Ő kétnapi zsolozsmát végzett el egyhuzamban: a breviárium aznapra eső részét éjjel tizenegy órától éjfélig mondta, majd a következő napét már éjféltől egy óráig. Ezt persze nem követendő példának szántam. A cím sem erről szól. Hanem arról, hogy a bizánci egyházban valóban létezik az éjféli zsolozsma. Sőt, az ókori egyház idejétől így van ez. A „szüntelenül imádkozzatok” (1Tesz 5,17) szentírási felszólítást megvalósítva már Nagy Szent Bazil (†379) úgy osztja be a napot, hogy háromórás ciklusokban egymást követik a szertartások, s így éjfélre is jut belőlük.
Az éjféli zsolozsma ószövetségi gyökerekkel rendelkezik. Elég csak a folyamatosan történő áldozatbemutatásra gondolni, vagy még inkább a zsoltáros szavára: „Éjfélkor is felkelek, hogy hálát adjak neked igazságos ítéleteidért” (Zsolt 119,62). De újszövetségi alapja is van: „Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent” (ApCsel 16,25). A II–III. századból pedig nyomokat találunk arra, hogy – ha nem is terjedt el általánosan, de – egyes keresztények vagy keresztény családok éjfélkor imádságot mondtak. Természetesen a szerzetesség kibontakozásával fejlődhetett ki és terjedhetett el igazán az éjféli istentisztelet, hiszen a szerzetesek azok, akik leginkább meg tudják valósítani életükben a „szüntelen imádságot”.
E szertartás legfőbb gondolata az, hogy figyelmeztessen az ítéleten való számadásra. S mindhárom – hétköznapi, szombati és vasárnapi – változatában így van ez. A zsolozsma végzésének ideje ezt természetesen hozza magával: az éjszaka sötétje az elmúlás gondolatát ébreszti az emberben. Ugyanakkor az evangéliumi tanítás is komoly megfontolásra ad okot: „Virrasszatok, nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor” (Mk 13,25). A bűnbánati (50.) zsoltár ezt támasztja alá, mint ahogy a leghosszabb (118.) zsoltár szintén ezt teszi, mert a törvény megtartásáról szól. Bűnös állapotban, a parancsokat elvetve nem juthatunk a „jobb oldalra számítók közé”. A szertartás fő éneke az okos szüzek (Mt 25,6–7) követésére buzdít: „Íme, a vőlegény jő éjfélkor, és boldog a szolga, kit virrasztva” talál. A többi tropár is hasonló gondolatot tartalmaz. A csatlakozó imádságokban pedig kérjük Urunkat: „Neked tetszően üdvözíts minket”, mert „éber szívvel és virrasztó elmével”, valamint dicsérettel és dicsőítéssel fordulunk felé. Az éjféli zsolozsma a halottakról való bőséges megemlékezéssel zárul, ami saját elmúlásunkra is emlékeztet.
Az angyalok szüntelen istendicsőítésébe (Iz 6,3) érdemes éjfélkor is bekapcsolódni!
