Feltétel nélkül

Bár az Ószövetségből sokszor mást olvashatunk ki, már itt is találkozhatunk Isten feltétel nélküli megbocsátó szeretetével: „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Iz 1,18). Az evangéliumi történetekben számtalanszor lehetünk tanúi annak, hogy Jézus Krisztus megbocsátja a bűnöket. A teológia szerint ezzel bizonyítja leginkább, hogy isteni hatalommal rendelkezik. Ám e cselekedeteknek nem csupán ez a jelentőségük. Krisztus tettei példát is adnak. Számtalanszor találkozhatunk olyan példabeszédekkel, amelyek a megbocsátás fontosságára hívják fel a figyelmet. Mert „aki megbocsát, Istenhez lesz hasonló”.

A megbocsátást mindenekelőtt a legközvetlenebb környeztünkben kell gyakorolnunk. A családi, a házastársi kapcsolat közvetlensége miatt nehezebb megbocsátani mondjuk egy hűtlen házastársnak. Bár a megbocsátás alapfeltétele a felejtés, a kettő mégsem azonosítható egymással. A felejtés igencsak nehéz, mert ilyenkor a saját önbecsülésemet érzem veszélyeztetve. Ezért fontos a feltétel nélküliség, hogy ne várjunk érte viszonzást.


A világ számára talán a legérthetetlenebb krisztusi tanítás az ellenségszeretet. Ez Boulad szerint a megbocsátás igazi aktualizálását jelenti. A közel-keleti konfliktusokat jól ismerő szerző – aki szír-libanoni származású görögkatolikus pap – szerint a mélyen gyökerező ellentétek esetében egyszerűen nincs más út, mint a feltétel nélküli megbocsátás. Boulad helyesnek tartja a keresztény megbocsátás aktusait – mint amit II. János Pál pápánál is láthattunk 2000-ben –, de joggal várja el ugyanezt a lelkiismeret-vizsgálatot az iszlám képviselőitől is.

A megbocsátás ugyanakkor nem egyirányú folyamat. Arra is hatással van, akinek megbocsátanak. Jól mutatja ezt a gyónás szentsége, melynek nem csak az a lényege, hogy a gyónó megszabadul a bűn „fizikai” következményeitől. Azzal ugyanis, hogy megbocsátást nyer, a gyógyulás útjára lép.

„Uram, taníts a megbocsátás szépségére és az alapos felejtés erényére! Inspirálj engem, hogy mélyebbre hatoljak emberségünkben, ahol Benned tükröződve fölismerem magam a Te tiszta szeretetednek és a megígért halhatatlanságnak igaz fényénél!”

(Henri Boulad: Aki megbocsát, Istenhez hasonló című könyve kapható az Új Ember könyvesboltjában.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .