Általában földi dolgokat, de gyakran kérnek tőle bűnbocsánatot, istenfélelmet, bölcsességet is. Az atyák – például Aranyszájú Szent János vagy Szíriai Szent Izsák – úgy gondolják, hogy az embert nagy szüksége készteti a kérő imádságra. Ennek szellemében azt mondják, hogy még a bajokat, az éhséget, a szárazságot, a csapásokat is – ha megvan hozzá a megfelelő lelkület – Isten ajándékainak lehet tartani, hiszen a lelket Istenhez emelik, s megtanítják az embert imádkozni. Talán elegendő ehhez az ősi, még kezdetleges, illetve vitorlás hajók idejéből származó mondást idézni: „Nem tudsz imádkozni? Szállj tengerre!”
Egy ajándékért nem csak a hétköznapi életben mondunk köszönetet. A lelki életben is tudatosan figyelni kell, hogy – miután kérő imánk meghallgatásra talált – következzék a hálaadás. Atyáink Szent Pál tanítására hivatkoznak ezzel kapcsolatban, aki négy elemet sorol fel: a „kérést, könyörgést, esedezést és hálaadást” (1Tim 2,1), s a hálaadást állítja a csúcsra. Órigenész megmagyarázza az apostol tanítását. Az első egyszerű kérés, amikor valaki alázatosan kér, hogy elérjen valamit. A második már nagyobb dolgokra vonatkozik, mert hálaadással együtt történik, valami magasztosabbért. A harmadik, az esedezés már olyan kérés, amelyet valaki nagy bizalommal küld az Isten felé; benne van a másokért való közbenjárás is. S ez után, negyedikként következik a hálaadás. Imaéletünkben is tapasztaljuk, hogy általában előbb történik a kérés, és csak azt követi a hálaadás. Lépcsős Szent János viszont azt ajánlja, hogy a hálaadás előzze meg a kéréseinket, ugyanis ezt a módszert – mint a legjobbat – angyal ajánlotta neki. Egyébként Szent Pál is ezt javasolja: „Kéréseitek hálaadással szálljanak fel Istenhez” (Fil 4,5).
A hálaadásra lehet visszavezetni azt, amit a „dicséret imádságának” neveznek a lelki életben. A bibliai nyelveknek ugyanis nincs külön szavuk a köszönetre. Az ószövetségi ember ha köszönetet akar mondani Istennek, dicsőíti őt, illetve irgalmát, jóságát, szeretetét. Ugyanígy a görög nyelvben sincs egyszerű köszönet, hanem az „eucharisztia”, a hálaadás van jelen helyette.
Ne szégyenkezzünk kérő imáink miatt! Főleg, ha hálaadással járnak együtt. Mennyei Atyánk ismeri minden szükségünket, ismer bennünket, tudja, mi lakozik bennünk. Forduljunk felé bizalommal: álljunk vele folytonos kapcsolatban!
