Fotó: Merényi Zita
Érsek atya, huszonöt évvel ezelőtt, vízkereszt napján szentelte püspökké Szent II. János Pál Rómában. Hogyan emlékszik vissza szentelésére, annak előkészületére és a szertartásra?
– Nagyon jól emlékszem, hiszen az ember életében a püspökké szentelés maga is rendkívüli esemény, ráadásul ez az időszak igen mozgalmas volt, hiszen alig valamivel korábban tértem haza Rómából, mivel a püspöki konferencia titkárává választottak. Nuncius úr december 23-án keresett meg azzal, hogy a Szentatya kinevezett, ráadásul ő fog szentelni Rómában. Egyik ámulatból a másikba estem. Meglepetésként ért mindez, nagyon izgatott lettem, hiszen csak két hét volt hátra a szentelésig. Természetesen ezt az eseményt mindenekelőtt Istennel szerettem volna megélni. Belső megindultsággal, megrendültséggel és imádsággal fogadtam, hogy a Szentatya ilyen bizalommal van irántam. Tizenegy új püspököt szenteltek velem együtt. Sok bíboros és püspök volt jelen, a bazilika – amely Szent Péter sírja fölé épült – tele volt hívekkel, és ott állt előttem Szent Péter utóda. Különösen megragadott engem és mélyen bennem maradt, amikor a Mindenszentek litániáját énekelve alázattal arcra borultunk. Ekkor lelki szemeim előtt a szenteken keresztül megjelent nekem az egész Egyház történelme, úgy éreztem együtt van velünk a földi és a mennyei Egyház. Nagyon felemelő és meghatározó élmény volt.
Milyen lelkipásztori példaképek motiválták a pásztori szolgálatában?
– Ez időről időre változott. Gyerekként Fertőszentmiklóson plébánosom, Cseh Sándor – aki fiatal pap korában Apor Vilmos püspök titkáraként szolgált – nagy hatással volt rám. Tőle tanultam egyszerűséget, közvetlenséget és a szentek tiszteletét. Elevenen él bennem, ahogyan az egyik hittanórán elmesélte nekünk Apor Vilmos püspök vértanúságának történetét. Ő tette fel nekem a kérdést: gondoltam-e már arra, hogy pap legyek. Csodálkozva felnéztem rá. „Nem” – válaszoltam. Ettől kezdve viszont nagyon foglalkoztatott a papi hivatás lehetősége. Később, a bencés gimnáziumban kitágult a horizontom. Megismerhettem a bencés atyákat, akik közül többekre is szívesen emlékszem. Jávor Fidél atya nagyszerű, mély érzésű és komoly ember volt. Cziráki Laci bácsi könnyedségével, őszinte elköteleződésével ragadott meg bennünket. A Katolikus Iskolák Főhatóságának volt egy egyháztörténeti pályázata, amelyre én is beneveztem. A pályázati munkám kidolgozásában Laci bácsi segített. Jáki Teodóz is nagyszerű egyéniség, vonzó példa volt.
Miért választotta püspöki jelmondatául az Ipsi gloria in saecula-t („Dicsőség neki mindörökké”)?
– Akit püspökké kineveznek, annak címert és jelmondatot kell választania. Így kellett nekem is tennem. Papi jelmondatomat továbbra is fontosnak tartottam – „Váltsd tettekre az igazságot” –, de úgy éreztem, hogy püspökként egy másikra is szükségem lesz. Karácsony volt, és karácsonykor az angyalok hirdetik Isten dicsőségét. Úgy gondoltam, hogy a jövőben, püspökként én is mindent Isten dicsőségére szeretnék tenni.
Miben segítette püspöki szolgálatát a vatikáni dikasztériumban, a Papi Kongregációban eltöltött közel tíz esztendő?
– Ez a feladatkör lehetőséget adott arra, hogy világegyházi kitekintést nyerjek. Mivel kétszer öt évet töltöttem ebben a megbízatásban, az ad limina látogatások alkalmával kétszer is találkozhattam a világ szinte valamennyi püspökével, mely események során sok tapasztalatot gyűjtöttem. A prefektusom, a kolumbiai Darío Castrillón Hoyos bíboros volt, akinek dinamikus egyénisége biztosan hatással volt rám. Őt Cláudio Hummes brazil bíboros követte, aki megtisztelt azzal, hogy részt vett egri beiktatásomon. Az, hogy egy fontos vatikáni intézményben szolgálhattam, lehetőséget adott arra, hogy a kúria működését belülről is megismerjem, barátokra tegyek szert. Összegezve, az itt eltöltött közel tíz esztendő számomra a sentire cum ecclesia (együtt érezni az Egyházzal) megvalósulását jelentette.
Érseki szolgálatában a legnagyobb területtel rendelkező egyházmegyét vezeti. Milyen adottságok határozzák meg főpásztori munkáját? Milyen örömök érik szolgálatában?
– Nagyon sok okom van az örömre, hiszen azt, hogy nem vagyok egyedül a szolgálatban nemcsak az ünnepi alkalmak idején érzékelem. Az egyházmegyének százhetven papja és négyszáz hitoktatója van. Kétezer pedagógus dolgozik intézményeinkben. Ez a csapat segít abban, hogy az evangélium hirdetésének feladatát – amely a püspök legfőbb küldetése – el tudjam látni. A magyar állam után az Egri Főegyházmegye a legnagyobb iskolafenntartó Magyarországon – húszezer diák tanul intézményeinkben. Persze nem szeretnénk a számok bűvöletében élni, hiszen a szolgálat mélysége és hatékonysága a fontos. Az egyházmegye területén nagyon sok szegény ember él, rengeteg a tennivaló, ebben főleg az egyházmegyei karitász szolgálatára tudok támaszkodni. A legtöbb plébánián hatékonyan működnek a karitászcsoportok. Az árvizek és egyéb katasztrófák okozta károk enyhítésében sajnos jelentős tapasztalatunk van, mivel ilyen esetek a területünkön gyakran előfordulnak.
