Augusztus 17-én egy könyvbemutatónak köszönhetően kerültek ismét a figyelem középpontjába az újraindított ásatások. Ennek kapcsán beszélgettünk Havasi Bálinttal, a Balatoni Múzeum igazgatójával.
– Ma már az összes fenékpusztai leletanyag a Balatoni Múzeumba kerül, miként a XIX. század végén, amikor elkezdték a feltárásokat. Ugyanakkor korábbi ásatási anyag kis számban található a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Vasvári Múzeumban is.
Fenékpuszta a középső neolitikum óta lakott település, nagyon szép leletanyaggal és közel hétezer-ötszáz éves történelemmel. Eredetileg félsziget volt, s balatoni átkelőhelyének köszönhetően fontos stratégiai ponttá vált. A hely a Festeticsek alatt sem veszítette el jelentőségét, hiszen a lótenyésztés európai hírű központja lett. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy míg az őskor és a római kor időszakában Fenékpuszta volt a térség centruma, addig a középkorban ez a központi szerep egyre inkább a mai Keszthely város területére helyeződött át.
A Balatoni Múzeum sok szállal kötődik Keszthely-Fenékpusztához, bár eredeti feladata az alapítás szándékának megfelelően a Balaton kutatása, a Balaton-kultusz ápolása. Én nagyon szeretném, ha tudatosulna a látogatókban, hogy a Balatoni Múzeum elsősorban a Balatonhoz kötődik, és nem csupán Keszthely-Fenékpusztához. Az 1950-es közigazgatási reform után Keszthely és környéke Veszprém megyéhez tartozott. A múzeumi reform 1962-ben a múzeumokat a megyékhez csatolta, így került Keszthely a Veszprém megyei múzeumok kötelékébe. A következő közigazgatási reformmal, amikor 1979-ben Keszthelyt és környékét Zala megyéhez csatolták, az intézmény átkerült a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságához. Tudjuk, hogy a Balatonból csak egy kis terület tartozik Zala megyéhez, így szívem szerint azt mondanám, hogy a Balatoni Múzeum 1979-től „Kis Balatoni Múzeum” lett, miközben nagyon fontos leleteket őrzünk az egész Balaton területéről. Az egész területet természetesen már nem tudnánk ellátni, a múzeumi feladatokat hiszen a régészeti lelőhelyek száma nagyon megszaporodott, viszont a többi múzeummal összefogva betölthetnénk eredeti küldetésünket. A Balatoni Múzeumnak az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a Balaton-kutatásra, amellett, hogy Keszthely-Fenékpusztával is foglalkozik.
– Hogyan tekint most a múzeum Keszthely-Fenékpusztára?
– 2006-ban több intézmény összefogásával elindult egy nemzetközi kutatási projekt, amelynek egyik kiemelt célja az eddigi kutatások összefoglalása volt. Régészeti feltárásokat legutóbb 2009-ben és 2011-ben végeztek a lelőhelyen. Tudni kell, hogy esetünkben százhuszonöt éves ásatások újraindításáról van szó, így – ha csak történetileg tekintjük is – ez a leghíresebbnek nevezhető lelőhely sohasem veszíti el a jelentőségét. A kutatások sikere érdekében a Balatoni Múzeum összefogott a Göcseji Múzeummal és Straub Péterrel, illetve a Lipcsei Egyetem kutatójával, Heinrich-Tamáska Orsolyával, de feltétlenül meg kell említenem Müller Róbert nevét is, aki tanácsaival, tapasztalataival segít minket. A Balatoni Múzeum a hátteret biztosítja: idekerült a leletanyag, és nálunk történt a restaurálás egy része is – a fémtárgyaké –, míg a munka másik része a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti bázisán folyt. A leletek leltározását is csapatmunkában, közösen végeztük.
– Látható már az összefogás gyümölcse?
– A német–magyar közös projekt célja az volt, hogy összefoglalja az ásatások százhuszonöt évét. 2009-ben egy nagy kiállítást és egy nemzetközi konferenciát rendeztünk. Életre hívtunk egy könyvsorozatot is, amelynek harmadik kötete éppen most van nyomdában. Bemutatója őszre várható, és már tervezzük a negyedik kötetet is. Megjelentettünk egy kisebb és nem csak a szakmai közönséghez szóló kiadványt is. Ennek bemutatóját augusztus 17-én tartottuk. A kiadást Zala Megye Önkormányzata és Keszthely város pénzügyi támogatása tette lehetővé. Mivel a könyv kizárólag a római korra és a népvándorlás idejére fókuszál, szerzői Heinrich-Tamáska Orsolya, Müller Róbert és Straub Péter.
