A tengerparton kezdődik, és ott is ér véget. Tengerre tolták a csónakot, majd kihúzták a tengerből. De hogy közben mi minden történt! Nagy tömeg jött Jézushoz a partra. Tanította őket, majd csodát tett a halfogásnál. Emberhalászi megbízatást adott a meghívottaknak. Kezdődött, illetve folytatódott az apostoli munka. Most a sok esemény közül irányítsuk figyelmünket a tengerről, a csónakból szóló tanításra!
Elgondolkodtató, hogy miért a tengerről tanította Jézus a népet. Bizonyára nem csak azért írja az evangélium, hogy ilyen is legyen Jézus életében. Hiszen tanított ő a zsinagógában, a hegyen, a sík mezőn, a templom kincstáránál és sok más helyen. Elképzelhető, hogy a nagy tömeg nyomakodása miatt kellett csónakba szállnia. Egyes szentírástudósok még azt is hozzáfűzik, hogy a víz jobban viszi a hangot, ez segíthetett mondanivalójának meghallásában. Bár aki már járt tengerparton, az tudja, hogy a tenger állandóan morajlik, a hullámok még szélcsendes időben is csobognak. Így talán máshol kell keresni a megoldást.
Lehet, hogy a szokatlanságban van a válasz. Csónakból, bárkából általában nem szoktak tanítani, mert vagy keményen dolgoznak rajta, mint a tanítvánnyá lett halászlegények, vagy kikapcsolódnak, üdülnek, mint a nyári vakációjukat töltő emberek, vagy éppen szorgosan eveznek, mint edzés vagy verseny közben a sportolók. Szokatlan, hogy Jézus tanít a csónakból. Ám talán éppen ezzel hívja fel a figyelmet mondanivalójának fontosságára. És ez számunkra is fontos. Vegyük észre, hogy Jézus életünk szokatlan helyzeteiben is megszólít bennünket. Nem csak a tengerparti tömeget, nem csak a tanítványokat. Ha megvan a belső készségünk a meghallására, akkor észrevesszük, hogy szól hozzánk. Mert többé, szebbé, jobbá akarja tenni az életünket. Nem véletlen, hogy sok példabeszédét így fejezi be: „akinek van füle a hallásra, az hallja meg” (például Mk 4,24).
Bizonyára nemcsak a környezet szokatlan, hanem a tanítás tartalma is. Bár Márk evangélista nem írja le, hogy miről szólt ekkor Jézus, azt biztosan tudhatjuk, hogy komoly tanítást adott. Hiszen egész lénye annyira Isten országára és a mennyei Atyával való kapcsolatára volt beállítva, hogy tanításának egyetlen mondata sem lehetett közömbös. Persze már ott, a tengerparton is kellett a készség a tanítás meghallgatására. Mert akkor is, ahogyan ma nekünk is az a legfontosabb az életünkben, hogy Isten országa felé törekedjünk, hogy minél teljesebb kapcsolatot alakítsunk ki a mennyei Atyával. Lehet, hogy nekik még nem „lángolt a szívük”, mint az emmauszi tanítványoknak (Lk 24,32), de nekünk a halló fül mellett már lángoló szívünk is lehet, s ha nem is mindenünket elhagyva, de követni tudjuk őt.
Akarjuk befogadni Jézus végtelen irgalmának tengeréről érkező tanítását! Akarjuk életünk részévé tenni, mert nemcsak gazdagodunk általa, hanem biztos utat jelent számunkra Isten országa felé!
