A keresztény ember átalakul, s éppen az evangélium kapcsolja bele egy közösségbe, az egyházba, és indítja arra, hogy elköteleződjön másokért. Közösségbe való belenövés és másoknak átadott élet nélkül nincs kereszténység. A privát vallásosság és a csak magunkkal törődés, még ha névleg Jézus Krisztusról szól is, álcázott pogányság, aminek nem sok köze van a Szentháromság hitéhez.
Ferenc pápa ezt nyomatékosítja, amikor így ír: [Jézus] „megváltásának társadalmi jelentősége van, mert »Isten Krisztusban nemcsak az egyes személyeket váltja meg, hanem az emberek közötti társas kapcsolatokat is«” (EG 178). Miként lehetséges ez? A Szentlélek által, aki „minden emberi helyzetet és minden társadalmi kapcsolatot át akar hatni” (vö. uo.). Ily módon az evangelizáció mindig társas, sőt társadalmi történés, amely az egyén, a kapcsolatok és a nagy közösségek szintjén változásokat indít el. Ez nyilvánvalóvá válik a Szentírás tanításából. Jézus okkal mondja: „Mindazt, amit egynek e legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek” (Mt 25,40). Nem más ez, mint „a testvér felé való kilépés parancsa” (EG 179).
Ez az elvárás azonban nem elégszik meg felszínes „jóságocskákkal”, amelyeket „nagylelkűen” elvégzünk a mindennapokban. „Szeretetünk válaszát nem szabad úgy tekintetnünk, mint apró személyes gesztusok összességét egy rászoruló felé, ami egyfajta »à la carte karitászt« képezhet, vagy mint a saját lelkiismeretünk megnyugtatására irányuló cselekedetek sorát. Az ajánlat Isten országa (…) Amilyen mértékben képes lesz uralkodni közöttünk, annyira lesz a társadalmi élet a testvériség, az igazság, a béke, a méltóság tere mindenki számára” (EG 180). Az evangelizáció ezért – miként VI. Pál tanítja – „minden ember és az egész ember” teljes értékű fejlődése, növekedése, mind társadalmi-anyagi, mind emberi- lelki szinten.
Az egyháznak ezért állást kell foglalnia „a változó helyzetekkel” kapcsolatban, nem megállva az „általános, senkit meg nem szólító útmutatások” üres szlogenjeinél (vö. EG 182). Ennek első lépcsője a megtérés, az elköteleződés embertestvéreink felé, átérezve az egyetemes testvériség által ránk rótt szolgálatot, amelyet „nem lehet templomokba zárni”, amely társadalmi küldetés is, miként Assisi Szent Ferenc vagy Boldog Kalkuttai Teréz példája tanítja.
