Valóban dicsőséges, liturgikus dicséretre méltó ez az esemény. Hiszen Jézus végbevitte a megváltás művét, befejezte földi működését, s ennek eredményeképpen visszatérhet a mennyei dicsőségbe. Főpapi imájának elején beszámol erről az Atyának, és kéri a végső megdicsőítést. „Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,4–5). S íme, ez valósul meg a mennybemenetelkor. Ebbe a gondolatkörbe illenek az egyik énekünk szavai. Még az angyalok is csodálkoztak Jézus mennybemenetelén, az emberek pedig magasztalják azt. S a himnusz így zárul: „mert nagy a te kegyelmed (amit irgalomnak is lehet fordítani – a szerző). Dicsőség néked.” Az imádság legmagasztosabb formájával fordulunk tehát a mi Urunkhoz: a dicsőítéssel.
Énekünk ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmet, hogy nem más, mint az Irgalomteljes volt az, akinek földi sorsa a megdicsőítéssel, a mennybemenetellel ért véget. Ha nem lett volna benne végtelen irgalom irántunk, akkor nem vállalta volna a földi küldetést, és akkor bizonyára a mennybemenetelről sem beszélhetnénk. De ő ilyen volt, mindig is ilyen! Ezért jelenhet meg ezen az ünnepen is liturgikus himnuszaink gyakori záróformulája: „mint irgalmas és emberszerető”. Ilyen módon szállott „a mennyekből a földre”, hogy „az alant levőket a pokol fogságából mint Isten” fölemelje.
Ugyanakkor örvendetes esemény is Jézus mennybemenetele. Az egyik ének be is számol erről. Részletezi, hogy ilyen volt Mária és az apostolok számára. Majd pedig így fordul a mennybe emelkedő Úrhoz: „részesíts minket is a te választottaid örömében, az ő esedezéseik és a te nagy irgalmad által”. Bizony, még itt is rá vagyunk utalva Jézus irgalmasságára! Ezért kell kérnünk tőle a biztos eredmény tudatában – hiszen ő már a végső megdicsőülés állapotába jutott, ahová mi még csak vágyakozunk –, hogy „irgalmadnak bősége szerint, Uram, könyörülj rajtunk”. Ám énekeinkben sokkal több az öröm, mint a kérés.
Talán a legszebb az, amellyel Jézus irgalmasságát magasztalhatjuk. Nem is csak magunkban, hanem Máriával és az apostolokkal: „Mely örömben mi is részesülni óhajtván, mennybemeneteled ünnepén, Uralkodónk, a te hozzánk való nagy kegyelmedet (irgalmadat) magasztaljuk.”
