Ha nem álmodunk, lemondunk arról, hogy nevelők legyünk
Fotó: Lambert Attila

 

Pedro Aguado piarista rendfőnök október 11-étől 30-áig kánoni vizitációt tart a piarista rend magyar és romániai tartományában, hogy megismerje a piarista szerzetesközösségek, iskolák jelenlegi életét és szolgálatát. Magyarországi tartózkodása alatt ellátogat a budapesti, gödi, kecskeméti, mosonmagyaróvári, nagykanizsai, sátoraljaújhelyi, szegedi és váci iskolákba, kollégiumokba, személyesen elbeszélget minden piarista szerzetessel, találkozik a piarista testvériség tagjaival, és felkeresi a határon túli Csíkszeredát és Nagykárolyt is. Budapesti programja keretében október 24–25-én részt vett a magyar tartományban kétévente megrendezett piarista pedagógiai napokon; e rendezvény idején válaszolt szerkesztőségünk kérdéseire is.

A magyarországi tartomány kánoni vizitációjára érkezett. Milyen várakozásokkal jött, és milyen benyomásokat szerzett?

– Az egész tartományt meglátogatom, még két hely van hátra. Azzal a szándékkal érkeztem, hogy minél átfogóbban, minél mélyebben megismerjem a magyar tartomány helyzetét, hogy aztán támogatni, kísérni tudjam a magyar piaristákat szolgálatukban. Örülök annak, amit látok. A piaristák nagyon tudatosan, nagy odaadással végzik küldetésüket, és számolnak az új kihívásokkal is. Ugyanezt láttam a fiatalokkal és a pedagógusokkal való találkozásaim során is.

Melyek a rendnek azok a jellegzetességei, amelyek napjainkban segíthetik a fiatalok nevelését a világban sokfelé működő iskoláikban?

– Iskoláink nagyon különbözőek, mindig a hely sajátosságaitól, aktuális helyzetétől függ, milyenek. Ugyanakkor van valami, ami általában az összes piarista iskolát meghatározza, és ez a piarista karizma.
Ha egy diákban a pedagógus a legjobb módon szeretné kibontakoztatni a benne rejlő értékeket az evangéliumon alapuló nevelési terv alapján, akkor ez a diák kétségkívül növekedni fog és jó emberré válik, képessé arra, hogy megváltoztassa a világot. A kulcs az, hogy képesek legyünk tisztán megmutatni a fiataloknak karizmánkat, hogy növekedni tudjanak. Másként valósul ez meg Japánban, Kongóban, Magyarországon, de mindenütt ez az, amire törekszünk.

Ferenc pápa evangelizáló pedagógiáról beszélt a piarista nevelés kapcsán. Milyen konkrét utakat járnak ahhoz, hogy ez a pedagógia valóban evangelizáló legyen?

– A most zajló, a pedagógiai megújulásról rendezett konferencia is éppen erről szól. Ferenc pápa nagyon jól ismeri a rendünket és jól ismeri a katolikus oktatást meghatározó alapvető elemeket is. Amikor katolikus iskolákról beszél, mindig evangelizáló, hitre nevelő iskoláról beszél. Iskoláink az átfogó nevelést tűzik ki célul, vagyis a nevelés a diák egész személyére irányul, minden dimenziót, a hit dimenzióját is beleértve. Az elsődleges kihívást számunkra az jelenti, hogy diákjaink hithez való hozzáállása nagyon különböző. Ahogy mindenhol, nálunk is vannak fiatalok, akik távol vannak a hittől, de ők is ugyanúgy az iskola tagjai. Nagy kihívás, hogy olyan iskolát csináljunk, amely mindenkihez szól, mindenkit tud evangelizálni.

Ferenc pápa a kicsinyekhez való leereszkedésről is beszélt a rendhez írott levelében. Nagy különbség van a diákok szociális helyzete között, vannak elit és vannak szegényebb diákokat oktató iskolák, mégis azt hiszem, ez a buzdítás mindenütt megvalósítható.

– Pontosan így van. Minden iskolánkban a karizmánk szerint kell folytatnunk a nevelést. A budapesti és a gödi diákok nagyon különbözőek, és ez jó, mert sokféle fiatalnak fel tudjuk kínálni a kereszténységet. Tudjuk, hogy mindannyiuknak szüksége van arra, hogy a hit felé közeledjenek, a szolidaritásra való képességben növekedjenek. Lényeges, hogy Budapesten és Gödön is dolgozhatunk fiatalokkal. Találkoztam mindkét iskola diákjaival, sokat tanultam tőlük. Mindkét helyen jellemző volt, hogy sokat kérdeztek, és meg is tudtak hallgatni – ez nagyon fontos.

