Egyre népszerűbbek a marcali hittantáborok

Fotó: Kaposvári Egyházmegye

 

Valamikor a kilencvenes évek végén merült fel először a hittantábor megszervezésének ötlete. A marcali római katolikus egyházközség vezetése, élén Kiss Iván plébánossal és az akkori fiatal és lelkes hitoktatókkal, elhatározta, hogy a nyári szünidőben megtartja az első tábort. Idővel olyan nagy népszerűségre tett szert a program, hogy néhány éve már nyaranta kétszer rendezik meg a tábort.
Idén Bojtorné Király Márta, Tombor Erzsébet és Vass Andrea hitoktatók voltak Kiss Iván plébános állandó segítői. Mellettük nyugdíjas és aktív pedagógusok, valamint egyetemista fiatalok is bekapcsolódtak a gyermekek felügyeletébe. Jelen voltak ugyanakkor olyan középiskolás diákok is, akik már régóta részt vettek ezekben a táborokban, és kellő tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy csoportvezetői feladatokat vállaljanak. Közülük többen is a közösségi szolgálatukat teljesítették a táborban, amelynek ideje alatt a vidám és szeretetteljes közösség jól összekovácsolta a különböző korosztályokat.
Az idei hittantábor mottója így hangzott: „Jó az Úr, megbocsát.” E téma köré szervezték a programokat.
Minden nap imádsággal és énekkel kezdődött a plébániatemplomban, majd bibliai előadásokkal folytatódott a közösségi házban. Ezt követően kiscsoportos játékok következtek.  A hittantábor megrendezését az egyházközségen kívül a szülők, a Marcali Gyermekélelmezési Központ, magánszemélyek és vállalkozók is segítették.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .