Miután lezárult a nagy húsvéti-pünkösdi időszak, és már a mindenszenteket is megünnepeltük, görögkatolikus egyházi évünkben egy csendesebb szakasz következik. Új kezdet ez számunkra, hiszen ekkor, a pünkösd utáni második vasárnap evangéliumában (Mt 4,18–23) Jézus Krisztus megváltói munkájának kezdetéről hallunk. Nemcsak annyiban, hogy a liturgián felolvasott szakasz így fejeződik be: „Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt” (Mt 4,23). Hanem annyiban is, hogy az egész szakasz az első apostolok kiválasztásáról, illetve meghívásáról szól.
Nemrég – pünkösd ünnepén – ezt énekeltük a főénekben: „Áldott vagy te, Krisztus Istenünk, ki a halászokat bölcsekké tetted.” A megdicsőült Úr küldte le reájuk a Szentlelket, hogy „bölcsekké” legyenek az ő értelmet megvilágosító kegyelme által. Ám itt még a megváltói munka kezdeténél tartunk, amikor Jézus meghívja az első tanítványokat. Hathatós szavának erejével nem kevesebbre szólítja őket, mint arra, hogy „emberek halászává” legyenek.
Nem lehetett ellenállni ennek a szónak! Pedig milyen egyszerűen őrizte meg számunkra az evangélium. Jézus nem hirdetett nagy kampányt, nem tartott hatásos programbeszédet. Egyszerűen csak megszólította Pétert és Andrást: „Gyertek, kövessetek”, majd megpillantva Jakabot és Jánost, „őket is hívta”. Azok pedig „nyomban otthagyták hálójukat, és csatlakoztak hozzá”, illetve „rögtön otthagyták a bárkát (…) és a nyomába szegődtek”. Még bizonyára nem tudták, mire vállalkoznak, de a Jézus személyéből feléjük áradó erőnek nem állhattak ellen. Még nem tudták azt, amiről az egyik énekünk szól, hogy a szent keresztnek az egész világra kiterjedő erejéből fognak ők is erőt kapni, amely „a halászokból apostolokat, a pogányokból pedig vértanúkat” szerzett. S milyen szép, hogy egy másik énekünk fordítva is megfogalmazza ezt a gondolatot, Péter szájába adva a szavakat: „ismét a mély vizek halászává teszel”. Igen, Jézus azt akarja, hogy az apostolok az Egyház hálóját az egész világra kivessék, és minél több embert belefogjanak. Ez az „emberhalászat”!
Itt azonban nem állhatunk meg, hiszen az evangélium „itt és most” nekünk is szól! Jézus – mint mai apostolait – bennünket is hív az emberhalászatra. Arra, hogy az Egyház hálójába befogjuk az embereket, és hozzá vezessük őket. Szava – a felolvasott, a meghallgatott, az átelmélkedett igéken keresztül – ma is éppen olyan hatásos, mint ott, a Genezáreti-tó partján volt. Csak az a kérdés, hogy bennünk megvan-e az az elszántság, ami az egykori meghívottakban. Mert folytatódik az apostolok sora. Mégpedig éppen olyan egyszerű, de hatásos meghívással, mint aminek az imént a tanúi voltunk. Jézus szólt a pénzváltóasztalnál ülő Lévinek (Máténak): „Kövess engem!” A folytatás pedig ugyanolyan egyszerű: „Az felállt, és követte” (Mk 2,14).
És mi? Szavainkkal, cselekedeteinkkel, keresztény életünk példamutatásával tudunk-e emberhalászokká lenni?
