütkéreztek. Látszott rajtuk, megszokták, hogy itt emberek járnak, alig mutattak félelmet. Amikor közel értem, besurrantak ugyan a sziklák közötti résekbe, de két lépést sem tettem, már kikukucskáltak, előbújtak, és folytatták reggeli napfürdőjüket.
A füves domboldalon öt dolmányos varjú sétált, valószínűleg a pár és a már felnőtt fiatalok. Vaskos csőrű, szép madarak, de azért szerettem volna tudni, hány rigó, örvös galamb és balkáni gerle fészkét fosztották ki a tavasz folyamán. Nyílik a katáng, láttam egy magányos ökörfarkkórót, és a kertek felől hallottam a zöld küllő hangos kiáltását. Lefelé menet egy fiatal, pettyes tollú vörösbegy ugrált az úton. Nemrég repülhetett ki, narancspiros mellénykéje ilyenkor még hiányzik, majd csak az első vedlése után kapja meg. Egyre melegebb lett, a Gellért Szálló mellett álló hőmérő 9 órakor 31 fokot mutatott. Nyár van.
