Ahol az anyanyelvnek nincs különös becse, ott az életet sem becsülik meg igazán. Csoóri Sándor már a hetvenes évek elején arra figyelmeztetett bennünket, hogy „nemcsak a világmagyarázatokat és világelemzéseket sajátítja ki a tudomány, a közgazdaságtan, a politika, hanem a nyelvet is”. Tegyük hozzá: azt a nyelvet, melyen az igaz költőknek kötelességük a nép fiait nem csak középiskolás fokon, hanem annál lényegesen magasabb szinten – az egyszerűség kedvéért mondjuk csak így: egyetemi és egyetemes érvényűséggel – tanítani. Mi minden történt Európában Csoóri vészjósló megállapítása óta! Micsoda társadalmi, geográfiai, gazdasági és szellemi változások! Mennyi romlás a hitben, az értékekben – mennyi métely és posvány az irodalomban!
A könyv ünnepe mindig az emberség és a frissítő emberiesség ünnepe is. Főképp ebben a hazugságörvény sodorta, nagy elfáradások utáni mai korban. Az idén immár huszonötödik alkalommal rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, s ha a Millenárisból ezúttal a kisebb kiadók kívülre rekedtek is, azért akadt kínálat bőségesen. A rendezvény egyik díszvendége Szerbia volt. Ez azért is örvendetes, mert megérett az idő arra, hogy a közös történelmi múlt jegyében újból széttekintsünk a Kalimegdánról, egy hosszabb pillantást vetve arra is, hogy a Duna-völgyi népek esetében mi ma a szétválasztó, s mi a leginkább összekötő erő.
Ezt a széttekintést segíti Petrőczi Éva Metafora című, nem túl terjedelmes, de igencsak fajsúlyos magyar–szerb nyelvű verseskötete, amelynek szerkesztője és fordítója az a szabadkai Fehér Illés, aki biokémiai kutatásai mellett évtizedek óta szenvedélyesen ülteti át magyar nyelvre szerb, horvát, bosnyák és montenegrói költők verseit, és ugyanakkor – a különféle nemzeti és alkotói érzékenységek vizsgálata közben – a magyar versek szerb nyelvre fordításának valódi mesterévé is érett. Az új Petrőczi-kötet nyilvánvalóan Fehér Illés irodalmi-fordítói pályájának egyik csúcsteljesítménye. Ezt igazolja már az is, hogy látszik a kötet szerkezetén, olyasvalaki válogatta a verseket, aki hűen ismeri Petrőczi költészetének legmeghatározóbb eszméit. Aki pedig hű az ismeretben, az nyilván hű annak közvetítésében is.
Manapság, amikor irodalmi életünk – Vasy Géza szavaival élve – az „amatőr írók eldorádója” lett, mindig felüdülés Petrőczi Éva egy-egy kötete, akinek versvilágára jellemző a szintézisre és a különféle motívumok összekapcsolására törekvés. Petrőczi ugyanis a bajok, a problémák ősforrásainak vizsgálata közben is játékos marad, s ezzel a játékossággal nemcsak föloldást ad, hanem képes fölmutatni az elérhetetlennek hitt harmóniát.
Vajon Petrőczi Évának ez a gondolati mélységeiben is üde játékossága megcsillan-e a szerb Parnasszuson? Vagy például az itthon már jól ismert, többféle szimbólumréteget is magán viselő katicabogár-attitűd nem tűnik-e valami bogaras rögeszmének a szerb nyelvi közegben? Ilyesfajta gondolatok is foglalkoztattak, amikor április 21-én autómmal Budapestre vittem Kovács Mariannát, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatónőjét, hogy a Millenáris Parkban szerbül felolvassa Petrőczi verseit. Tőle (a szerbhorvát nyelv ekavski, ikavszki és ijekavszki változatait anyanyelvi szinten beszélőtől) tudom, hogy Fehér Illés fordításai ilyenformán is mívesek.
A kétnyelvű könyv bemutatójára a Typotex Kiadó nemrég elhunyt igazgatónőjéről elnevezett Votisky Zsuzsa Teremben került sor, nagyszámú közönség előtt. A szerbül elhangzott verseket magyarul Lázár Csaba előadóművész, színész, rádiós tolmácsolta. Aztán a költő tett vallomást a szerbekhez és a szerb kultúrához való kötődéseiről, valamint a történetről, ahogyan az verssé válik, s a versről, ahogyan az maga a történet lesz. „Ha megkondul / a szerb templom harangja” – „Ako se zvono / srpske crkve oglasi” – s már hallom is annak hangját. S ha a szerb templom kondulását hallom, hallom Berzsenyi Dánielnek a Fanni
hagyományait szerbre fordító Vitkovics
Mihályhoz írt sorait is: „Rendeltetésünk nem magányos élet / S örök komolyság és elmélkedés, / Hanem barátság és társalkodás.”
A könyv címlapját Lipovszky György orvos természetfotósnak a budapesti szerb templomról készített archaizált felvétele díszíti. A válogatott verseket tartalmazó kötet a szerb irodalomhoz erősen kötődő Scur Katalin által vezetett Katica-Könyv-Műhely gondozásában jelent meg.
(Petrőczi Éva: Metafora – Válogatott versek, Metafora – Izabrane pesme, Pécel, 2018)
