Az emberiséget, az embert persze nem statikusan, hanem változásában, fejlődésében szemléli, amint erre a levél címzésében is utal: „az ember teljes értelmű fejlődéséről” kíván szólni. Ez a kulcsmondat VI. Pál pápa 1967-ben megjelent Populorum progressio körleveléből való. De mikor teljes értelmű a fejlődés, illetve a haladás? Akkor, ha kiterjed minden emberre és az emberi létezés egészére. Ha magában foglalja az emberi létezés testi-anyagi, szellemi és lelki dimenzióját, illetve gazdasági, társadalmi, kulturális és vallási síkon egyaránt megvalósul. Az egyház szemlélete szerint ez a valódi fejlődés ismérve.
Ez az enciklika is magán viseli a szerző egyéniségének bélyegét, amint a korábbi szociális körlevelek is. Ez a körlevél tipikusan Joseph Ratzinger-i. Már a címadásban is. Ki ne emlékeznék a Deus caritas est enciklikára? A Caritas in veritate olvasása közben az a benyomásunk támadhat, mintha egy egyetemi professzor előadását, elemzését olvasnánk. Alaposan, minden apró részletre kiterjedően, az okokat és összefüggéseket feltárva, a fogalmakat meghatározva (például piac, globalizáció) adja elő gondolatait, meglátásait, nemegyszer arra is figyelmeztetve, mennyire összetett és bonyolult az a jelenség, amelyről beszél, tehát nem fekete-fehér klisékben mutatja be a valóságot. Összefoglalva: XVI. Benedek pápa Szent Péter székéből felülről látja és láttatja a világot, az összefüggéseket, a tendenciákat, és képes szintézisbe foglalva értelmezni és értékelni őket. Mind a hit, mind az értelem szemszögéből.
A körlevél mondanivalójának megértéséhez a cím adja a legjobb eligazítást. Mi a caritas in veritate jelentése? A caritas, a szeretet az emberből, az emberi személyből indul, és kifelé tart, míg a veritas, az igaz, az igazság éppen fordítva, a valóságban, a dolgokban van, és befelé tart, az ember felé, hogy az emberi személy befogadja, azaz felismerje. Ahol a kettő találkozik, ott van a szocialé, a társadalmi valóság. Ebből ered az elhivatottság, elhívás, a tenni akarás az emberért, a világért, önmagunkért. „Olyan hívás ez, amely szabad és felelős választást kíván” (17), hogy elhivatottsággá, küldetéssé, elkötelezettséggé válhassék. Ezt várja el tőlünk a felebaráti szeretet krisztusi parancsa. De ezt sürgeti a valóság, az emberi létezés logikája is. Hiszen az egyén, az ember olyannak lett teremtve, hogy csak kölcsönös kapcsolatban képes kibontakoztatni önmagát, megalkotni személyiségét, s boldogulni is csak másokkal együttműködve tud. Ebből következik, hogy egy olyan világrend kialakítása, melyben minden ember kibontakoztathatja tehetségét, alkotóképességét és emberhez méltó életet élhet – mindnyájunk érdeke. Hívőké és nem hívőké egyaránt.
A caritas in veritate eszme, illetve elv tehát rejtetten a hit és a tudás, a vallás és az értelem viszonyáról is szól. A körlevél szerint a kettőnek termékeny párbeszédet kell folytatnia egymással. „Az értelemnek mindig is szüksége van a hitből fakadó tisztulásra, ez még a politikai értelemre is vonatkozik, amely nem tekintheti magát mindenhatónak. A vallásnak pedig mindig szüksége van az értelemtől származó tisztulásra, hogy megmutathassa valódi emberi arcát” (56). A pápa szerint ezt a termékeny párbeszédet a laicizmus és a fundamentalizmus veszélyezteti. A teljes értelmű fejlődés három tényezőjét említi és járja körül a pápa, hivatkozva II. János Pál Centesimus annus enciklikájára. Ezek a piac, az állam és a civil társadalom. Ebben az összefüggésben beszél a jelenlegi válságról, a globalizációról és a természeti erőforrások felhasználásáról, valamint a természetvédelemről. Majd szól a kultúra világát érintő problémákról, az emberi család jövőjéről és a tudományos-technikai fejlődés kihívásairól. A piac a kölcsönös bizalomra épülő szabályozott kapcsolat, melyben mérhető javak és szolgáltatások cseréje történik a szükségletek és igények kielégítése céljából. Vezérelve a kiegyenlítő igazságosság, vagyis hogy az adás és a vétel azonos értéket képviseljen. Emellett az egyház fontosnak tartja a szociális igazságosság elvét is, mivel a piacgazdaság egy szélesebb társadalmi és politikai környezetbe illeszkedik. A szolidáris és a kölcsönös bizalomra épülő piaci magatartás nélkül a piac csak tökéletlenül képes ellátni sajátos gazdasági feladatát. „Ez a bizalom ma veszendőbe ment, és a bizalomvesztés nagy veszteség” (35) – állapítja meg nyomatékkal a körlevél. Az igaz, mondja a továbbiakban, hogy a piac negatív irányt is vehet, de nem a lényegéből adódóan, hanem mert bizonyos ideológiák ilyen irányba tolhatják. Ami persze az emberen múlik. A hibás piaci gyakorlatot tehát nem az intézményen, hanem az emberen kell számon kérni. „A gazdaság világa nem semleges erkölcsileg, és lényegéből adódóan nem is embertelen és nem is antiszociális, hanem emberi tevékenység, és éppen mert emberi, erkölcsi szempontok szerint kell megszervezni és intézményesíteni” (36). És az erkölcsi követelmények, a szociális szempontok érvényesítésében van kiemelkedő szerepe az államnak, a politikai hatalomnak. Persze a civil társadalomnak is.
Korunkban olyan helyzetbe került az állam, hogy meg kell birkóznia a szuverenitását beszűkítő korlátokkal, amelyeket az új nemzetközi gazdasági-kereskedelmi és pénzügyi rendszer hoz létre: a tőke, az anyagi és nem anyagi jellegű termékek növekvő mobilitása által. Ebben a helyzetben megváltozott az állam politikai súlya – mondja a körlevél. Majd így folytatja: de éppen a jelenlegi gazdasági válság hatására is megvalósíthatónak tűnik az állam hatalmának és szerepének újraértékelése, hogy az államok ismét képesek legyenek megbirkózni korunk kihívásaival. Azzal számolhatunk, hogy a nemzeti-nemzetközi politikában való részvétel formái megerősödnek, ami azután a civil társadalom szervezeteinek tevékenységében érvényesül (24). A globalizációs folyamat szabályozása is így válik lehetővé (42). A körlevél végkicsengését, üzenetét így lehetne összefoglalni: Ha az ember Isten nélkül értelmezi önmagát, akkor ez minden művére, munkájára rávetül. Az alapvető kérdés tehát: Ki az ember? Napjainkban „a szociális kérdés radikálisan antropológiai kérdéssé vált” (75).
(A szerző az MKPK Iustitia et Pax Bizottságának főtitkára.)
