Számtalan templomba vagy onnan kifelé tartó embert láttam, nem csak katolikusokat. Szinte mindnyájan komolyak voltak – örömtelenek. Valóban, miért hiányzik a felszabadult öröm kereszténységünkből? Persze a hit komoly dolog. De miért van, hogy Isten és az öröm a fejekben egymástól el van határolva? Azt gondoljuk, hogy létezik öröm Isten nélkül és Isten öröm nélkül? A liturgiánk sokkal bölcsebb. Advent komolyságában is van egy játékos fény: a mai vasárnap. A karácsonyi liturgiában az egyház ősi karizmatikus nyelve ujjong, nem is beszélve húsvét öröméről.
Szabad boldognak lenni Istennel, hiszen ő boldognak teremtette az embert. Csak a János- evangéliumban olvassuk legalább nyolcszor, hogy boldogok lesztek, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Meg van! Ez a boldogságunk kulcsa. Ővele élni, benne és vele boldognak lenni. Maga Jézus is tud felujjongani a Szentlélekben (Lk 10,21).
Feltehetem magamnak a kérdést: mennyi az öröm Istennel való kapcsolatomban? Mennyire vagyok boldog, amikor vele vagyok az imádságban. Engedem-e, hogy átjárjon az egyház liturgiájának öröme? Vagy talán félek tőle? A megszokás és a kötelességtudás, esetleg a félelem nagyobb, mint a szív öröme? T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című drámájában a következő vallomást adja a canterburyi asszonyok szájába: „Nem félünk annyira az emberek igazságtalanságától, mint Isten igazságától. A kéztől az ablakon, a tűztől a zsúptetőn, az ököltől a kocsmában, nem félünk úgy, mint Isten szerelmétől.”
Félünk boldognak lenni – vele. S most, ünnep közeledtén, a szívemben is megszületni vágyó gyermek ellágyítja szívemet. Elveszi félelmemet, hivatalosságomat, és felkínálja érdek és elvárás nélküli szeretetét. S mi, ahelyett, hogy e boldog szeretettengerben megmártóznánk, helyette értelmetlenül loholunk, ostobán tülekedünk, erőnkön felül költünk, s engedjük, hogy a fogyasztói társadalom diadalt üljön rajtunk. Sőt, az ünnepet ostorozzuk, hibáztatjuk – önmagunk helyett.
Mit is keresünk? Gyermekkori és eljövendő elképzelt karácsonyok érzéseit akarjuk felkelteni magunkban, és csalódunk, ha nem sikerül. Miért álmok után vágyódunk? A jelenre figyeljünk! Nem volt és nem is lesz ilyen karácsonyunk. Engedjük, hogy Isten tegyen csodát, ne akarjunk helyette cselekedni! Mert csoda mindig van, akkor is, ha nem vesszük észre. A csoda: hogy Isten velünk van. Hisszük vagy nem, látjuk vagy nem – ő velünk van. Ez a csoda. Karácsony csodája.
Várakozzunk Máriával! Isten bármit kérhetett tőle. Élete egyetlen totális „igen” volt. Éljük át vele együtt a hátralevő időt, hogy a bennünk lévő betlehem nyüzsgésében észrevegyük a Gyermeket, aki a Szentháromság boldogságát hozza el közénk, s most nekem is felkínálja azt!
