Görögkatolikus lelkiség

Ismerős lehet számunkra Szent Pál apostol híres szövege, amely Jézus Krisztus önkiüresítéséről – teológiai szóval kenósziszáról – szól. Ő „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember” (Fil 2,6–7). A magasztos eseményt gyarló emberi elménkkel megközelítve azt mondhatjuk, hogy számára itt kezdődött a karácsony. S amikor megkezdjük felkészülésünket a megtestesülés ünnepére – mert Görögkatolikus Egyházunk negyvennapos böjti időszakot ír elő, mégpedig november 15-ével kezdődően –, akkor e nagyon komoly teológiai megalapozást is megtaláljuk hozzá. Sőt, nem is csupán megtaláljuk, hanem nyolchetente visszatérően meg is énekeljük a vecsernye harmadik hangú nagy dog­ma­ti­kon­jában. Nem más ez, mint a 451-es kalkedóni dogma himnuszban átköltött szövege Jézus Krisztusról, „ki öröktől fogva született az Atyától anya nélkül, éspedig változatlanul, vegyülés nélkül és osztatlanul, mindkét lénynek sajátságait épségben megtartván”. Igen, a végtelen Isten jött közénk emberi formában, hogy magához emeljen minket!
Isten leereszkedett hozzánk egészen annyira, hogy emberségében egy lett közülünk: tökéletesen ember lett, amellett, hogy tökéletesen Isten maradt. Végtelen emberszeretetéből adódóan elvállalta az emberlét minden sanyarúságát. Karácsonykor majd sokat fogunk énekelni arról – igaz, nem a veretes, mélységes teológiai tartalommal rendelkező liturgikus himnuszainkban, hanem a népénekeinkben –, hogy Jézus gyötrelmei már a betlehemi jászol szúrós szalmáján megkezdődtek. Nagypénteken pedig – az akkorra szóló népénekekben – szemünk elé áll a Golgota véres keresztje, ahol Jézus végül beteljesítette szenvedéseit. Igen, így váltott meg bennünket. És ha hűségesek akarunk lenni hozzá, akkor nekünk is részt kell vállalnunk szenvedéseiből. Legalább annyiban és olyan mértékben, amennyiben és ahogyan a karácsonyi böjti rendünk ezt előírja.
Készülünk tehát a karácsonyra. De nem úgy, mint az üzletek a maguk reklámhadjárataival. Tőlünk vették az ötletet, hogy fel kell készülni az ünnepre? Lehet. Ám a készület tartalmát biztos, hogy nem tőlünk lesték el. Mert mi a szeretetre – és nem a vásárlásra – összpontosítunk. Arra a szeretetre, amelynek gyökerénél Jézus karácsonyi önajándékozása áll!
„Tisztítsuk meg érzékeinket” nemcsak húsvét előtt, hanem a karácsonyra készülve is, hogy leg­alább valamelyest fel tudjuk fogni ezt a nagy misztériumot! „Testileg böjtölvén, atyámfiai, böjtöljünk lelkileg is”, a karácsonyi időszakban is, hogy valamennyire válaszolni tudjunk a bennünket végtelenül szerető Urunknak! Készüljünk testileg és lelkileg is a nagy ünnepre. Erre buzdít bennünket a gyönyörű mintadallamot szolgáltató énekünk is: „Efráta háza, szent város, a próféták dicsősége, ékesítsd fel a hajlékot, melyben Isten Fia születik!”
Ékesítsük fel lelkünk hajlékát, mert karácsonykor ide akar érkezni Üdvözítőnk személyes megváltásunkra!