Kalazanci Szent József úgy nevelte a fiatalokat, hogy figyelt az idők jeleire. Melyek ma az idők jelei, amelyek meghatározzák a nevelést?

– Kalazancius a saját kora kérdéseire adott választ, nekünk pedig a mi korunk kérdéseire kell válaszolni úgy, ahogyan ő tenné. Nagyon erős kihívások előtt állunk jelenleg. Ahhoz, hogy célokat tudjunk adni a fiataloknak, illetve maguk meglássák életük értelmét, segítenünk kell őket abban, hogy távlatokban tudjanak élni, lássák maguk előtt a horizontot. A globalizáció korában nagy feladatunk, hogy globa­li­záljuk az emberséget, a szolidaritást. Rá kell találnunk arra a nevelésre, amely segíti a fiatalokat, hogy megnyíljanak a hitre, a transzcendensre. Sok ember szenved napjainkban, ezért segítenünk kell a fiatalokat abban, hogy akarjanak és tudjanak segíteni másokon. Jól felkészült fiatalokat szeretnénk nevelni, akiket gondolkodásmódjukban és életvitelükben meghatároz a kala­zan­ciusi lelkiség. Ezen a kétnapos pedagógiai konferencián fontosnak tartottuk, hogy megfogalmazzuk a kihívásokat, amelyekre a ma adható válaszokat keressük. Ez állandó feladatunk.

A mai fiatalokat nagy kihívás elé állítja a föld szenvedése is. Erről is esett szó a konferencián?

– Igen, ezzel a témával is foglalkoztunk, és ezután is sok időt kell szánnunk rá. Úgy látom, nagyon fontos a katolikus iskolák számára, hogy Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának gondolatait beépítsék nevelési projektjeikbe. November végén Ferenc pápa találkozik majd ötezer fiatallal a világ minden tájáról, akik bemutatják azokat a kezdeményezéseiket, amelyeket a Laudato si’ alapján a teremtett világ védelméért tettek. Nagy érdeklődéssel készítjük elő ezt a találkozót, és reméljük, hogy sokat tanulunk ezektől a fiataloktól, gyerekektől, hiszen tízévesek is lesznek közöttük. A világ minden tájáról érkeznek majd, még a Fülöp-szigetekről is, katolikus és nem katolikus iskolákból, hogy elmondják a pápának, amit a teremtésvédelemről tanultak, gondolnak. Számos nevelési projekt indult a föld megóvása érdekében, a világban sok helyen meghatározó kérdés, hogyan tudjuk a teremtésvédelmet az oktatásban előmozdítani. Most zajlik az Amazóniával foglalkozó püspöki szinódus, többek között erről a témáról is.

Melyek a rend előtt álló legnagyobb kihívások ebben a szekularizált világban?

– Sok kihívást látok, kettőt szeretnék kiemelni, amelyek a legfontosabbnak tűnnek számomra. A szekularizált világot lehetőségként kell felfogni, hiszen a minket körülvevő világ mindig lehetőséget jelent. Abban kell hogy segítsen minket, hogy egyre jobb válaszokat tudjunk adni. Az egyik elsődleges kihívás a tanúságtétel. Éljünk úgy és munkálkodjunk úgy, hogy fel tudjuk kelteni a hit iránti érdeklődést azokban, akik látnak minket. Ferenc pápa gyakran mondja, hogy mindig hirdetnünk kell az örömhírt, és ha lehetséges, Isten szaván keresztül. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb maga az élet tanúsága. A második kihívás, melyre válaszolnunk kell, hogy iskoláinkban a fiatalok sokféleképpen állnak a hithez; vannak, akik meggyőződéssel hisznek és vannak, akik távol állnak tőle. A plébánián olyanok vannak, akik meggyőződéssel hisznek, de az iskolában sokféle hozzáállással találkozunk. Az iskola éppen ezért jó hely ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a szekularizáció által felvetett kérdésekre. Az Egyház éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt helyez a katolikus oktatásra, amely nagyon lényeges számára.

A piarista rend a világ számos helyén jelen van. Jelenti ez azt, hogy közel hoz egymáshoz egymástól távoli helyeket, kontinenseket egy olyan világban, amely sokszor inkább a távolságot növeli és falakat épít?

