Egyek a vértanúságban is

Görögkatolikus egyházunk az ünnep legelső liturgikus énekében megadja az alaphangot ahhoz, hogy valóban együtt tiszteljük a főapostolokat, „az isteni igazságok hirdetőinek elöljáróit, kik bár testileg ketten, de lélekben egyek voltak”.

Szent Péterben „az apostolok főnökét” tiszteljük, a krisztusi hitletétemény őrzőjét, az egyház sziklaapját. Maga Jézus tette azzá, amivé lett. Igaz, hogy háromszorosan megtagadta az Urát, ám Jézus háromszorosan megbocsátott neki, s megerősítette hitében és immár keresztény elszántságában. Hogy másokat már ő erősítsen meg, egyrészt személyesen, másrészt – halála után, az apostoli utódlási sorozatban – a mindenkori pápán keresztül. Ilyen szilárd bázist, sziklaalapot biztosított a mi Üdvözítőnk hitünknek, egyházunknak!


Szent Pálban pedig „az apostolok legbuzgóbb tagját” állítja elénk egyházunk. Hiszen ő lett a nemzetek apostola, aki hittérítő tevékenységével bejárta az akkor ismert kultúrvilágot, s mindenhol egyházi közösségeket alapított. Egyik himnuszunk így foglalja ezt össze: „Örvendj, Pál apostol, a hitnek terjesztője és az egész föld tanítója.” Apostoli buzgóságával „a szentegyház legkitűnőbb szónoka és megvilágítója” lett.

S még egy további megfontolandó szempont a liturgiánkból, amelyet „a nagyhatalmú Jézushoz” éneklünk: „Példát állítottál elénk a bűnösök megtérésére két főapostolodban, mert az egyik a szenvedésekben megtagadott, de bűnbánatot tartott, a másik tanításaidnak ellene szegült, s azt üldözte, de mindkettő kedveltjeid rendjének elöljárója lett.” Igen, mindig van lehetőségünk a megtérésre!

A bizánci egyházban sok olyan ikon létezik, amely együtt ábrázolja a két főapostolt. Így képi formában is kifejezésre juttatja, hogy nemcsak a naptárban férnek ők össze, hanem a hitben, a Krisztushoz a vértanúságig való elkötelezettségben, valamint az egyház szolgálatában is. Amikor az ünnepen együtt tiszteljük őket, egyben kérjük is, segítsenek bennünket az egységre való törekvésben mind egyéni életünkben, mind pedig az egyház közösségében: „Szent Péter, a hitnek alapköve, és Pál, az egész földnek dicsérete, erősítsétek meg a nyájat, melyet tanítástokkal szereztetek.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .