A határon túl töltött hat napban három helyszínen perdült a szoknya, lendült a láb. Szólt a muzsika, szállt a szó és a dal s az égi fohász. Wass Albert és Reményik Sándor gondolatai hazataláltak, s a Kőmíves Kelemen népballada zenés feldolgozása is megérintette a lelkeket. A diákok – akik tudják, hogy országunk önmagával határos, s hogy a trianoni békediktátum következtében hazánk területének kétharmadát csatolták el – heteken át készültek arra, hogy erdélyi társaikat olyan zenés-táncos műsorral ajándékozzák meg, amely bennük is nyomot hagy. Egyórás előadásukat vendéglátóik tágra nyílt szemmel, tátott szájjal nézték. A vastaps, a találkozások öröme volt a legnagyobb ajándék.
Tamásné Horváth Katalin tanárnő, az ötvenfős csapat programszervezője idegenvezetőként is bevetette magát, hiszen a szívéhez különösen közel áll Erdély. Mint mondta, sokat köszönhetnek Vizi Imrének, a kolozsvári Teodidaktos Alapítvány elnökének, aki fő – koordinátorként közreműködött. Tőkés Máténak elég volt egy telefon, hiszen néhány éve a tanárnő hívta meg az akkor huszonegy éves diákot – aki éppen szépségversenyt szervezett a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen –, hogy ossza meg a gyerekekkel gondolatait a romániai forradalomról, családja szerepéről, s meséljen Egymás tükrében című könyvéről. Ezúttal – házigazdaként – Nagyváradon kalauzolta a kaposváriakat. A somogyi diákokat nemcsak a székesegyház bűvölte el, hanem az Ady-múzeum és a csucsai emlékszoba is, ahonnan Boncza Bertát Csinszkaként írta be a halhatatlanságba a költőgéniusz.
Felsorolni is nehéz volna a kolozsvári élményeket. Nem csupán az épített környezet nyűgözte le, hanem a történelem és az irodalom szele is megérintette Ondré Ágnes és Bodóné Pethő Magdolna osztályfőnökök diákjait, akik maguk is készültek egy-egy kiselőadással. Amikor Mátyás szülőháza előtt imádkoztak, egy idegen csapat is hozzájuk szegődött. A Szent Mihály-templomban Kovács Sándor főesperes fogadta a fiatalokat, és Szili Zoltán tanár úr, a Kaposvári egyházmegye zeneigazgatója orgonált az éppen ott tartózkodó Világos Krisztián püspöki titkár miséjén. A házsongárdi temetőben nyugvó neves magyarokra – Apáczai Csere Jánosra, Dsida Jenőre, Kós Károlyra, Reményik Sándorra, Lászlóffy Aladárra – is emlékeztek a tanulók.
A négyszázharmincnégy éves Báthory István Elméleti Líceumban Tímár Ágnes igazgató üdvözölte a diákokat, büszkén mutatva műemlék szertárukat s a patinás épületet. Látnivaló a tordai sóbányában és a szépséges fekvésű Torockón is bőven akadt, de maradandó élményt jelentett az európai uniós forrásból megújuló nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium is, ahol a világjáró Kőrösi Csoma Sándor és Áprily – akkor még Jékely – Lajos diákoskodott. Gyulafehérvár légköre szintén feledhetetlen marad a somogyiaknak, mint ahogy a dévai ferences kolostor is, melynek hangulatos belső udvarán ismét előadták műsorukat. Böjte Csaba atya védenceinek, a családoknál nevelkedő százkilencvennyolc gyereknek Bibliákat ajándékoztak a kaposváriak.
A diákok közül sokan úgy gondolják, családjukkal és később gyermekeikkel mindenképpen visszatérnek majd ide, hiszen Erdély hívogat. A hetedikes Kovács Hanga így fogalmazott: „Nekünk könnyű magyarnak lenni, de nekik Erdélyben nehéz, hiába beszéljük ugyanazt a nyelvet. Számomra talán Torockó volt a legnagyobb élmény, gyönyörű népművészetével, a falusi létformával, a természet közeliséggel, és lenyűgözött Böjte Csaba missziója is. A Tordai-hasadék láttán pedig szinte újraéltem Szent László, a lovagkirály legendáját, aki a Kaposvári egyházmegye védőszentje.”
Fotó: Szerafin Zoltán