– Ha példákat keresünk, Fenékpuszta helyzete Gorsium-Herculia-Tác városéval vethető össze. A terület érintetlen, szinte magától értetődik egy régészeti park létrehozásának ötlete.
– Tavaly tartottunk egy workshopot, ahová meghívtunk mindenkit, aki Keszthely- Fenékpusztával valaha foglalkozott: építészeket, régészeket, művészettörténészeket, természetvédőket – hiszen a területen madárgyűrűző- állomás is működik, amelyet évente közel hat-hétezer ember keres fel. A kérdés az volt: hogyan tovább? Én például arról tartottam előadást, hogy hány tulajdonos osztozik a római rommezőn. Ugyanakkor nem csupán egy majdnem négyszáz négyzetméteres, negyvennégy kerek toronnyal szegélyezett római táborról beszélünk, hanem egy többezernyi sírt magában foglaló temetőről is az erőd déli fala előtt. Fölötte jelenleg szántóföld található.
A továbblépésre vonatkozóan egyébként már korábban is több elképzelés született. A nyolcvanas évek végén például kiírtak egy tervpályázatot, de a tervekből semmi sem lett. Keszthely-Fenékpusztán nemcsak iskola működött, hanem a hatvanas–hetvenes években egy lengyár is. A terület egy részét jelenleg szociális lakótelepként hasznosítják. A kérdés az, hogyan kezeljük a rommezőt és a kiskastélyt. Annyi biztos, hogy egymástól nem lehet elválasztani őket, és olyan funkciót kell találni nekik, amely révén ha nem is válnak önfenntartóvá, de valamilyen bevételre tudnak szert tenni. Születtek tervek a kiskastély hasznosítására, miként a régészeti parkéra is – ám a megvalósításhoz meg kell találni a megfelelő pályázati forrásokat. Az is kérdés, mit kezdünk az erőd kellős közepén áthaladó főúttal, amelynek a megléte bizonyos fokig szerencsés is. Ezt ki kell váltani valahogyan. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az erőd Natura 2000-es területet is érint. Egy olyan balatoni sávról van szó, ahol nem építkeztek még. A terület nagy része állami kézben van, kezelője a Festetics-kastély. Másik részén bérelt földek és nadrágszíjparcellák találhatók, a temetőn pedig magántulajdonosok osztoznak. Véleményem szerint első lépésként meg kell vásárolni a területet, és csak azután lehet tervezni. Egyes részek, ahol sok ritka állat- és növényfaj él, védettek, itt nem adnak engedélyt sem építésre, sem ásatásra. Persze ez nem is baj. Nem árt, ha az utókornak is marad valami ásnivaló, hiszen amit nyújtunk, az lényegében interpretáció, hipotézisek sorozata.
– Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, a terület mindenféle célra ideális…
– Így van, de jelenleg méltatlan állapotban van. Többünknek is az volt a felvetésünk, hogy nem is nagy lépésekkel kellene kezdeni: elegendő lenne például új információs táblákat készíteni, és feltüntetni rajtuk a friss adatokat. A régi táblákat ugyanis megrongálták, a rajtuk olvasható adatok pedig már elavultak. Az is sokat javítana a helyzeten, ha a romokat látni lehetne: nyáron a déli kapu, a magtár, a bazilika alig látszik ki a fölé magasodó növényzetből. Kaszálni kellene. Az erőd kiterjedését sem lehet észlelni. Első lépésként például az erődfalak vonalában sövényeket lehetne ültetni – ez Heinrich-Tamáska Orsolya felvetése volt. Egy zöldterületi rendezés segítségével láthatóvá válnának a falak vonalai, a fő útvonalak és így az erőd hajdani kiterjedése. Nem mindjárt konzerválással, építkezéssel kellene kezdeni. A sövényültetés nem kerülne sok pénzbe, mégis látványos lenne.
Fotó: Dragon Zoltán