Fontosnak tartja a különböző területeken szolgálók megerősítését. Egerben évente tartanak szakmai-lelki napot a pedagógusoknak, a hittanároknak, találkozót a ministránsoknak. Miért indította útjára e találkozók hagyományát?
– Ez egy római tapasztalat átültetése a hazai gyakorlatba. Szent II. János Pál pápa különösen fontosnak tartotta, hogy meglátogassa a híveit, fogadja azokat, akik elzarándokolnak Rómába, és erősítse őket a hitben. Annak idején magam is sok embernek segítettem abban, hogy részt vehessen a Szentatya reggeli miséjén. Nagyon lényeges ugyanis az egyházélmény.
Ferenc pápa ezt kiegészíti azzal, hogy látogassuk meg a peremvidékeket is. Minden egyházmegyének megvan a maga perifériája, amelyet fontosnak tartok meghatározott rendszer szerint végiglátogatni. De megvan a központja is. Itt, a főegyházmegyében az egri Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyház tölti be azt a funkciót, amit Rómában a Szent Péter-bazilika testesít meg. A kisebb településeken a közösségek is kisebbek. Fontos tehát, hogy rendezzünk olyan találkozókat, ahol a hívek érezhetik, hogy összetartoznak másokkal, találkozhatnak és megismerkedhetnek az egyházmegye távolabbi vidékein élőkkel. Örömmel látom, hogy komoly igény van erre. A ministránstalálkozókat immár tizedik éve rendezzük meg, mintegy ezer fiatallal. Az egyházmegyei találkozókat egy-egy réteg számára tartjuk. Tavaly például a rózsafüzér-társulatokat hívtuk meg, az idén a lelkipásztorok munkatársait hívom. Ilyenkor nemcsak a bazilika, vagy annak környéke telik meg hívekkel, de volt rá példa, hogy több templomban is kivetítőket kellett felszerelnünk azért, hogy mindenki részese lehessen az eseménynek.
Az egri bazilikába belépve, az első freskón a római és az egri bazilikát is láthatjuk. A kép azt ábrázolja, hogy zarándokok keresik fel Szent Péter sírját. A freskón megjelenik az egész magyar történelem. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a freskót 1950-ben festették, amikor el akarták szakítani Rómától a magyar Egyházat. Ez a freskó a pápához való hűség, mondhatnánk az Egri Főegyházmegye katolicitásának a bizonyítéka a legnehezebb időkben.
XVI. Benedek pápa és Ferenc pápa is arra tanít, hogy az Egyház nem hittérítéssel, hanem vonzással növekszik. Le kell győznünk azt a kísértést, hogy az embereket betereljük a templomba. Mindenkit hívunk, hiszen a szentmise a csúcs és a forrás, életünk legfontosabb része, de mindenkinek szabadon és önként kell rátalálnia. Ezért tartom fontosnak, hogy a liturgia mindig felemelő és szép legyen. Érezzék a résztvevők, hogy ez életük kiemelkedő mozzanata, ahol olyan lelki táplálékot kapnak, amely elkíséri őket.
A Szent István Televízió megalapításával és a rádió megerősítésével, legutóbb pedig a palotarekonstrukcióval, mintha a külvilág felé is kinyitotta volna a kapuit az érsekség, és nem csak jelképesen.
Hogyan fogadják a keresők, a nem hívők a nyitott kapukat?
– Azt tapasztalom, hogy jó a fogadtatása ezeknek a kezdeményezéseknek. Az érseki palota megnyitását örömmel vették a város lakói. Az épület földszintjén ajándékbolt és kávézó is működik. Korábban a díszudvar el volt zárva a látogatók elől. Most a város egyik szép tere átkerült a polgárok szolgálatába.
Hozzátenném, hogy a rádió és a televízió mellett az Egyházmegyei Hírek című, havonta megjelenő lapunk betétlapként bekerül a Heves megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lapba is, így olyanokhoz is eljutnak az egyházmegye üzenetei és hírei, akik nem járnak rendszeresen templomba. Az alig több mint ötéves múltra visszatekintő Érseki Fiúkórus ma már jelentősen hozzájárul a város kulturális életéhez. Hazai és külföldi fellépéseikkel pedig erősítik a város hírnevét.
Ha végigtekint a huszonöt éves püspöki szolgálatán, milyen gondolatok, érzések töltik el?
– Az Úristen szemében huszonöt, ötven vagy ezer év ugyanannyi. Nem az évek számítanak, hanem az, hogy mennyire adtuk át magunkat Istennek. Csak remélni tudom, hogy ez a szolgálat a magam és mások üdvösségét is előmozdította. Természetesen hálával gondolok vissza az elmúlt esztendőkre.
Az új év első napjaiban ünnepli a felszentelésének évfordulóját. Hogyan tekint a jövőbe? Mire kéri híveit, az olvasókat – miben segíthetik a szolgálatát?
– Mindenekelőtt arra kérem őket, hogy imádkozzanak azoknak a kezdeményezéseknek a sikeréért, amelyeket elindítottunk. Imádkozzanak azért, hogy a hit palántái, melyeket elültettünk, szárba szökkenjenek és felnőjenek, valamint imádkozzanak azokért is, akik a főegyházmegye oktatási intézményeiben tanulnak, hiszen ők jelentik a jövő Egyházát.
