Fotó: Mészáros Ákos
Apró betűk, mártogatós acéltollal írt gyöngyöző sorok láthatók a sárguló papírokon a földszinti kiállítótér üvegezett tárlóiban. Szépen, kiegyensúlyozottan gördülnek tovább a szavak Arany János kéziratos hagyatékában. Ránézni egy levelére vagy egy verskéziratára manapság is valóságos élményt jelent. A látvány azonnal rádöbbenti a nézőt arra, hogy mennyit változott a világ több mint száz év alatt. Mintha másképp mérték volna az időt akkoriban. Persze nem szeretnék közhelyeket emlegetni, hiszen olyan sokan sajnálkoztak már az idő múlásán, de itt és most ez kihagyhatatlan. Ahogyan Kosztolányi írta az Ének Virág Benedekről című versében: „Jaj, hogy szerettem volna élni régen, / Vén századok bús mélyein, korábban, / Mikor a lélek nyílt, a jóság, s nem ma / A buta »modern technika« korában”. Ez a nosztalgikus, múltidéző vers 1915-ben, a Nyugatban jelent meg nyomtatásban.
Az Országos Széchényi Könyvtár kitett magáért Arany János születésének kétszázadik évfordulóján: rengeteg eredeti kézirattal, dokumentummal, első kiadású könyvekkel, festményekkel és szobrokkal készült a nagy költő megünneplésére. Mondhatnánk úgy is, hogy jól „körbejárták” a témát a tárlat kurátorai. „Más csak levelenként kapja a borostyánt…” – Kincsek, kultusz, hatástörténet – ezt a címet adták a rendezők a kiállításnak. A terem közepén egy borostyánnal felfuttatott, hatalmas tölgyfát imitáló installáció uralja a teret. Találóan. A Margit-szigetet idézi fel a látogatóban, ahol az öreg Arany szívesen üldögélt a vastag, kérges törzsű fák alatt. Itt született az Őszikék című kései versciklusa. Na, de addig még „sok víz folyt le a Dunán”.
A tárlat elsősorban a Toldi-trilógia kézirategyüttese köré szerveződik, amelyet a költő leszármazottai 1899-ben adományoztak az Országos Széchényi Könyvtárnak. Stróbl Alajos Toldi Miklóst ábrázoló szobra, amelyet a Múzeumkertben található Arany-szobrának jobb oldalán tekinthetünk meg eredetiben, itt is látható, a bejáratnál, egy nagyobb méretű plakáton. A muzeológusok fontosnak tartották azt is, hogy a látogatót az Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival című könyv vitrinbe helyezett díszkiadása fogadja a tárlaton. Teljesen érthető a döntésük, hiszen a költőnek ezek a művei – a Toldi és a balladák – ma is a legnépszerűbbek a nagyközönség körében. A kötet nemrég jelent meg fakszimile kiadásban, szép nyomással, finom papíron, elfogadható áron. A könyvtár boltjában is megvásárolható.
„Szülőhelyem, Szalonta, / Nem szült engem szalonba; / Azért vágyom naponta / Kunyhóba és vadonba” – írta Arany János a Szülőhelyem című versében. A csodagyerekként számon tartott költő 1817. március 2-án született Nagyszalontán elszegényedett, nemesi jogaikért életük végéig hiába küzdő református szülőktől. A város múltja bővelkedett históriai eseményekben, amelyek nyilvánvalóan megmozgatták a későbbi költő fantáziáját. Az egykoron a Toldi család által birtokolt területeket azoknak a hajdúknak a leszármazottai vásárolták meg, akiknek 1606-ban Bocskai István a törökök elleni harcban való helytállásukért nemességet adományozott, s ezzel megalapította a várost.
Szalontán, a mai főtéren áll a híres Csonka-torony, amely Arany-emlékmúzeumként működik. Az elmúlt hetekben már részletesen írtunk a költő ott található tárgyairól a nagyváradi Szent László-zarándoklat kapcsán.
Érdekes megfigyelni, hogy a költők, írók útkeresésük során gyakran a képzőművészettel próbálkoznak először. Így volt ez Aranynál is. Tizennyolc éves korában ő is festő vagy szobrász szeretett volna lenni. Csak valamivel később született meg benne az íráshoz, a költészethez való vonzódás. A későbbi jó barát, Petőfi is rajzolt, csecsemő fiáról is készített vázlatot, és Arany Jánosról is rajzolt portrét, amikor az első személyes találkozójukon, 1847. június 1-jén meglátogatta szülővárosában, Nagyszalontán. Az akkor készült rajz a mostani kiállításon is látható.
