– Hogyan indult el a pályán? Néztem, hogy szívesen és gyakran foglalkozik a sporttal…
– Már kisgyerekként napi híradónéző voltam, különösen a sporthírek és a sportközvetítések érdekeltek. Eredetileg viszont nem újságírónak, hanem zenésznek, zeneszerzőnek készültem, de nem voltam elég szorgalmas zongorista. A piarista gimnáziumba jártam, ahol az iskolaújság bedolgozójaként kaptam pozitív visszajelzéseket az íráskészségemmel kapcsolatban. Ez bátorított, hogy a sajtó irányba induljak el. Első újságírói tevékenységem egyébként a tanári aranyköpések cenzúra nélküli leközlése volt, ami iszonyatos balhét generált…
– Említette, hogy az MNO-nál gondozásba vette az egyházi, vallási vonatkozású témákat. Mi a legfőbb vezérelve ezen a téren?
– Az MNO elsősorban politikai és közéleti kérdésekkel foglalkozó, polgári-keresztény értékrendet képviselő oldal. Korábban az egyházi ünnepekkel kapcsolatban ritkán találkoztam élvezetes írásokkal a sajtóban. Igyekeztem elérni, hogy ünnepekhez kapcsolódó gondolatok a mi oldalunkon is megjelenhessenek. Szerettem volna, hogy karácsonykor ne mondjuk egy repülőkatasztrófa vagy az amerikai télapó legyen a kiemelt hír, hanem az ünnep eredeti üzenete. Múlt hónapban szentestétől december 25-én reggelig például az én karácsonyi anyagom szerepelt nálunk a főhelyen, ami nagyon nagy megtiszteltetés számomra, ugyanakkor egy szisztematikus munka eredménye volt. Szentestén persze nagyon nehéz „újat” mondani, ennek ellenére sem szabad máshol megjelent cikkeket „ismételni”. Olyan tartalommal és olyan témákat próbálok feldolgozni – amennyire csak időm engedi –, amelyek máshol még nem vagy alig, illetve félreértelmezve, szándékosan csúsztatva szerepeltek a sajtóban, és biztosan érdeklik az embereket. Az adatok vissza is igazolták, hogy ez az irány, például a Barnabás evangéliumáról szóló interjú vagy a „Jézus feleségéről” szóló, bulvárízű katyvasszal kapcsolatos tisztázó írás igenis találkozik az olvasóink igényeivel. A médiareferens Török Csaba atya pedig mindig sokat segít pontosságban és szakszerűségben.
– Milyennek látja a sajtó s benne az internetes újságírás helyzetét?
– A médiapiac ma már egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy szakújságírók nevelődjenek, mindenkinek mindent kellene tudni. Én sem vagyok egyik területnek sem a klasszikus értelemben vett szakembere, és nem is hiszem, hogy esélyem, lehetőségem lesz arra, hogy azzá váljak, noha a legszorgalmasabbja ma is mélyen bele tudja magát ásni egy-egy területbe. Az MNO-nál sok lábon kell állni; a szerkesztőkkel, újságírókkal kapcsolatos elvárás a kompetencia és a szakmaiság tekintetében is átformálódott. Az viszont baj, hogy egy szerkesztőtől ma a hazai sajtóban például nem várják el, hogy tudjon helyesen írni. Elég kritikusan állok az újságíráshoz. A munkatársaim tanúsíthatják, hogy sokat kukacoskodom, a közösségi munkáinkban is. Persze a jobbítás szándékával, de ez nem mindig jön le így, sokszor nem találom el a megfelelő hangot. Sajnos vagy szerencsére, megközelítés kérdése, hamar észreveszek hibákat. Távolabbról közelítve úgy tapasztalom, hogy sok újságíró karakterszámokban él, mennyiségileg nézi a feladatát, azt, hogyan tudja kitölteni a rendelkezésre álló „keretet”. A cél azonban az lenne, hogy az olvasókhoz világos, egyértelmű üzeneteket juttassunk el; nem rájuk tukmálva egy „magánvéleményt”, hanem koherens és hiteles szövegekkel formálva a gondolkodásukat, világlátásukat. De ez sem elég, a szövegeinknek párbeszédben kell állniuk az ő gondolataikkal. A másik fontos feladatunk szerintem az, hogy megtaláljunk és bemutassunk olyanokat, akik életükkel, személyes példájukkal hatnak az egyénre, s így a társadalomra. Talán ezért is szeretik annyira az olvasók a portrékat. Az emberek ma még inkább vágynak a példaképekre.
Fotó: Hegedűs Márta
(Magyar Nemzet)
