Mintha egyre kevesebb lenne a modern világban az összekötő. Fiatalkoromban a futballpályán még összekötők serénykedtek, hogy közvetítsék a labdát a hátvédek és a csatárok között. Ma már középpályásoknak hívják őket. Régebben vezetékes telefon kötötte össze a beszélgetőket. Ma már vezeték nélküli mobiltelefonokkal társaloghatunk. Terjednek a vezeték nélküli villanykörték; drót sem kell feltétlenül az áram közvetítéséhez. Bizonyára sok példát lehetne még sorolni. Fejlődik a világ. De abban változatlan marad, hogy augusztus 29-én Keresztelő Szent János fejvételéről emlékezik meg Görögatolikus Egyházunk. Sőt, abban is változatlan marad, hogy az ünnepi vecsernye legelső énekében így köszöntjük Jánost: „Az Ó- és Újszövetség isteni összekötője, az előhírnök és próféta”.
Összeköti prófétaként a két szövetséget. Ő az utolsó próféta. Sőt, amint éneklünk róla: „a prófétának próféta fia, a próféták legnagyobbika”. Míg az ószövetségi próféták csak távolról és csak lelki szemeikkel láthatták a megígért Messiást, Jézus Krisztust, addig ő közvetlen közelről szemlélhette, testi szemeivel megláthatta, sőt, be is mutathatta a világnak: „Íme, az Isten Báránya” (Jn 1,29). Személye is, cselekedete is az összeköttetés példája.
Összeköti előhírnökként a megváltásra várakozókat a megváltás örömhírével. A szó szoros értelmében ő még nem keresztény. De már anyja méhében megmozdult, repesett, felujjongott, amikor a még szintén magzati állapotban lévő Jézussal, a kegyelmével találkozott (Lk 1,41). És gyászos halála után elvitte a megváltás hírét az alvilágban lévőknek, amiről így szól liturgikus énekünk: „a törvénytelen eskü folytán drága feje levétetvén, a halottaiból feltámadottat az alvilágban levőknek is előre hirdette”. Igen, mert az ő halála három évvel megelőzte Jézusét.
Összeköti Isten parancsait a megtartásukkal. Folyamatosságot mutat ebben. A „ne paráználkodj”, „ne törj házasságot”, „más házastársát ne kívánd” parancsok örök érvényére hívja fel a figyelmet. Nem is akárhogyan, hiszen ő életét adta ezekért. Nem félt a királytól, szemébe merte mondani az igazságot. Mert jobban félte a Királyt, a mindenek Uralkodóját. – Sőt, még lehet sorolni a parancsokat megszegő bűnöket, mint a lány részéről a szemérmetlenséget, az anya részéről az idegen bűnt, a felbujtást, a király részéről a felesleges esküt, s mindenekfölött a gyilkosságot. Bizony, tele van bűnnel, bűnökkel az egész történet. Egyedül a Keresztelő áll bűntelenül, a törvény megtartójaként, mert „asszonyok szülöttei között nem támadt nála nagyobb” (Mt 11,11). Sziklaszilárdan állva igazolja a parancsok folyamatos, örök érvényét.
Miközben egyik énekünk összefoglalja Keresztelő Szent János szerepét, egyben az ő tiszteletére is buzdít: „A törvény és a kegyelem közbenjáróját, hívek, egybegyűlvén, összhangzólag magasztaljuk.” Érdemes megfogadnunk, mert ez a himnusz így fejeződik be: „most az angyalokkal örvendezvén Krisztust imádja a mi lelkünk üdvösségéért”.
Az ünnepen kérjük, kössön minket is az Isten törvényeihez!
