„Jöjjetek, örvendezzünk…”

Varga László, a Szent Imre-templom plébánosa Boldog II. János Pál pápa gondolatait idézte, amikor a kerek évforduló jelentőségéről, fontosabb programjairól beszélgettünk. A szentatya magyarországi látogatásakor ezt mondta: „Amikor a hitélet megújulását várjuk, nem kell a letűnt korok iránti nosztalgiába esnünk. Isten műve sohasem ismétlődik meg. Ő mindig új formákat talál vándorló népe számára… Fontos tehát, hogy hasztalan siránkozás nélkül a Lélekre hallgassunk, és kitartó következetességgel »nekirugaszkodjunk a jövőnek«.”

A Kerkai-díjas, karizmatikus plébános szemléletváltásra, megújulásra hívja a híveket, s mindazokat, akiknek fontos a keresztény értékrend, hiszen a kulcsszó a nyitás egymás és a város felé. Nem véletlen, hogy a rendkívül ötletes logón is olvashatjuk: Jöjjetek!

S hogy milyen események zajlanak az elkövetkezendő hónapokban? A püspöki lelkigyakorlatot követően amelyen a kaposvári főpásztor megnyitja a centenáriumi évet és megbérmálja a fiatalokat , Árpád-házi Szent Erzsébet napján a templom előterében és a bejáratnál kiállítás nyílik archív fotókból, dokumentumokból, koncertek várják a közönséget. Az év során számos program várja majd az érdeklődőket, lesz szerelmesek miséje, városmissziós napok és majális, amely a családokat szólítja meg. A mozgásukban, látásukban, hallásukban, értelmükben sérült emberek Kincsek címmel ünnepi műsor keretében mutathatják majd meg tehetségüket azt is igazolva: nem csak ép testben lakik ép lélek. Megszervezik a Családok Háza Befogadó Központ napját is, valamint a budapesti és a dunántúli Szent Imre-templomok részvételével nagyszabású kórustalálkozónak ad otthont Isten száz éve épült hajléka, melynek bejáratát Loyolai Szent Ignác szobra vigyázza, és üveg alatt itt látható Z. Soós István Útmenti Madonnája is. A születésnap kapcsán megjelenik a Szent Imre kórus CD-je, készül egy film az eseményekről, egy tenyérnyi könyv a templom építészeti értékeit veszi nagyító alá, s egy jubileumi kötetet is szerkesztenek a Szent Imre-plébánia holdudvarához tartozó írók, költők, fotósok munkáiból.


 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.