Fotó: Mészáros Ákos
Azt mondják, a képregény mostoha műfaj. Van benne igazság, mostanában mintha tényleg teljesen eltűnt volna a közönség látóköréből, úgy tűnik, a karikatúrával együtt lomtárba került. Persze nyilvánvalóan létezik egy szűkebb kör, amely ma is szívesen látná ezeket a rajzos történeteket. Az egyik korábbi munkahelyemen, az egykori Ludas Matyi szerkesztőségében, a hetvenes-nyolcvanas években naponta találkozhattam Endrődi Istvánnal, a karikatúra- és a képregényrajzolás egyik legjelentősebb hazai művelőjével. Pista bácsi virtuóz rajzoló volt, sohasem vázolt ceruzával, hanem rögtön tusba mártott tollal vagy ecsettel készítette el a legtöbbször anilinnel színesre festett rajzait. Fiatalemberként nagyon sokszor figyeltem őt, amint az íróasztalához hajolva éppen egy Ludas-címlapot készített, vagy képregényt a Ludas Magazinba. Mindig jókedvűen dolgozott, széles mosolyát, fájdalom, ma már nem láthatom. A korabeli sajtó rengeteg lapjába dolgozott, a Fülesbe, az Esti Hírlapba, a Dörmögő Dömötörbe, a Magyar Ifjúságba, és nem utolsósorban a gyerekek körében nagyon népszerű Pajtás újságba, ahol sokszor egész oldalpáron, panorámaszerűen jelentek meg történelmi témájú rajzai. Archívum nélkül, fejből, emlékezetből rajzolt, elképesztő vizuális memóriája volt. Pályatársai – mint például Zórád Ernő, aki Korcsmáros Pál mellett a XX. század második felének talán legjelentősebb képregényrajzolója volt – általában hatalmas archívummal rendelkeztek.
Érdemes most elzarándokolni az éppen megszépülő Budavári Palotába, az Országos Széchényi Könyvtárba, mert remek kiállítás nyílt Kép – regény – történet: A 9. művészet ikonjai Magyarországon címmel. A kurátorok mindent felkutattak, amit csak lehetett. Megismerkedhetünk a régmúltba nyúló kezdetekkel, láthatunk XIX. századi újságokat, kisebb-nagyobb képregényeket. Megtudhatjuk, hogy Jókai Mór maga is rajzolt lapjába, az Üstökösbe, és szerkesztőként ambicionálta az illusztrációt. A századforduló korszakának első számú újságrajzolója és karikaturistája Jankó János volt.
Igazi meglepetésként hat, hogy a magyar származású Joseph Pulitzer már 1895 és 1898 között kiadott lapjában, a The New York Worldben jelentett meg képregényt. Azt is megtudhatjuk, hogy itt szerepelt először az úgynevezett szóbuborék. Az előzmények sorában figyelmet érdemel a Heltai Jenő által szerkesztett Fidibusz című lap és a két világháború között kiadott képregényújságok, az Áller Képes Családi Lapja és a Hári János. Mühlbeck Károly pedig már a XX. század első felének illusztrátora, újságrajzolója volt. Rengeteg fejlécet készített, és könyvekhez is rajzolt illusztrációkat, többek között a Mackó úr utazásai című könyvsorozatot is ő illusztrálta.
A Széchényi Könyvtár kiállításának egyik tárlója mellett érdekes szöveget olvashatunk arról, hogy a képregény mennyiben változtatja meg olvasási szokásainkat. Novák József 1962-ben ezt írta a Népművelés című folyóiratban: „…akiket én megkérdeztem, azok a képregény megnézése után általában nem vágynak a mű elolvasására. A megkérdezett könyvtárakban sem vették észre, hogy jobban érdeklődtek volna valamelyik mű után, képregény formájában való megjelenése alatt.” Arató Antal könyvtáros válaszában a képregények olvasásnépszerűsítő hatására utalt: „Számos könyvtári előjegyzés hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen erősen fokozódik az érdeklődés azok iránt a könyvek iránt, amelyeket a Magyar Ifjúság, a Népszava, a Füles képregényeiből ismernek meg az olvasók… A legtöbb előjegyzést kapott Jókai-könyv a Szeretve mind a vérpadig (17 db) volt, bizonyára azért, mert képregény készült belőle a Népszavában, és felolvasták a rádióban” (Forrás: Kiss Ferenc: Melyik a többi nyolc…?: avagy bölcs gondolatok a képregényről, Nyíregyháza, Linea Comics Kft., 2011). Ez az idézet is mutatja, hogy az idők folyamán milyen sok támadás érte és mennyi értetlenség vette körül hazánkban a képregényt. A könnyű műfajt általában is nagyon nehezen fogadták el a szocializmus idején. A karikatúra, a humoreszk vagy a képregény csak nehezen nyertek polgárjogot hivatalos körökben. Ahogyan Radványi Barna, a Ludas Matyi olvasószerkesztője gyakran mondta: „Úgy látszik, a bánatnak van keletje.”
