Meglepődtünk, pedig ezt a sajátos hangvételű szerzőt, akinek tollából közel negyven irodalmi műalkotás és további publikációk születtek, hazájában sokan tartják korunk Balzacjának. Már első regénye, az Albert Camus Közönyére emlékeztető, Procès-verbal (Jegyzőkönyv) nagy sikert hozott számára. A Lire francia irodalmi folyóirat olvasói pedig 1994-ben neki ítélték a ma élő legnagyobb francia írónak járó címet. Regényeivel három nemzedéket is meghódított, munkássága érettségi tétel.
Jean-Marie Gustave Le Clézio 1940-ben született Nizzában, anglomán apától és breton anyától, akik mindketten Mauritius szigetéről származtak. Első művét hétévesen írta egy hajókabinban, úton Nigéria felé, ahol éveket töltött családjával. Az írás és az utazás attól kezdve Le Clézio személyiségének részévé vált, műveinek alaptémája lett. Nizzában irodalmi tanulmányokat folytatott, majd a londoni és a bristoli egyetemen dolgozott. 1967-ben katonai szolgálatot teljesített Thaiföldön, ahonnan hamarosan Mexikóba helyezték át, mert erőteljesen felszólalt a gyermekprostitúció ellen. A közép-amerikai országban nagy érzékenységgel fordult az ősi indián kultúra felé, és tanulmányokat folytatott a maja és a náhuatl indiánok életéről a mexikói egyetemen. A két törzs történelme annyira magával ragadta, hogy ebben a témában írta történészi disszertációját. Négy évig (1970-74) együtt élt az emberas és waunnanas indiánokkal Panamában, amely valóságos: kultúrsokként hatott rá. Az ott szerzett tapasztalat döntően megváltoztatta világlátását, életművét. Míg írói munkásságának első, kísérletező szakaszában elsősorban az egzisztencialista filozófia és a nouveau roman hatása alatt fogalmazta meg a nyugati társadalomról kritikáit, a szorongás, az elidegenedés érzéseit helyezve a középpontba, addig az 1970-es évektől személyesebb hangvételű, spirituálisabb alkotásokat publikál. Le Clézio esszéiből és regényeiből sugárzik a külső és belső harmóniára törekvő lelki útja, amely már-már a panteizmus felé hajlik, és szüntelenül keresi a menekülést a nyugati társadalomból. Legfőbb témái a gyerekek, a kisebbség és az utazás. Hősei gyakran személyiségüket és személyes életútjukat kereső kamaszok, akik megpróbálnak beilleszkedni a felnőttek világába, de végül elutasítják azt, megőrizve őszinteségüket, harmonikus kapcsolatukat a természettel és a természetfelettivel. Le Clézio műveinek állandó jellemvonása a tiltakozás a nyugati világgal szemben, amelyet személyes tapasztalatai táplálnak. A francia szerzőt, aki számos becenevet tudhat magának – „nomád író”, „városi indián” -, a materialista nyugat kritikusaként tartják számon, aki szüntelenül a szegények, a kirekesztettek és a környezet védelmében emeli fel hangját.
