II.
Elmúlásom helye, ó, mily szorosan kötődsz a születés helyéhez…
Isten szándéka ott bujkál a járókelők arcán,
mélysége pedig felülmúlja a hétköznapok sodrát –
Aláereszkedve a halálba, felfedem a reménykedést,
és tekintetem egyetlen helyre szegezve
és egyetlen feltámadásra,
mégis lezárom a test fedelét, és elbomlásának alapigazságát
rábízom a földre.
Te lassan fölé ereszkedsz, szándékod pedig
szüntelen egyenlővé teszed a köznapok felszínével
és a járókelők árnyékával az utcákon,
a délutáni órákban… városunk utcáin
alkonyattájt…
Te, Istenem!
Egyedül Te veheted vissza testünk a földtől!
(Zsille Gábor fordítása)
