Ez a ma Kelet-Szlovákiához tartozó területi székhely, amelyről az első írásos emlékek 1247-ből valók, mesebeli nevét a magyar „eper” növénynévből származtatja, legalábbis az Eperjes, illetve a latin Fragopolis elnevezésekben. Sokunk kedves gyümölcse egyébként Balassi Bálintunk Szép magyar komédiájában is így, a régies „eperje” formában jelenik meg.
Eddigi Eperjes-járásaink, epervárosi bóklászásaink nyárra, legfeljebb őszre estek, idén azonban a műemlék házakkal teli, gyönyörű belváros már december elsején hóval borítva, és újra meg újra meginduló havazással fogadott bennünket. S egy olyan, hamisítatlanul kisvárosias hangulatú karácsonyi vásárral, amely még a nem költői észjárású, teljesen józan gondolkodású látogatókban is igazán boldogító, biztonságot adó érzést kelthetett. Azt a benyomást, hogy itt, ha csak rövid időre is, egy kicsiny játék üveggömb védett lakói lehetünk, elzárva minden földi rossztól, hétköznapi bántástól, gyerekszívvel kucorogva a minden mozdulatunkra új havat hozó, varázslatosan régimódi játék mélyén.
A hatást csak fokozta a téren hömpölygő karácsonyi muzsika, az Ó, jöjjetek, hívek, a Mennyből az angyal és a többi, szívünknek kedves ének, illetve a késő gótikus Szent Miklós-székesegyház látványa, amely minden időben szép, de most, a hófüggöny mögött valósággal mesebelinek tűnt. Épp- úgy, mint a főtér nevezetes Rákóczi-házának közelében található reneszánsz polgárház ugyancsak télies hangulatú, jéghímzésnek ható sgrafittói. A főtérből sugarasan szerteágazó, boltívekkel tagolt sikátorok egyikében pedig szokatlan karácsony-hívogató dekorációra lehettünk figyelmesek: egy kis optikai üzlet előtt két óriási karácsonyfadísz hirdette a Születés közelgő ünnepét, éppúgy, mint néhány méterrel arrébb, a tér közepén, a vásározók sátrai felett harsonát fúvó aranyangyal. S bár komoly tanácskozásunkon a nevezetes evangélikus líceum, Kossuth egykori iskolája dísztermében senki sem szólaltatta meg a nagyjából éppen Kossuth korából származó harmóniumot, egyházi témákról tanácskozván sokunkban felötlött: milyen jó volna a főtér kedves, ám mégiscsak gépi zenebonája után itt igazi, élő muzsikát hallgatni!
A karácsonyi vásár mozgalmas képe nem csupán égi magasságokba röpítette a nézelődőket-vásárolgatókat, hanem az orrcsiklandozók és az ízek világába is. A híres eperjesi eper-itóka és a már őseinket is gyógyítgató mézbor illata keveredett a lángoséval, s más, télidőben különösen hívogató aromákkal. Olyannyira, hogy nem volt nehéz egy időre megfeledkeznünk a várost sújtó megpróbáltatásokról, Basta, Belgioso és Caraffa seregeinek XVII. századi garázdálkodásáról vagy az 1696-os tűzvészről és az 1710-es pestisjárványról, illetve arról, hogy 1831-ben ez a település volt a koleralázadás egyik fő központja. Eperjes azonban sokkal inkább az élet, az újjászületés városa, mintsem a halálé. 1941-ben a Kassát pusztító három bomba eredeti célpontja ez a történelmi jelentőségű település volt, de egy tájolási hiba következtében a ritka szépségű városközpont megmenekült. Az észak-dél irányú, egykor Eperjes-Tokaji-hegységnek nevezett hegykoszorú látványa már Eperjeshez közelítve reménnyel és örömmel tölti el a látogatót. Tudom, divatos, pompás, elegáns a bécsi advent, a bécsi karácsony. Vagy akár a salzburgi. De Eperjesen, s még sok-sok helyen részünk lehet egy olyan, igazi, hitet és életörömet erősítő ünnepi nyitányban, amelyre fáradságos hétköznapjainkban oly nagy szükségünk van! S hogy milyen érzéseket keltett bennem ez a látogatás karácsony havának első napján, abban a várakozással teli hónapban, amelyet valamikor kislánykoromban nagy tisztelettel és megilletődéssel „December bácsi”-nak neveztem, arról e néhány prózai sor mellett itt olvasható versem tanúskodik.
