Ennek sokféle módon kell megvalósulnia. A leghatásosabb a tanárok erkölcsi példája. A szerzetesek ezért gyakran mondják: „Azzal nevelünk, amink van és amik vagyunk.” A személyes példán kívül a tanároknak vállalniuk kell, hogy a legfontosabb erényekről nyíltan beszéljenek tanítványaikkal. Ilyen erények az őszinteség, a hűség, a tisztaság, a szeretet helyes értelmezése, ami elsősorban nem érzelmi kötődést, hanem jóakaratot és áldozatvállalást jelent. Emlékszem, hogy a hatvanas évek közepén egy állami középiskolában a fiúk és a lányok kapcsolatáról, a szerelemről beszélgettünk. Fiatal osztályfőnöknőnk nem tiltott minket ettől, de példákra hivatkozva felhívta a figyelmünket, hogy a tisztaság nagy érték, és sokat veszítünk, ha engedünk a test csábításának. „Értéketikai” érvelése mindannyiunk számára meggyőző volt.
A család sokat tehet azért, hogy az iskolákban az értékekre nevelés hatékony legyen. Az egyik legfontosabb etikai elv az, hogy a tanárok tekintélyét a szülőknek nem szabad csorbítaniuk, mert ezzel a gyerekek szemében nemcsak a tanár, hanem a nevelés is hitelét veszti. Fontos az is, hogy a tanulók az iskolában hallott értékek megvalósulását elsősorban otthon, a családi életben tapasztalják meg. Az őszinteség, a hűség, az igazmondás, a megbocsátás erényeinek gyakorlásában a szülőknek példát kell mutatniuk gyermekeiknek. Enélkül mindaz, amit az iskolában hallottak, csak „tananyag” marad számukra. A gazdasági válság következtében a gyerekek „szociális érzékenységének” kialakítása különösen fontos. A tehetősebb szülőknek ügyelniük kell arra, hogy a vagyoni különbségek az öltözködésben, az étkezésben ne legyenek harsányak, és gyerekeiknek meg kellene tanulniuk, hogy figyelmes szeretettel segítsék azokat, akik rosszabb helyzetben vannak. Vannak olyan események is, amelyek nemcsak a szegényeknek okoznak komoly anyagi nehézséget, hanem az átlagos életszínvonalon élőknek is. Egy bál vagy egy nagyobb kirándulás megbillentheti a család anyagi egyensúlyát. Ennek kivédésére több megoldás is lehetséges: szerénység és visszafogottság a tervezésnél vagy a gazdagabb családok áldozatvállalása. Középiskolai hittanárként többször hallottam arról, hogy ilyen esetekben a tehetősebb szülők névtelenül hozzájárultak a szegényebbek kiadásaihoz.
Az iskola és a család céljai közösek. Az emberi természetnek megfelelő keresztény értékrend továbbadása a gyermekek javát szolgálja, és a társadalom is gazdagabbá válik általa. A tanév kezdete jó lehetőség arra, hogy ezt a célt közösen újragondoljuk, és együttműködjünk megvalósítása érdekében.