Ha egy kicsit jobban visszamegyünk az időben, láthatjuk, hogy az 1950-es években, a Füles megjelenésével sok minden megváltozott a sajtópiacon. Az eredetileg Korcsmáros Pál által tervezett embléma, a kis szamár figurája hamar népszerű lett az olvasóközönség körében. Ekkor született újjá hazai körülmények között a képregény. Ahogy a kiállításon olvashatjuk, az úgynevezett szocialista képregényt a kommunista politikai berendezkedés kényszere hozta létre. A hatalom elvárása volt, hogy elkerüljék az „imperialista giccset”. Eleinte a Francia Kommunista Párt ifjúsági lapjából emeltek át történeteket a Kockás című lapba. Később aztán már nemcsak a Füles, hanem a többi lap, például a már említett Népszava is közölt képregényeket, többnyire a hátsó oldalon, alul.
Cs. Horváth Tibor és Gugi Sándor grafikus találkozásával kezdődött a magyar irodalmi adaptációs képregény aranykora, 1955-ben. Azzal érveltek az újságok kiadóinál, hogy a képregények az olvasók nevelésének eszközei lennének, felkeltenék a figyelmet a szépirodalmi művek iránt. Mivel nem jelenítenek meg erőszakot, így a „szocialista erkölcsnek” is megfelelnek. Igyekezetük sikerrel járt. Mondhatnánk azt is: így cselezték ki a kulturális hatalom birtokosait, s végül mégiscsak polgárjogot nyerhetett a nyugati dekadencia termékének titulált műfaj, a comics.
Sebők Imre, Korcsmáros Pál és Zórád Ernő voltak azok, akik a magyar történelmi regényeket átültették képregény formába. A szövegeket legtöbbször Cs. Horváth Tibor írta. A névsorból nem hagyhatjuk ki a többieket sem, például Gugi Sándort, Fazekas Attilát, Dargay Attilát és a már említett karikaturistát, Endrődi Istvánt.
Önálló alkotások születtek, képregények készültek Jókai, Mikszáth, Vörösmarty, Móra Ferenc, Rejtő Jenő és más magyar klasszikusok regényeiből.
Miközben a kiállításon elhaladunk az üveges tárlók között, igazi kincseket láthatunk. Zórád Ernő csodaszép rajzait csodálhatjuk meg egy nagyjából B/4-es formátumban kiadott Jókai- adaptációban, a Névtelen vár című kiadványban, amelyet a Táltos Kiadó jelentetett meg 1984-ben. Sebők Imrének az Egri csillagokhoz készített rajzai drámai hatásúak. Könnyedség és nagyvonalú festésmód jellemzi a munkáit, ezeket az erőteljes fekete-fehér kontrasztos alkotásokat. Endrődihez hasonlóan Sebők is karikaturista is volt. A koalíciós időkben a Pesti izé című vicclapnak is dolgozott.
Több eredeti rajz is látható, de inkább újságnyomatok, illusztrált füzetek, plakátok, címlapok szerepelnek a tárlaton. Éppen ezért érdemes megnézni Korcsmáros Pálnak egy, az Egri csillagokhoz készült nyomdai eredetijét, kiszedett szövegekkel beragasztva.
A kiállítás rendezői rengeteg anyagot vonultattak fel a képregény múltjából, de nem feledkeztek meg a kortársakról sem. Külön teremben tekinthetjük meg az újabb nemzedékek rajzos munkáit, képregényeit. A mai alkotók elsősorban már nem irodalmi adaptációkat készítenek, inkább az önkifejezésre és a történetmesélésre törekszenek, sokféle stílusban. A kiállítóteremben folyamatosan vetített filmen megnézhetjük, hogyan készül ma a képregény. Rövid klipek mutatják be a munkafolyamatot és az analóg technikát leváltó digitális rajzolást. Mint láthatjuk, ma is jó néhány tehetséges fiatal foglalkozik képregényrajzolással, csak a megváltozott kommunikációs térben, a rengeteg színes bulvárlap és internetes újság között legtöbbször elvesznek a rajzos történetek. A mai közönség többnyire képregényfesztiválokon és -börzéken találkozik munkáikkal. A Magyar Képregény Szövetség évente megrendezi a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált és a Hungarocomixot, a magyar képregények és képregényesek napját, amelynek plakátjait a tárlat felvezetőterében állították ki a Széchényi Könyvtárban.
Az Új Ember olvasóinak sem kellett nélkülözniük a képregény műfaját. A 2003 és 2010 között megjelent ifjúsági havilap, a Teofil valamennyi számában megjelent egy-egy – többnyire színvonalas – képregény. Például a Fabiola című regény feldolgozása, folytatásokban. Itt kezdte sikeres képregényrajzolói, illusztrátori és írói pályafutását Lakatos István, akinek Dobozváros című első meseregénye 2011-ben elnyerte Az Év Gyermekkönyve díjat.
A tárlat retro részének kurátorai Patonai Anikó Ágnes és Szűts-Novák Rita voltak, a kortárs termet Szép Eszter rendezte be.
(A kiállítás július 26-ig tekinthető meg az Országos Széchényi Könyvtárban, keddtől szombatig 10 és 18 óra között.)