E szótlanság a zene csöndje is, amely születésében a legelső ajándék az embernek, hogy tovább mondhassa a halhatatlanság angyali nyelvén, amit másként aligha lehet kifejezni. Szent zenék szerzője közelítheti meg igazán ezt a hangzatot. A harmóniumon ifj. Fasang Árpád váltogatta a regisztereket, kísérte Kodály Magyar miséjét, amelynek tételeit a neves Wagner-énekes, Berczelly István intonálta. Ott volt körülötte a Fasang család többi művész tagja, hangszereikkel.
Bónis Ferenc zenetudós mondta az emlékező beszédet. Akkor – ilyen alkalommal először – a televízió felvételeket készített. Áttörésnek éreztem az ünnepet, kezdetét annak, ami hajdan a reformkorban, a romantika eszmeáramlatával a nemzet ébredését segítette- szolgálta. Volt ilyen „forradalom” a centenárium után is itt: a három falu Szent István király templomának augusztusi üzenete éveken át Kacsik plébános átgondolt szervezésében. Az üzenetet egy külhoni magyar mérnök így fogalmazta meg egy alkalommal e sorok írójának: „Nem sejtettem, hogy távol a nagyvárosoktól, magaslaton (úgy hinnénk, elszigetelve!) szólal meg a hang: ha benső szabadságunkat kalodába zárják, a fogság vége: halál. Hogy ennyi embert látok, hiszem Vörösmartyval: Még van lelke Árpád nemzetének.”
Azóta is vallom: Galyatető és a Szent István-i összetartozás Kodály lelkületével jelen van azokban, akik a kultúra által Istent és a benső szabadság elsőbbségét vallják. Kodály-emlékezés azóta is volt, ifj. Fasang Árpád nagyköveti évei után folytatódott. Ő már nincs közöttünk, de él a galyai tradíció a család jóvoltából. Testvérület alakult, Galyatetői Kodály Baráti Társaság néven. Teljesebbé válik a múlt, ha leírom: még az ezredforduló előtt a Duna Televízió filmet készített Mátrai múzsa címmel, amely megörökítette a galyatetői Kodály-emlékezetet; Szőnyi Erzsébet, a tanítvány és tanár élő krónikájában elevenedett meg mestere „hegyi élete”, addig nem ismert „históriában” rajzolta meg „belül élő” tanítójának arcképét.
Idén június 28-án szoborral gazdagodott az emlékek (színes üvegablakok, dombormű, emléktáblák) sora. Mátraszentimre önkormányzata (idetartozik Galyatető) pályázaton nyert támogatással Kodály-mellszobrot rendelt Sütő Ferenctől, aki a Képzőművészeti Mesteriskolában mélyedt el hivatásában. Több kiállításáról ismerhetik a művészt az érdeklődők itthon és külföldön. Köztéri alkotásai közt látható Uhl Antal prépost, kiváló humanista portréja is. Kodály szoborarca a lélek-realizmus példája, a derű könnyű békéjével, látó elmélyedéssel, melyet a szemek „igazolnak”. Nincs absztrakció. Az anyag (bronz) természetéhez igazodó átlényegítés fogja meg a nézőt, művészetből ébredő bölcsességgel, mely választ ad a kérdésre: „Merre születik a dal?”
A kápolna kertjében álló szobor szentelését ünnepi mise előzte meg. (A fővédnök, Kodály Zoltánné édesanyja betegsége miatt nem lehetett jelen.) A harmóniumon Fassang László orgonaművész játszott, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus és szólisták – Erdei Péter vezényletével – énekelték Kodály itt komponált Csendes miséjének orgonás, énekkari változatát, amely először az Operaház pincéjében hangzott el 1945 februárjában. A harmóniumnál akkor Oláh Gusztáv rendező ült.
A misét celebráló Kacsik Árpád homíliájában hit és jövőkép összetartozását hangsúlyozta, s Kodály jézusi feladatát: hirdetni a hitnek jó énekét, „amely érted harcol jövő…” A szobornál Ittzés Mihály, a zenetudomány doktora a mester galyatetői éveit idézte fel, kiemelte, hogy aki itt jár, gondolkodjék el: ne csak a zenei üzenetről, a Mátra vidékén gyűjtött népdalokról, a Mátrai képekről, a Missa brevisről, amelyek itt születtek, hanem arról is, hogy milyen gondolati, nemzetépítő, emberséget mutató életművet jelképez e szoborfő.
A délutáni kórustalálkozón a galyai nagyszállóban a Cantare Városi Vegyeskar, a Cantus Corvinus Vegyeskar (mindkettő Gyöngyösről), az Egri Érseki Fiúkórus, a Budapesti Kodály Férfikar és a kecskeméti Nemesszeghy Márta Vegyeskar szólamai átcsillantak a közelgő estbe, hogy ifjodjanak tőlük az órák, az időtlen emlékezések.
Fotó: Varró János/Zoboki Anna