– Egyre többen gondolják a világban, hogy egymással összekapcsolódva, hálózatban kell dolgoznunk. Egy szerzetesrend tulajdonképpen egy hálózat, és ez lehetőség arra, hogy átlépjünk határokat. Nagyon fontos a szerzetesrendeknek ez a fajta gazdagsága. Minden kontinensen jelen vagyunk, tudunk tanulni egymástól, cserekapcsolataink vannak, meg tudjuk egymással osztani tapasztalatainkat, tudunk együtt létrehozni dolgokat. Ausztriában például vannak indiai, spanyol, kameruni szerzetesek is. Nagy kihívás ez az interkulturalitás. Élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy a szerzetesrend egy kiterjedt hálózat. Fel kell használnunk annak érdekében, hogy valóra tudjuk váltani azt, amit Ferenc pápa oly gyakran hangoztat, hogy hidakat kell építenünk, nem pedig falakat.

Olyan országokban is jelen vannak, ahol háború van?

– Igen, olyan országokban is, ahol konfliktusok dúlnak. Kamerunban az ország anglofón területén gyakorlatilag háború van, nagyon sok az erőszak, a belső konfliktus. Három szerzetesközösségünk él ott, piarista rendtársaim jelen vannak a nép mellett a szenvedéssel teli időkben. Ott vagyunk Elefántcsontparton, ahol korábban sok konfliktus dúlt. Nagy erőfeszítéseket teszünk az elvándorlók, a menekültek befogadására is. A nehézségekkel küzdő országoknak nagy szükségük van ránk, ott maradunk, nem hagyjuk el őket. Venezuelában tragikus helyzet uralkodik, iskoláink is nagy nehéz­ségek között működnek, de a hat iskola közül egyet sem zártunk be, és nem is fogjuk bezárni őket. Küzdünk azért, hogy nyitva tartsuk, működtessük őket, hiszen az Egyház küldetése, hogy válaszolni tudjon a különböző nehézségekre. Jól tudja ezt a magyar egyház is és a piarista rend magyar tartománya is, amely minden körülmény között a megfelelő választ igyekszik adni a nehézségekre.

Magyarországon sok gyerek, köztük sok cigány él mélyszegénységben…

– Igen, ez nagy kihívás Magyarországon, az egyik kezdeményezésünk erre irányul Sátoraljaújhelyen. Olyan családok, olyan fiatalok élnek ott, akiknek szükségük van a mi nevelési projektünkre. A katolikus nevelés előtt álló kihívások egyike éppen az, hogy a kirekesztésre adjon választ.

Mindebben a munkában nagy szerepet játszanak a világiak. Mi az ő helyük a rend által nyújtott szolgálatban?

– Teljességgel nélkülözhetetlenek a szolgálatban. Mi, piaristák nem tudjuk és nem is akarjuk egyedül végezni a munkát, akkor sem tennénk, ha rettentő sokan lennénk. A világiakkal együtt szeretnénk dolgozni, és teszünk azért, hogy a világiak is egyre jobban tudjanak azonosulni a piarista karizmával. Szeretnénk megosztani velük küldetésünket, és ennek része az is, hogy a vezető szerepeket is megosztjuk velük. Minden egyes világinak a jelenléte nagyon fontos, az iskolaigazgatástól kezdve az oktatáson, a titkárságon át a takarításig. Mindannyian nevelői helyzetben vagyunk, és mindenkinek lehetősége van arra, hogy növekedjen a piarista lelkiségben. Mi a világiak szerepe? Végzik a munkájukat, miközben tudják, hogy ez egy olyan nagyobb terv része, mely túlmutat a munkájukon… Ez segíthet, hogy megtalálják helyüket a küldetésben.

Milyen álmai vannak a jövőről és a jövő nemzedékekről?

– Az egyik, hogy soha ne fáradjunk bele abba, hogy álmodunk. Ha felhagyunk az álmokkal, akkor lemondunk arról, hogy nevelők legyünk. A másik, hogy saját világunkat egyre közelebb tudjuk hozni Isten országához. Nem arra van szükségünk, hogy megfogalmazzuk, milyen lenne egy ideális világ, mert az már meg van írva az evangéliumban. Krisztus eljött közénk, hogy hirdesse Isten országát, a mi álmunk az kell hogy legyen, hogy Isten országáért dolgozzunk, tudván, hogy nem fogjuk tudni beteljesíteni azt saját életünkben. Ez azonban nem számít. Ami igazán fontos, az az, hogy dolgozzunk Isten országáért, és a végén elmondhassuk, hogy ennek az országnak az építésére szenteltük életünket. Mindannyiunknak ezt kell megpróbálnunk megélni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..