Fotó: Merényi Zita
A folytonos kesergés, az önsajnálat sajnos szinte „ízlik” az embernek: „jaj, jaj de nehéz volt ez, jajde ma mennyire… És ez mekkora bunkó…” – még akkor is, ha tudjuk, hogy ez egyszerűen infantilis magatartás. Egy ovis természetesen panaszkodik, meg is hallgatjuk, hiszen nem képes hordozni a nehézségeit. Még a kisiskolás sem tud egyedül megküzdeni a magában felébredő negatív hangokkal. Ám amikor gyermekeink azt tapasztalják, hogy ha valaki hazajön, vagy ha két felnőtt találkozik, perceken belül csak ennyi hallatszik: „jaahjjj… Így borzasztó, úgy szörnyű… nagyon durva, brutális!!!” Ez ma már szinte divattá vált. Sokan úgy érzik, hogy csak akkor számít komolynak a véleményük, ha abban van valami negatív is. Abból látszik, hogy ők azért értenek hozzá! Ám ez a légkör észrevétlenül aláássa a bizalmat. Itt aztán nem áll meg senki, jobb lesz innen menekülni! Ráadásul akaratlanul is átvesszük ezt a károgó hangulatot és ezen a szemüvegen keresztül látjuk saját dolgainkat is.
Egyik kedves mesterünk tréfásan jegyezte meg egy-egy ilyen helyzetben, hogy lám, megint „szellemi orrturkálás” folyik! Mit jelent ez? – kérdeztük tőle megrökönyödve.
– Az orrturkálás ugyan nem fertőz – magyarázta, de roppant gusztustalan, és azonnal undort, hányingert vált ki a jelenlévőkben. Figyeljük meg közelebbről, hogy zajlik ez a folyamat!
Kissé befúrunk az orrunkba, találunk valamit, azt összemorzsoljuk, majd elpöcköljük… A környezetet pedig elkapja a hányinger. Ugyanígy a szellemi területen is! Az illető kissé vájkál az érzéseiben. Mindig talál valamit, ami éppen nem tetszik neki. Ezt máris megfogalmazza – ez az összemorzsolgatás fázisa – és kis fanyalgó színházi kísérettel megkínálja vele a körülötte lévőket – ez már az elpöckölés: „Te jó ég! Mi ez már megint! Nincs egy klíma tényleg? Megőrülök! Azt mondják, holnap esni fog! Miért nem tud ma esni?? És a szomszédasszony! És a férje! Uramisten! Láttad, milyen a haja? A másik meg kopasz!…” Mit lehet ilyenkor tenni? Meghallgatjuk, talán hümmögünk, rosszabb esetben teszünk rá egy lapáttal.
Tulajdonképpen nem történt semmi, nem fertőző betegségről, csak egy nem túlzottan szép, de alapvetően ártalmatlan szokásról beszélünk. Igen ám, de a légkört hatékonyan rombolja. Erős taszítást, sőt egyfajta megmagyarázhatatlan undort érzünk ebben a közegben.
A világról panaszkodni luxusidő, erő. Ezért a luxusért a lelki egészségünkkel fizetünk. A panaszkodást még élvezni is lehet: a világ olyan rossz, de én olyan jó vagyok. Ha panaszkodunk, hogy mások milyen rosszak, szívünk megkeményedik, nem tudunk irgalmasok lenni.
Ha engedek annak, hogy rosszat gondolok erről a rossz világról, azt jelenti, hogy ez a rossz világ bennem van. Ha öröm van bennünk, akkor egy kis új világot alkotunk. Itt kezdődik az új keresztény világ. Akinek a szívében öröm van, annak a világ nem gonosz, hanem gyenge, amely segítségre szorul. És mi segítünk, az örömünket adjuk a világnak. (T. Beller)
Mit tehetünk a családban, a munkahelyen, ott, ahol vagyunk?
Van egy nagyszerű kis technika, az átkeretezés! Hálásak lesznek gyermekeink, ha ezt szokássá növeljük a családban! Mit jelent ez? Tulajdonképpen a problémamegoldás egy nagy rugalmasságot igénylő, de igen hatékony útja. Új fényben látni, más értelmezést adni a helyzetnek. Az új „keret” megváltoztatja az események, emberek, érzelmek… jelentését, és ezáltal a viselkedést, a reakciót is. Az érzelmeknek ugyanis táplálék kell. Az él tovább, amelyiket tápláljuk! Ha a „fújogást” éltetjük, számíthatunk a hatására. Ha ehelyett a hálát próbáljuk éleszteni, annak hatásait élvezhetjük! Lássuk, hogyan kezdjünk neki!
Képzeljünk el egy képet, amelyen egy templom előtt egy középkorú nő áll, arcát kezébe temetve! Rögtön felébred bennünk az együttérzés, hiszen arra gondolunk, hogy talán meghalt a férje, és ezért sír. Amint azonban kicsit nagyobb keretet adunk a képnek, meglátjuk, hogy a templom mellett egy felvirágozott autóból egy menyasszony száll ki. Aha, így mindjárt más az egész! Esküvő lesz és a hölgy inkább örömében sír! Ez az átkeretezés. Az észlelés megváltozásával megváltozik az érzelem is. Ez nagy lehetőség! „Minden kár haszonnal jár!” – tartja a közmondás is. Meg kell keresni azt a pontot, aminek segítségével a negatív észlelés kibillenthető. Ezáltal a tények még nem változnak meg, de a hozzáállásunk más lesz, és ez a döntő.
Már a választás lehetősége is segíti a görcsök oldását. Sokszor a nem logikus keretek, hanem a jobb agyféltekéhez kapcsolható megoldások segítenek legjobban, mert valóságos kibillentésre van szüksége az agyunknak, hogy a szokásos magyarázatokat végre elhagyja. Ezáltal a szituációhoz való viszonyunk megváltozik, amiből új erőt gyűjtünk a megküzdéshez.
Talán az oldottabb nyári időszak segíthet abban is, hogy játékosan „leapacsoljuk” környezetünk szellemi orrturkálásait és próbáljunk meg egyre több helyzetet átkeretezni!
Érdemes rendszeresen figyelmeztetni magunkat arra, hogy akárhogyan is ömlik a negatív kommentelés, cikkezés, véleményezés az elektronikus és személyes környezetünkben, azt végső soron valóban mi döntjük el, hogy az erőnket, időnket aranyásásra vagy ganajtúrásra használjuk-e. Mindkettő a földet kapargálja, mégis azt hiszem, nem szorul magyarázatra a különbség…
Egy alkalommal a cipészmester két árust küld a sivatagba, hogy minél több cipőt adjanak el. Érkezésük után mindkettő táviratot küld a megbízójának. Az egyikük elkeseredetten írja:
– Főnök, a reggeli géppel visszafordulok. Képtelenség itt cipőt eladni, mindenki mezítláb jár!
A másik árus ugyanakkor így lelkendezik:
– Főnök, ez fantasztikus! Küldj még árut, ez a világon a legjobb hely, itt még mindenki mezítláb jár!
