Az emlékfutás huszonhat napja alatt Szita János és Kovalik Zoltán azoknak a katonáknak az emléke előtt tiszteleg, akik abban a tudatban vesztették életüket, hogy a hazájukat védik. Az Andocson, Siófokon, Pákozdon, Dabason, Nyíregyházán, Beregszászon, a Vereckei-hágón, Kijeven, Osztrogozsszkon, Rudkinón és Gremjacsjén keresztül vezető út során fejet hajtanak a magyar katonai síroknál és emlékhelyeknél. Pákozdon az ismeretlen katona sírjánál emlékeznek a hősökre, Kárpátalján, Szolyván táblát avatnak a malenkij robotra elhurcolt magyarok emlékparkjában, emlékünnepen tisztelegnek a rudkinói központi temetőben nyugvó több mint húszezer magyar katona emléke előtt, Gremjacsjében pedig a magyar közreműködéssel épült orosz emlékműnél koszorúznak, a kölcsönösség jegyében.
A kaposvári sportolók egyébként az orosz–ukrán határtól nemcsak a magyar, hanem a Don menti harcokban elesett orosz katonák emlékére is futnak.
Az ötletgazda, Szita János, a kaposvári mentőállomás gépkocsivezetője egyébként a közelmúltban különös kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence nagybátyja. Az emlékfutás ötlete még a múlt év nyarán született meg benne, ősszel pedig az egész országot megrázta a tizenegy éves kisfiú tragédiája. Eltökélte: nemcsak a háborús hősök emlékére ajánlja fel a minden bizonnyal sok megpróbáltatással teli utat, hanem unokaöccsére gondolva is.
– Bence is áldozat, aki életének utolsó perceiben tele lehetett félelemmel, kilátástalanság vette körül, és elképzelhetetlen kínok között halt meg. Eleven, aranyos, szófogadó gyerek volt, s úgy éreztem, mindig felnézett rám. Különös bizalom fűzött össze bennünket, minden kérdésével hozzám fordult – mondta lapunknak Szita János, aki egy kicsit talán a fiának is tekintette a kiskamaszt. A tragédiát, amely sok ember életét tette tönkre – mint megjegyezte –, soha nem fogja tudni feldolgozni a család, legfeljebb megpróbál együtt élni a történtekkel. Szita János 2010-ben kezdett komolyabban futni, mert meg akart szabadulni súlyfeleslegétől. Az edzések során fogalmazódott meg benne a gondolat: szívesen tenne felajánlást egy nemes cél érdekében. Akkor tudatosult benne: az idén emlékeznek a doni katasztrófa hetvenedik évfordulójára. Elképzeléseivel felkereste Puskás Bélát, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatóját, aki az első szóra mellé állt, s a Giber Vilmos elnökletével működő Mártírok és Hősök Közalapítványon keresztül, kapcsolati tőkéjét bevetve elkezdte szervezni az emlékfutást.
Az ügyvezető, aki kiváló helytörténész is, többször megfordult már Voronyezsben, és szívügyének tekinti a kegyeleti kultúra ápolását, a somogyi áldozatok felkutatását, a sírok gondozását.
Arra a kérdésemre, miként kapott helyet a Teremtő ebben a nem mindennapi elhatározásban, Szita János így felelt: – Hiszek Istenben, s mivel a futás meglehetősen magányos tevékenység, közben van időm arra, hogy a kilométerek hosszú során át imádkozzam. Talán nem is ez a jó kifejezés. Ilyenkor tulajdonképpen beszélgetni szoktam Istennel. Most sem lesz ez másként, s az emlékfutás talán a valódi megtérés útja lehet számomra – fogalmazott a nem mindennapi próbatételre készülő férfi.
Fotó: Kovács Tibor