Arany pályafutása során az igazi nagy áttörést a Toldi megjelenése hozta. Petőfi Sándor elismerő versére reagálva ezt írta Arany Válasz Petőfinek című versében: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, / Ki törzsömnek élek, érette, általa; / Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, / Otthon leli magát ajakimon dala.”
Az elbeszélő költemény máig ható erővel bír, eddig minden nemzedék a magáénak érezte és szerette. A szobrászok közül talán Stróbl Alajost ihlette meg a leginkább. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjének fő ékessége a magas posztamensen ülő Arany-szobor és körülötte Toldi Miklós és Rozgonyi Piroska mesésen szépen mintázott alakjai. A Széchényi Könyvtár kiállításán több szobor kicsinyített mását is megnézhetjük, például Damkó József farkasokkal harcoló bronzát, vagy Stróbl Szondi két apródját, amint a veszedelmekkel terhes török világban éppen egymáshoz bújva keresik a vigasztalást. A nagykőrösi Arany-szobor mellékalakjának megmintázásához Marci bácsi, a számadó juhász volt Stróbl modellje, a tárlaton az ő fényképét is kiállították.
A tárlaton szép aranyos keretben látható 1849-ből a Nemzeti dal első példánya is, amelyet Petőfi küldött el Arany Jánosnak. A tárlókban helyet kapott Arany és Petőfi levelezésének számos darabja is. Az egyik borítékon például ez áll: „Petőfi Sándor honvéd-századosnak, a 28. zászlóaljnál.” S a címzés: Debrecenben Telegdi Lajos könyvárus úrnál. A boríték aradi pecséttel van ellátva.
Arany János a Toldi és a Toldi estéje első változatának lezárását követően költészetének új kifejezési formákat keresett. A népköltészetből és a népmesékből vett motívumok mellett újabb történelmi témák és a ballada műfaja is foglalkoztatta. Megszülettek első saját kísérletei: A varró leányok, és életművének első műballadája, a Rákócziné, amelynek kéziratát szintén megtekinthetjük a kiállításon. Különlegességnek számít a Családi kör javításokkal teletűzdelt eredetije is.
Nem is igazán könnyű áttekinteni azt a gazdag anyagot, amelyet a kiállítás kurátorai nekünk, nézőknek készítettek. Valóságos böngészőtúrára vállalkozik az, aki szeretné alaposan megismerni a Széchényi Könyvtár tárlatát.
Arany és Madách Imre kapcsolata is figyelemre méltó, betekinthetünk az ő levelezésükbe is. Láthatjuk például azt a levelet is, amelyben Arany változtatásokat javasol Madáchnak Az ember tragédiája kéziratán.
Koszorús költőnk, mint tudjuk, élete során sok mindennel foglalkozott, korántsem csak a versírással. Volt jegyző Szalontán, tanárkodott Nagykőrösön, és vonzotta a nagyvárosi nyüzsgés, a pesti élet is. Miközben balladákat és elbeszélő költeményeket írt, lapot szerkesztett, és titkári állást vállalt az Akadémián, amely sok teendővel járt. Időskorában, betegségére hivatkozva lemondott tisztségeiről, és a Margit-szigeten töltötte napjait. A Gyulai Páltól ajándékba kapott Kapcsos könyvbe ekkoriban írta utolsó költői korszakának verseit, amelyek Őszikék címmel váltak ismertté.
A tárlat eligazító sorai között egyebek mellett ezeket olvashatjuk: „Az OSZK Ereklye-kiállítótérbeli tárlatán – a teljesség igénye nélkül – az idők folyamán született reflexiókból, intertextusokból is válogattunk, melyek a versfalon folytatódva átvezetnek a 200. évforduló alkalmából született mai rájátszások sorához, a ma élő kortárs költők Arany-parafrázisaihoz, hommage-verseihez, melyeket egy szinttel feljebb, a Kézirattárunk előtt tekinthetnek meg.”
(A kiállítás november 25-ig látogatható.)
