Most megjelent, a tervek szerint, januárban. Négyszáz oldalas, igényes és súlyos album; angol nyelvű feltárási dokumentáció. A jeruzsálemi Pápai Biblikus Egyetem Collectio Maior sorozatának 53. kötete: Machaerus I. — A Holt-tengerre néző heródesi erődített királyi palota és város története, régészete és építészete Transzjordániában. A könyvet a milánói székhelyű vatikáni alapítvány, a Fondazione Terra Santa adta ki, a Magyar Művészeti Akadémia pártfogásával. A biblikus archeológia eredményeit összefoglaló, a világ valamennyi jelentős teológiai központjában fellelhető sorozat köteteit eddig kivétel nélkül pápai megbízású professzorok írták. A Collectio Maior történetében Vörös Győző az első „civil” és az első magyar szerző — akivel rögtön húszéves szerződést kötött a kiadó. De bőven van is miről szólnia. Mint mondja, ha valamilyen okból be kellene fejeznie a jordániai munkát, akkor is lenne mintegy kétezer oldalnyi (öt kötetre való) közlésre váró anyaga. A magyar kutatócsoport iránt megnyilvánuló bizalmat mi sem bizonyítja jobban, mint Massimo Pazzini OFM, az említett Pápai Biblikus Egyetem dékánjának előszava, aki megjegyzi: „Kinyitva a könyvet ugyanazt a ferences lelkületet szívhatjuk magunkba, amely egykori régészeinket mozgatta… — és számunkra ez biztos jele a valódi tudományos és lelki folytonosságnak.” A „lineáris szerkezetű” kötet felvonultatja és elemzi a Machaerusra vonatkozó kilenc I. századi írott forrást, melyet a Heródes Antipász születésnapi ünnepének, Salome táncának, Keresztelő Szent János fogságának és mártíromságának legkorábbi ábrázolásait bemutató fejezet kísér. A kutatástörténeti rész a XIX. század elejétől napjainkig követi a várhegy feltérképezésének és „kifaggatásának” állomásait. Kezdve Ulrich Jasper Seetzen német utazó-felfedezővel, aki 1807-ben, Josephus Flavius „útmutatása” alapján találta meg a hosszú évszázadokra feledésbe merült, önmaga törmelékébe temetkezett Machaerust, amelyet egy 1810-es térképen is publikált. A könyvben a hegyről készült első fotográfia is látható 1864-ből.
A dominikánus Felix-Marie Abel (1878—1953) nevéhez fűződik az alsóváros maradványainak beazonosítása. A korai XX. századi fényképek még a csöndes-árva várhegyet és az érintetlen romterületet mutatják. Az „úttörő” feltárók a baptista E. Jerry Vardaman vezetésével amerikai régészek voltak; a csapat 1968-ban öt kutatóárkot nyitott és dokumentált. (Ezen anyagok feldolgozására hívta meg idén Vörös Győzőt a Mississippi Állami Egyetem.) A kutatástörténet rövid intermezzója az evangélikus August Strobel munkájára, a római sáncok felmérésére tér ki.
Az első ferences ásatást Virgilio Canio Corbo OFM vezette 1978-tól 1981-ig. (Corbo professzor az ötvenes években a Szent Sír-bazilikában kutatott, majd ő irányította többek között a magdalai, kafarnaumi és a Nébó-hegyi ásatásokat, illetve Herodion feltárását.) Munkáját 1992—93-ban Michele Piccirillo OFM vette át, akinek 2008-ban bekövetkezett halála után írták ki azt a nemzetközi pályázatot, amelyet végül Vörös Győző nyert el, megszerezve a Machaerus további feltárására jogosító koncessziót.
És innen a közelmúlt friss eredményei sorakoznak az albumban, „alapozásként” bemutatva a természeti és történelmi környezetet, a Holt-tenger nyugati partján egy időben épült heródesi erődrendszert. Azt a hat várat, melyek tanulmányozásával, az analógiák figyelembevételével sikerült pontosabban megismerni és modellezni a Machaerus épületegyüttesét.
Gondosan felmért és dokumentált falmaradványok, szögletek, mozaikok és más „apróságok”… — Haggai Misgaf, a Héber Egyetem professzora az arameus osztrakon leletanyag (feliratos cseréptöredékek) feldolgozását, elemzését vállalta.
A kötet minden tekintetben talán legjelentősebb fejezete az „épületelem-katalógus”. Számos részlettel, amellyel a korábbi feltárók egyáltalán nem foglalkoztak. Mára nincs olyan eredeti helyen megmaradt köve a citadellának, amelyet ne mértek volna fel Vörös Győzőék, ahogy minden szétszórt faragott épületelemet is egyenként dokumentáltak. E „legókészlet” darabjaiból állt össze az erődítmény dór perisztiliumos udvarának teljes profilja, és lehetővé vált a palotabelső építészeti — a megtalált festéknyomos stukkótöredékeknek, faldaraboknak köszönhetően színes — rekonstrukciója. Egy érdekes illusztráció is született mindezek alapján, amely Edward Armitage Heródes születésnapja című, 1868-ban készült festményét felhasználva Salome táncát ebbe az oszlopokkal övezett udvarba helyezve, az „eredeti környezetbe tükrözve” láttatja. Helyet kapott a kötetben Vörös Győző Revue Biblique-ben megjelent, Keresztelő Szent János Golgotája című tanulmányának átdolgozott, bővített változata. Az album végül felvillantja Machaerus műemléki helyreállításának terveit.
Ha visszalapozunk, elgondolkodtat a jeruzsálemi Hotel Notre-Dame tetejéről készült „húsvéti” panorámakép; egy fotó, amely arról tanúskodik, hogy a megfeszített Krisztus János vértanúságának helyét, a Machaerust is láthatta…
Új könyve kapcsán Vörös Győző elmondta: amikor a munka elkezdődött, hetente csak egy-két érdeklődő járt a hegyen, ma már naponta mintegy háromszázan, keresztény és muszlim hívők-turisták látogatják Keresztelő János, a próféta emlékhelyét. A Machaerus tőszomszédságában, a szemközti dombon épül az első szálloda… Életre kel, érthetővé és láthatóvá válik a múlt. Egy zarándokhelyet kap vissza a Szentföld, vele a szentírástudomány, a történelem és a kultúrtörténet. A munka pedig rendületlenül folyik a citadellában és az alsóváros meredek rommezején. Tapintható, kézzelfogható valóság és bizonyság a Lukács evangéliumában olvasott krisztusi jövendölés: ha már a tanítványok elhallgatnak, „a kövek fognak megszólalni”.
(A Machaerusról szóló Vörös Győzővel készült interjú, Keresztelő Szent János Golgotáján címmel az Új Ember 2012. augusztus 26-i számában jelent meg.)
